Hölgyeim és Uraim!

Elérkezett az idő, hogy több hónapos munkálkodásomnak beérjen a gyümölcse. Ugyan már volt egy hasonló cikk a Filmdroidon, de valljuk be, a szerző enyhén szólva messze járt az igazán durva alkotásoktól. Elég, ha csak annyit írok, hogy onnan egy sem került be az enyémbe. Eléggé nemzetközire sikeredett, ráadásul nem csak horrort tartalmaz az én kis listám. Lássunk, néhány esetlegesen felmerülő kérdést:

Mi alapján készült a lista?

Sok szempontot vettem figyelembe, de legegyszerűbben úgy fogalmazhatnék, hogy azokat kerestem elsősorban, amik nem csak hogy csurognak a gore-ban, de a legtöbb esetben olyan aberrációkkal is szembesülhetünk, amik arra késztetik a jó ízlésű átlagembert, hogy ezt ne nézze végig. Azonban van 1-2 alkotás, aminek még gore sem kellett, hogy bekerüljön, mert egyszerűen annyira betegek.

Mik voltak a kizáró okok?

Az első az, hogy a film ne pusztán pornógráfiával vagy naturalizmussal próbáljon sokkolni, így az olyan művészfilmek, mint a Shortbus vagy a Ken Park egyből kiestek. A második pedig az, hogy ne legyen dokumentarista, ne valódi halálesetekkel, vagy azoknak az illúziójával borzasszon el, mert az "túl könnyű út". Bár ez most elég nyersen hangozhat, de valóban nem lenne "fair" olyan sokkumentumokat felvonultatni, mint a Halál ezer arca-sorozat vagy a Traces of Death. Mivel ezek voltaképpen a valóságot akarják bemutatni, nem valakinek a sajátos agyszüleményei.

A sorrend mi alapján alakult?

Egyszerűen melyik hatott rám a legjobban: nagy gondban lennék, ha pontszámok szerint kéne rendeznem, éppen ezért nem is értékeltem ilyen formán ezeket. Persze vannak, amikről már korábban írtam, de azoknak a pontjai ne zavarjon össze senkit. Így kéretik mellőzni az olyan megjegyzéseket, hogy "egy 6/10-es hogy tudott megelőzni egy 8/10-est".

Továbbá:

Előre szólok, hogy a kedves kommentezők nyílván még tudnának hasonlóan durva filmekkel példálózni, de engedtessék meg nekem az a luxus, hogy beérjem ennyivel. Ugyanis én is csak egy ember vagyok, és már kezdtem beleőrülni abba, hogy a szabadidőmben "muszáj" jelleggel ilyen beteg filmeket kelljen néznem, hogy "hátha bekerül". Így is legalább 3 hónapom ment erre a projectre, szóval azért ezt tessék figyelembe venni. Persze ettől függetlenül lehet, hogy utána látok majd nem egy olyan produkciót, amik láttán majd azt fogom gondolni, hogy "basszus, ez simán TOP-listás", de nem szeretnék ennek a posztnak a  folyamatos frissítésével foglalkozni. Természetesen írni majd fogok róluk, egy-egy külön posztban.

Végül pedig, mielőtt legördülne a függöny, előre szólok, hogy ezek a filmek valóban csak a felnőtteknek szólnak, így megkérem az esetleges tinédzser-korúakat, hogy ne próbáljanak menőzni az iskolában azzal, hogy "háhá megnéztem mind a 10-et, kemény vagyok". Úgy hogy inkább szóljon ez a lista a szülőkhöz, hogy tudják, miktől óvják gyermekeiket. Meg persze saját magukat is.

Igen, SPOILER-es írás lesz, de ezt nem lehet elkerülni. Bocs.

A "tovább" gomb lenyomásával tessék befáradni és szörnyülködni. Ismétlem: csak erős idegzetűeknek!

UPDATE: A lista időközben (1 év) felül lett írva, íme a javított verzió.

Antikrisztus - Antichrist (2009)

Rendezte: Lars von Trier

Előre leszögezném, hogy ez NEM horror, hanem egy horrorisztikus ál-beteg művészfilm. Nagy különbség. Szóval aki a cím alapján egy Ómen utánérzést várna, vagy bármi hasonlót, az bizony csalódni fog.

A rendezőíróról nem szívesen írnék, hiszen igazi kultusz figura (vagy mi), aki meg nem ismeri, az úgyis ezernyi helyről tud róla infót szerezni. Szóval maradjunk csak szigorúan a filmnél.

A kezdés gyönyörű, tökéletes, a világ egyik legjobb filmkezdése: fekete-fehér kép, lassított felvétel, miközben egy nagyon szép áriát hallunk. Két párhuzamos esemény történik ezalatt: egy szenvedélyes szerelmi légyott, amiben a képünkbe kapunk egy péniszt is, miközben egy kisgyermek kiugrik az ablakon, majd a hóban szépen szétfröccsen a pici agyveleje.

Ha a rendező megtartotta volna ezt az atmoszférát, akkor egy iszonyat jó filmet tudott volna lerakni az asztalra, de nem így tett. Ehelyett készített egy nyögvenyelős (színes) szart. Komolyan a prológust követő első 50 perc merő unalom. Igazi tortúra végig nézni  egy házaspárt, ahogy szenved, ugyanazokat ismételgetik, nem történik szinte semmi, ha nem vigyázunk még be is alhatunk eközben. Hiszen csak arról van szó, hogy a pszichológus férj (akit a zseniális, karakteres színész, Willem Dafoe - A vámpír árnyéka alakít) megpróbálja meggyógyítani a depresszióba esett feleségét. Értem én, hogy érdekesnek kellene lenne, hogy ezt nem csupán szeretetből, hanem szakmai hiúságból is teszi, de attól még nem lesz feszültség, vagy bármi, ami engem speciel érzelmileg megmozgatna.