A francia horror filmek nálam instant megnézendőek, még akkor is, hogy egyre több, kifejezetten rossz filmet látok tőlük. Na de most végre felcsillant valami. Négy film, négy teljesen különböző műfajjal.
Rendezte: Quentin Dupieux
Ennél elborultabb filmet nehezen lehetne találni. Ugyanis itt a középpontban egy életre kelt gumiabroncsról (!) van szó, ami ráadásul rendelkezik egyfajta pszichokinetikus képességgel. Konkrétan az "akaratával" robbant szét kisebb dolgokat, mint pl. az emberei fejet. Ráadásul ezt ő nagyon is élvezi, így kedvére öldököl. Nos, ha ez nem lett volna elég formabontó, akkor meg kell említeni a film másik abszurditását, a közönséget. Ugyanis az abroncs tetteit egy kisebb tömeg követi egy dombról, távcsövekkel felfegyverkezve. Ők tehát a látottakat filmként élik meg, amiről egy bizarr pillanatban kiderül, hogy tényleg nem a valóság.
Ez kérem a szatírák csúcsa. Egyrészt már a kezdéskor jön az egyik szereplő, aki közli velünk, hogy a látottak a "mert csak" szellemében fognak történni. Hiszen rengeteg klasszikusban vannak olyan momentumok, amire nem kapunk kielégítő válaszokat, be kell érnünk a "azért mert csak" válasszal. Az már más kérdés, hogy erre a jelenségre enyhén szólva is nem a legjobb példákat hozzák fel. Mindenesetre a lényeget értjük, ezzel pedig a Rubber legitimizálta magát minden zavarba ejtő kérdés felől. Így nem is kell megmagyaráznia az alaphelyzetet sem, amit amúgy se lehetne úgy Isten igazából. Sajnos azonban egy egész estés filmet erre nem igazán lehet felépíteni, még akkor se, ha kifejezetten ez volt a cél. Hiszen, ha túl sok a kérdés, akkor a nézőnek egyszerűen megzápul az agya.
A hagyományos fegyverek sokszor útban vannak, sokáig tarthat betölteni egy golyót a pisztolyba és bizony a zombik leverése után esetleg takaríthatunk is. A Zomb - EZ kezelése azonban egyszerű és könnyedén el lehet vele intézni az élőholtakat, ráadásképp még felmosni sem kell használata után. Minden háztartás hasznos eszköze. Rendelje meg még ma.
Finn horrorról már volt szó a blogon, de míg a Sauna egy komor, nehezebben befogadható, igényes darab, addig ez ennek a tökéletes ellentéte.
Rendezte: Tommi Lepola és Tero Molin
A történet egy igen kellemes csavarral kezdődik: azt hisszük, hogy a filmet látjuk, amiben egy fiatal lányt kergetnek egy elhagyott kórházban. De közben nem, ugyanis az egész csak "színjáték". Vagyis egy készülő horror elejét láthattuk, amit éppen forgatnak. A kérdéses mű háttere megtörtént eseményeken alapszik, ugyanis tényleg abban a szanatóriumban dolgoznak éppen, ahol a '70-es években a főorvos snuff filmeket készített a betegekkel. Ők meg ezt szeretnék visszaadni, szóval egy torture porn mozi van készülőben, igen szerény körülmények között.
Aztán egy nap rálelnek a már megörökített valódi kínzásokat tartalmazó szalagokra, és a rendező teljesen rácuppan a látottakra. Annyira, hogy ugyanazt a hatást szeretné visszaadni a leendő filmjében is. Ez a kényszere pedig elég hamar eljut odáig, hogy egyenként megölje a stáb tagjait, mindezt persze kamerával a kezében.
Saját művemmel kívánok mindenkinek kellemes avagy bulizós hévégét!
Mint azt a 2011-es évértékelő posztomban is írtam, hogy igyekeztem minél több filmet bepótolni, csak hogy hitelesnek mondható legyen a lista. Ez szerintem úgy-ahogy sikerült is. Íme néhány film, amik kimaradtak a felsorolásból. Némelyik akár a legjobb tízbe is bekerülhetett volna. valami bizarr módon egyik sem "vegytiszta" alkotás. Lássuk.
