Volt már egy előzetes a Frankenstein's Armyhoz, itt az újabb. Július 26-án adják ki Amerikában, hozzánk meg majd csak befut egyszer.

Tegnap adta le a SyFy a Sharknado-t, amely lehet, hogy gagyi, de sok nézője akadt. A twitteren 5000 poszt született egy perc alatt a filmről,még Damon Lindelof, Mia Farrow és Michael Chiklis is írt róla. Mennyien látták? 1,4 millióan ültek le elé, ami sokkal kevesebb, mint a Dinocroc vs. Supergator, ám a csatorna így is elégedett és máris repetát akar. Szóval készüljünk fel a folytatásra.

A horror rendezője, Anthony Ferrante elmondta, hogy 100 millió dollár kellett volna, hogy egy normális mozifilmet készítsenek a forgatókönyv alapján. A Sharknado azonban csak 1 millióból készült el, ennek harmada effektekre ment el.

Avagy egyszer pótlok egy régi hiányosságot és írok egy olyanról, amiről hetek óta rágjátok a fülemet:) Mert ugyan a trilógia másik két részéről már írtam a humoros zombis posztomban, de úgy érzem, hogy az első ebbe a körbe nem férne bele. Ki is fejtem, hogy miért.

Gonosz halott - The Evil Dead (1981)

Rendezte: Sam Raimi

Mindig nehéz dolgom van, amikor egy olyanról írok, ami a műfajon belül alapvetésnek számít. Ha nem tetszene, könnyű dolgom lenne, hiszen akkor legalább beállhatna a sorba Romero Holtak hajnala és Argento Sóhajok-ja mellé. Azonban ezt történetesen én is szeretem.

'81-ben még nem számított lerágott csontnak a "öt fiatal bulizni megy egy erdei házba, majd beszopják" kezdetű történet, már csak azért sem, mert a slasher hullám épp hogy elindult. Továbbá a jelen esetben megszállottságról és kvázi zombulásról beszélhetünk. Ezt a kettőt se nagyon kombinálták ezelőtt.

A film az első perctől kezdve sugároz egyfajta nyugtalanító légkört, elég, ha csak a ritmikusan mozgó, majd hirtelen megálló hintaágyra gondolunk. De maga a lerobbant, ódon házikó sem az az épület, amit a nyugalom szigetének lehetne nevezni. Aztán előkerül egy bizarr könyv és az a bizonyos magnófelvétel...

A humor itt még nem direkt jelenik meg. Még ha arra az ominózus jelenetre is gondolunk, melyben egy fa konkrétan megerőszakolja az egyik szereplőt. (Aminek a kivitelezése előtt le a kalappal.) Ma szemmel nézve persze vicces némelyik maszkmesteri megoldás. Illetve az olyan "bakik", hogy az ekkor még korántsem hősies Ash milyen rezignáltan veszi tudomásul a körülötte lévő eseményeket és jóformán nem csinál semmit. Külön forgatókönyvi mélypont, hogy az egyik démont konkrétan le se szarja, mintha nem jelenthetne rá veszélyt.

Elég információdús részen vagyunk túl, ami Evelyn Dexterrel való kapcsolatát illeti. Magam sem hittem volna, hogy már a második részre meghúzzák a készítők azt, hogy bemutatják a doki szerepét Dexter megalkotásában. De még sok epizód van hátra, az építkezés elején vagyunk, lesznek még itt mindfuckok.

Ahogy láthattuk a régió videófelvételeken is, Harry Dr. Vogeltől kért segítséget, hogy feldolgozza és elfogadja Dexter mivoltát. Bizony, nem csak Dexternek kellett megküzdenie saját magával, hanem az apjának is azzal, hogy mivé lett és mi lesz a fiából. És úgy tűnik, nagyon is komoly szerepe volt a dokinak abban, hogy Dexter egy tökéletesen működő gyilkológép lett és nem csak egy a pszichopaták közül. Ahogy ezt mondja is Vogel, bizonyos szempontból ő az édesanyja, a megalkotója.

