Legutóbb megmutattuk, hogy mely filmek kerülnek levetítésre a fesztivál keretein belül, most megláthatjátok a beosztást. Íme:

Legutóbb megmutattuk, hogy mely filmek kerülnek levetítésre a fesztivál keretein belül, most megláthatjátok a beosztást. Íme:

Első ízben rendezték meg itthon a horror-fanatikusoknak tervezett Halloween Night Fest-et a Corvin moziban. Egyszerre három teremben, hét különböző filmet vetítettek és az estét gondosan megtervezők akár ötöt is megnézhettek ebből. És hogy milyen is volt az este? Lássuk!

Két barátommal vágtam neki az éjszakának, ami kedvünktől függően 3-5 filmet tartalmazott a tervünk szerint. Nagyon bíztunk benne, hogy sokan kedvet kapnak az egészestés borzongásra, ugyanis már a villamoson délután is erről beszéltek többen is, hogy este HNF! És még este 6-7 óra környékén is úgy nézett ki a Corvin mozi előtti térből, hogy itt bizony akár teltház is lehet. Nos, nem lett. Ugyan purga kollégától (főszerkesztő-atyaúristen te! - purga) azt a feladatot kaptam, hogy elsősorban ne a filmekről, hanem a hangulatról és közönségről igyekezzek vésni néhány sort. Sajnos azonban erről nehéz lenne.
Ez a nap is eljött kérem: meghívtak egy hivatalos sajtótájékoztatóra, ezzel véglegesen elismerve a blog létjogosultságát, már ha megengedhetek magamnak ilyen szavakat.
Ugye lesz nekünk egy egy napos filmes fesztiválunk a Corvin-moziban, október 26-án, amiről korábban már írtunk. Most bővebb tájékoztatást kaphattunk.

Az első meglepetés az igen kevés érdeklődő újságíró volt. Ha voltunk 15-en, akkor sokat mondtam. Még egy izgága fotóst se lehetett látni. Ez így nagyjából meg is mutatja a reális érdeklődést a horror iránt ebben az országban...
Az első fecskék után ímhol a teljes lista! Nagyon változatosra sikeredett, úgy érzem mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Van köztük egy-két kellemes meglepetés is. Ahol nincs magyar cím, ott elvileg az eredeti lesz - kivéve a Crawl, amihez majd a Facebookon lesz névadó játék.

Szerintem az egyszerűség kedvéért menjünk az eredeti filmcímek ABC sorrendjében. A szinopszisokat a szervezőktől kaptuk.
Nem rég adtunk hírt a Halloween hétvégéjére eső filmfesztiválról, a Budapest Horror Show-ról. Akkor még nem tudtunk semmi konkrétat mondani, most azonban közzé tesszük annak a három filmnek a címét, amelyek már biztosan levetítésre fognak kerülni. Eddig egész biztató.
Gomba módjára szaporodnak az „escape room” játékok, amiknek mi csak örülhetünk, hiszen mindegyik más és más élményt tud nyújtani. Ráadásul ezek nemhogy konkurenciái egymásnak, de jótékony kölcsönhatásban vannak, hiszen ha már egyszer valaki kipróbált egy ilyet, akkor könnyen rákaphat az ízére. Mi pedig éhes fenevadakként csapunk le ezekre a helyekre, amilyen a vadiúj ExitPoint is.

A helyszín Budapest szívében, a Kálvin tér 7. alatt található. (UPDATE: A hely elköltözött a 1073. Akácfa u. 49. szám alá, sőt egyszerre már három szobával rendelkeznek: MADNESS, RABBIT és MIRRORS, mi ez utóbbit próbáltuk ki.) Pontosabban ott egy kocsma van, ahol a leendő játékosoknak kell jelentkezniük, a játékvezető meg könnyen kiszúrja a hozzánk hasonlóan tanácstalan-bamba fejjel tébláboló embereket. Így együtt átmentünk a templom melletti részhez (titkon reméltem, hogy alatta van a buli, mennyire király lett volna már!) és lementünk egy bunkerhelyiségbe, amin mi már persze nem lepődtünk meg.
Az alábbi nagyon jó hírt kaptuk:
A TITANIC BEMUTATJA - BUDAPEST HORROR SHOW
A Titanic Nemzetközi Filmfesztivál története során először zsánerfesztivált indít, mégpedig egy horror showt, olyan alkotásokkal, amelyek akár a fesztivál népszerű éjszakai vetítésein is helyet kaphatnának, ahol eddig is bőven szerepeltek hasonló alkotások – lásd A trollvadász, Hideghal, Penumbra vagy a Veszettség néhány példaként az elmúlt évekből. A szervezők igyekeztek a független horror minél több műfajából válogatni, legyen szó zombikról, vámpírokról, szörnyekről vagy kannibálokról és stílusparódiákról, de a végső döntésnél nem a kiontott vér/belsőszervek mennyisége, hanem az izgalom és a minőség számított!
Helyszín Toldi mozi, időpont október 31. – november 3. Részletek hamarosan!!! Jobb élni mint megijedni!