Rendezte: Darren Lynn Bousman
A rendező nagy visszatérője a blognak: volt vendégkritika a Repo!-ról és összehasonlítottam a Mother's Day feldolgozását az eredetivel. Persze leghíresebb művei egyértelműen a Fűrész 2-3-4. Ezúttal próbált valami misztikus thrillert összehozni, aminek a központi témája egy dátumra esett (ez gondolom egyértelmű). Nem ártott volna, ha valaki szól neki, hogy ez már az Ómen 666 esetén se működött anno.
A film meglehetősen sablonos: egy világhírű író elveszíti a családját, amitől meghasad és megtagadja Isten létét. A gond csak az, hogy a fivére pap, akinek ráadásul saját közössége is van. Vele pedig mindenképpen találkoznia kell, mivel az apjuk haldoklik. A 11-11-11 pedig nem csak azért kapcsolódik a filmhez, mert ezen a napon történni fog valami, hanem mert a 11-11 eddig is a család életének a része volt. Konkrétan mindig meghalt valaki vagy abban az órában, vagy napon. Ahogy viszont közeledik a Nagy Nap, egyre több furcsaság történik főhősünkkel, mindenhol szellemeket, démonokat lát. Közben pedig vadul nyomoz, hogy mi is fog bekövetkezni.
A film voltaképpen roppant hatásvadász és mindent erre, illetve a "Nagy Csavarra" tesz fel, ami nekem teljesen egyértelművé vált már a játékidő felénél. Ez még nem is lenne akkora nagy baj, ha rendesen megmagyarázták volna, helyette inkább félinformációkat kapunk. Nincs rendesen kibontva a háttértörténet. A cselekményvezetés roppant lapos, az ijesztgetések pedig már az unalomig ismertek. Voltaképpen semmi egyedit nem képes felmutatni.
Egyszer nézhető, de teljesen érdektelen alkotás. A kivitelezéssel nincs gond, bár a lények néhol elég bénán néznek ki. A színészek felejthetőek. Mi több az ifjú papot alakító Michael Landes (Végső állomás 2) abszolút hiteltelen volt számomra.
Az Asylum persze valami nagy kasszasikerre számított, amiből parazita módján maguk is csemegézhetnek. De melléfogtak, mert így a saját selejtjüket (a zseniális 11/11/11) se fogja senki se megnézni. Remélhetőleg.
Amerikai-spanyol koprodukció.
Az év első kritikája legyen egy kissé morbid hangulatú olasz remekmű.
Rendezte: Aristide Massaccesi azaz Joe D'Amato, aki legalább 60 különböző álnéven forgatott élete során
A film, szokatlan módon az olaszoktól, egy remake. Az eredetije az 1966-os, fekete-fehér Il terzo occhio. A rendező nyilvánvalóan látta a lehetőséget egy sokkal naturalistább, véresebb újraértelmezésben.
Az ifjú milliomos Frank a családja után élete szerelmét is elveszíti, köszönhetően a házvezetőnő -Iris- ármánykodásának. Ugyanis a nő csak magának akarja a férfit, aki így egyszerre válik anyává és szeretővé, ezt pedig tessék szó szerint venni. A srác ezt már nem tudja megemészteni és elborul az agya. Mivel amolyan "hobbi-taxidermista", ezért nem jelent neki akadályt, hogy az elhunytat kipreparálja. Ezzel kvázi megdöntve a "míg a halál el nem választ" tézist. Persze szegény próbálkozik azért élőkkel, de azok rendre elhaláloznak. Egy idő után Irisnek már kissé terhes lesz a kvázi "vetélytársa", ám a bonyodalmak csak ekkor kezdődnek igazán.
A kivitelezés több mint korrekt. A maszkmesteri munka abszolút valósághű. Erre a legjobb példa a teljesen élethű és totálisan naturalista boncolás. De a savas hullaeltüntetés se lett semmi. A zenéért a The Goblins / Goblin felelős, akik akkoriban számos olasz horror elengedhetetlen kellékeinek számítottak. Legtöbbet Argento-nak dolgoztak (pl. Sóhajok), de ott voltak a borzasztóra sikeredett Hell of the Living Dead-nél is. Mindazonáltal itt kiváló munkát végeztek, a főtéma egy önmagában is élvezhető zeneszám. A fényképezést nagyon eltalálták, ami néhol rásegített az egyébként sem cinizmustól mentes hangvételre.
.png)
Friss kommentek