Ahogy a legutóbbi rész végén lévő sneak peakből sejteni lehetett, ismét egy kormányzós magánműsort kellett végig néznünk. Akiből szerencsére ismét a felszínre tört a beteg szociopata állat. De menjünk csak sorban!

A kezdés kissé szájbarágós, ahogyan a sakkal illusztrálják azt, amit sejtünk, hogy az újonnan talált tábor felett derék Kormányzónk át akarja venni a hatalmat (pedig a Ki nevet a végén? is stílusos lett volna). Az őt befogadó Jobbkéznek egyébként tudnia illett volna, hogy rossz emberrel húzott ujjat. Én a helyében helyben lelövöm, aztán majd később magyarázkodok. De gondolom élvezte, hogy "Jobbkézből" "Fej" lehetett és ennek a szemétládának parancsolgathat. Amikor mosollyal az arcán hanyagul odaveti Küklopszunknak, hogy foltozza be a tetőt, abban minden benne volt.


Kezdeném a legfontosabbal, amivel azt hiszem, kapásból sokkolni fogom olvasóimat és szerkesztőtársakkal egyetemben többen is mentőért kiáltanak majd. Ez a rész rossz volt. American Horror Story-hoz képest nagyon-nagyon rossz. Több dologba is belenyúltak egy kicsit és olyan elképesztően összecsapottra sikeredett.





Friss kommentek