Korábban, a hentelős-gyilkosos szavazásomkor már volt róla, úgy döntöttem, hogy most megérdemel egy külön posztot ennek a remek kis fickónak. Úgy hogy vegyük szépen sorjában a történeteit.
1. Gyilkos kobold / A törpe bosszúja - Leprechaun (1993)
Rendezte: Mark Jones
Az gondolom sokat elárul egy rendezőről, hogy korábban rajzfilmsorozatot rendezett, név szerint a Heathcliff-et, amit régen nálunk is lehetett látni a Cartoon Networkon. Ugyanakkor egy másik vicces horror-film is köthető a nevéhez, még hozzá a Démonpofa (Rumpelstiltskin - 1996, ő is megérdemel majd egy külön posztot). Itt már el is árultam magam, hogy a szériában többet fogunk nevetni, mint rettegni, ám sokszor sajnos kínunkban.
További érdekesség, hogy ennek a résznek a főszereplője maga Jennifer Aniston (Jóbarátok), aki az elkényeztetett városi nagylány karakterét remekül hozza. A történet nincs túlbonyolítva: adott egy vidéki házikó, amibe apuka és a nagylánya beköltözik a nagyvárosból. A pincében azonban egy kobold lakozik, akit véletlenül kiszabadítanak. Persze itt a történet lényegi eleme, hogy a koboldunknak az üstnyi aranyát (ahogy tartja az ír legenda) megtalálja egy szó szerint tökfilkó és a kb. 10 éves barátja. Ők persze nem adják oda a rendőröknek, vagy a felnőtteknek, hanem elrejtik, hogy reményeik szerint majd ki tudnak belőle fizetni egy agyműtétet a nagydarab tuskónak. Aztán meg ott van a helyi, segítőkész jóképű fickó is, mert e nélkül akkoriban életképtelennek tűnt egy horror-film (sajnos a mai napig sokan gondolják így).
Tudom, nem mai darab, és már bizonyára mindenki látta, de mivel nem rég adták ki DVD-n, talán még megmenthetek 1-2 szerencsétlent attól, hogy látatlanba beruházzon rá. Gondolkodtam, hogy ebbe a rovatba rakjam, vagy a
Azt minden elvetemült horror-rajongó tudja, hogy bár az Oscart-díjait a Gyűrűk Uráért kapta, a legjobb filmje akkor is a kultikussá vált 
Azt, hogy Új-Zélandon jó filmeket lehet forgatni, azt Peter Jackson óta tudjuk (most elsősorban ugye a
Bár maga az alapfelvetés vicces, hogy egy tinédzser lánynak, aki önmegtartóztatást fogadott (erénygyűrű), annak fogak nőnek ott, mégsem nevezhetjük ezt az alkotást egyszerűen horror-vígjátéknak. Igaz, van benne 1-2 poén, de ennyit akármelyik más filmben találhatunk. Nem, kérem itt többről van szó: ez egy zseniális horrorba oltott dráma. Maguk a fogak másodlagosak, itt egyszerűen arról van szó, hogy a pasik mekkora egy szexmániás állatok. Ezzel sajnos átestek a ló másik oldalára: jóformán nincs pozitív férfi karakter, még az apuka sem az. Azonban mégsem hozhatok párhuzamot az

Friss kommentek