Meghívást kaptam a tegnapi premiervetítésre a Cirko-Gejzírbe, én meg éltem a lehetőséggel. Nem csak a filmet láthattam, sok más élményben részesülhettem. Ez utóbbiakról a kritika után esik majd néhány szó.
Rendezte: Peter Strickland

Először is hadd kezdjem azzal a nemzetközi összeesküvéssel, ami arra irányul, hogy ezt a filmet horrornak állítsa be, mert egyáltalán nem az. Ugyanakkor mégis itt a helye a blogon, ennek az okára hamarosan fény is derül, de előbb lássuk a sztorit.
Gilderoy egy hányatott sorsú angol hangmérnök, aki végső elkeseredésében munkát vállal egy kis olasz stúdióban, ahol egy horrort forgatnak. Persze a film jellegéről szerencsétlen csak ott értesül, és bizony szegénynek a gyomra nincs hozzászokva a látottakhoz. Ugyanis a '70-es években járunk, az olasz filmgyártás fénykorában, amikor még évente 300 celluloid művet tudtak felmutatni, rengeteg horrorral és gialloval (és persze spagetti-westernnel). Viszont a munka az munka, főleg annak, akinek semmi pénze sincs, így belevág.
Október 26-án (pénteken) az ADS Service és a UPC tető alá hoz egy egész estés (horror) filmes fesztivált Budapesten, a Corvin Moziban! Ennek az estének a keretén belül Magyarországon még soha be nem mutatott horror / sci-fi / fantasy filmeket mutatnak majd be! A jegyek egységesen 1490 forintba fognak kerülni, de a merészebbek (vagyis mi) vehetnek bérletet az összes filmre mindössze 3990 forintért! A fesztivál este 18:00-tól reggel 06:00-ig fog tartani! Aki pedig nem tud jelen lenni az eseményen, vagy szeretne repetázni, az október 26-tól egy hónap keresztül megnézheti a műveket a UPC videótárán keresztül!
Mi valamilyen úton-módon megpróbáljuk elintézni, hogy ott legyünk és beszámolunk róla!

A program még nem teljes, de a következő filmek már biztosan helyet kapnak (eredeti nyelven, magyar felirattal):
A TRAP egy nem rég nyílt „escape room” játék a Semmelweis Egyetem közelében (Mária utca 19.), ami stílusosan egy pincében található. Meghívást kaptunk, hogy kipróbálhassuk, mi meg éltünk a lehetőséggel. Ezúttal csak a húgomra tudtam támaszkodni, mint kvázi bejáratott segítségre. Persze azt már az elején tudtuk, hogy ismét keményfába vágjuk a fejszénket, hiszen közölték velünk, hogy a 3-4 fő az optimális.

A legnagyobb sajátossága a játéknak az, hogy már rögtön a kezedbe nyomnak egy lezárt, fém bőröndöt, amiben egy „bomba” van. Ennek a kinyitására és hatástalanítására 50 perce van az embernek, a kijutásra pedig 60. Különben „robban”. Így egyszerre két adrenalin növelő tényező is van. Ráadásul helyiségről helyiségre kell küzdeni, hogy kijuthass. Összesen négy szoba van, amin át kell gázolni a friss levegőhöz. Mondanom se kell, hogy ezek között a haladás korántsem olyan egyszerű. A játéktér ennek megfelelően meglehetősen nagy, összesen 80 négyzetméter!
Friss kommentek