Elérkeztünk végül a zárófejezethez, ami egy hatalmas adrenalin bomba lett. Nem mondom, hogy minden résznek ilyennek kellett volna lennie, de azt mindenki elismeri, hogy túl sok volt a tötyi-lötyis epizód. Na akkor lássuk, hogy kik azok, akik nem élik meg a következő évadot!

Kezdésképpen láthatjuk, hogy a nagyvárosból hogyan vonult a horda a közeli erdőig. Fontos megemlíteni egy helikoptert is, mivel ilyesmivel nem igazán találkoztunk még, ennek jelentősége gondolom majd csak később lesz. Valami utalás van rá, hogy ez ugyanaz a csapat, amit láthattunk az évadnyitó epizódban is, de igazából ez lényegtelen. Csak az a fontos, hogy most egy a közel száz (vagy több) főből álló zombihadsereg megostromolja a házat. Bear Grylls rögtön ismerteti a szomorú tényállást: ekkora mennyiségű járkálót lehetetlen megfékezni, ízekre szedik a házat és töltény sincs elég. Szopás a köbön.

Idegesítő anyukánknak végre feltűnik fia eltűnése, persze rögtön be is pánikol, joggal, mert ha tudná, hogy kicsi babucikája apukával szlalomozik az élőholtak között, lehet, hogy infarktust kapna. Marlboro Man becsal egy nagyobb adagot a pajtába, aztán felgyújtja őket. Itt megjegyezném, hogy nem értem miért kellett a járkálók közzé digitális lángokat berakni, nem hinném, hogy néhány bevállalósabb kaszkadőrrel nem lehetett volna megoldani.

Kísérletképpen most úgy posztolok ki egy vendégkritikát, hogy hozzáfűzöm egy sajátomat. Fő a változatosság ugye. Ezúttal Lucio Fulci két filmjéről lesz szó, a rendszeres olvasók tudják, hogy nem igazán szimpatizálok a munkásságával, vagy legalábbis a személyi kultuszával. Az írás egy nagyon régi törzskommentelőnk, hErpEsz (újabban dr. hErpEsz) küldte be, ezúton is köszönjük! Kezdjük is talán az övével. Előre szólok, hogy eléggé spoileresre sikeredett (egy bekezdést utólagos engedelemmel ki is vágtam emiatt)!

The Sweet House of Horrors - La dolce casa degli orrori (1989)

Fulci művészete eddig is fényévnyi távolságban volt tőlem, de ehhez a borzalomhoz képest még egy zs++os óriáskroki vs szuperboa-típusú trágya is szuperprodukció! A sokkot Fulci 1989-es "A horror édes háza" című műve (?) okozta. Átkozom a napot, amikor időt pocsékoltam az életemből erre a szemétre.

Bevallom: a film végéig fel sem tűnt, hogy a rendező úr produkciójához van szerencsém, mert már maga a főcím is olyan unalmas és vontatott az idegtépő főcímzenével együtt, hogy elegánsan áttekertem. Már pedig a szóban forgó szörnyűséget Fulci nemcsak rendezte, hanem írta is. Aki jót akar magának, az SOHA-SOHA ne nézze meg, max az ellenségének mutassa meg, ha kínozni vagy vallatni akarja.

Adott egy romantikus olasz (?) kúria, és egy maszkos betörő. Konkrétan nem derül ki, hogy miért alakult így, úgyhogy feltételezem: ki akarja rabolni a házat. Lényeg a lényeg, hogy a betörő és a háziak időben és térben összefussanak, hogy aztán kibontakozhasson a cselekmény. Pechére hazajönnek burzsujék, akiket megöl: a fickónak egy oszlopnál ripityára töri a koponyáját a kötelező dulakodást követően, az asszonynak pedig valami klopfoló alkalmatossággal kiugrasztja a szemgolyóit és betöri a homlokát (majd autóbalesetnek rendezi meg).