A mai kritika előtt kicsit magyaráznám a bizonyítványom, szükség lehet rá a félreértések elkerülése végett. Dean R. Koontz könyveivel tele van a padlás, kinél átvitt értelemben, kinél pedig szó szerint. Egyrészt Koontz a termékeny írók táborát erősíti évi 1-2 könyv piacra dobásával, másrészt pedig magyarul is előszeretettel adják ki ezeket, így itthon valószínűleg King mellett az ő neve a legközhelyesebb, ha kortárs horror szerzőkről van szó. Itt felmerülhet a kérdés: akkor meg minek pont róla kritikát írni?

Szégyen, nem szégyen, nekem Koontz a fentiek ellenére mostanáig a perifériás látóterem szélén mozgott, tudtam hogy létezik, rengetegszer láttam másokat, ahogy az egyenborítós könyveit szorongatják, olvasni azonban valahogy mégse olvastam tőle semmit ez idáig, így most mindenféle előítéletektől mentesen próbálok értekezni a Mr. Murder című eredetileg '93-as könyvéről. Azt viszont megígérhetem, hogy nem fogok senkit azzal fárasztani, hogy végigmegyek a teljes életművén. (A magyarul kiadott regényeinek száma szerény 50-60 darabra rúg.) Akkor térjünk is rá a lényegre, avagy sikerült-e véletlenszerűen kiválasztanom az író pályafutásának egyik fénypontját? Lássuk!

Íme az újabb előzetes a Ringu folytatásához. Érdekesség, hogy a vetítések előtt nem kérik arra a nézőket, hogy némítsák le okostelefonjukat, a 4D miatt jobb, ha bekapcsolva hagyják. Egyelőre nem tudni, hogy mire számíthatnak a nézők, de állítólag a kísérteties Sadako fogja őket felhívni. A Ringu-ban egy furcsa videókazetta járta kézről kézre, miután valami megnézte telefonhívást kapott és a vonal túlvégén lévő hang közölte, hogy hét nap múlva meg fog halni.

A Sadako 3D 2-ben Miori Takimoto játssza főszerepet, azt a szakpszichológust, aki unokahúgát magához veszi, miután annak édesanyja a szüléskor meghalt. Négy év telik el, majd a furcsa videófelvétel feltűnik a színen és a lány körül érdekes dolgok történnek.

A Ringu anno öt hét alatt 1 millió nézőt vonzott és több, mint 100 millió dollárt fialt, ezzel el is kezdődött egy szép reményű japán horrorfranchise. Majd jött az amerikai remake és folytatása.

Legutóbb azon siránkoztam, hogy idén alig készül valami eredeti. Most lássunk erre is egy példát, ám ha jobban megvizsgáljuk, akkor rá fogunk eszmélni, hogy igazából ez sem az.

Dark Skies (2013)

Rendezte: Scott Stewart

A rendező ismerős lehet, hiszen már két hollywoodi blockbustert is rábíztak: A légiót és A pap - Háború a vámpírok ellent. Mindkettő megbukott, mind kritikailag, mind pénzügyileg (a paposat jó magam is elkezdtem, de képtelen voltam végig nézni). Így most egy szerényebb költségvetésű (3 és fél milla) mezei sci-fi horrort bíztak rá. Úgy érzem, hogy jobban járnánk, ha inkább maradt volna vizuális trükkmesternek...

A film felépítése kísértetiesen emlékeztet a Kopogó szellem-re, ami lassan átcsap a Jelek-re. Vagyis adott egy kertvárosi család, ahol egyszer csak megmagyarázhatatlan dolgok történnek: tárgyak rendeződnek át maguktól, képek tűnnek el stb. Először persze a gyerekek lesznek gyanúsak, de amikor 800 madár csapódik egyszerre a háznak, akkor már a szülőkben is megmozdul valami. Apropó, ez a mozzanat sem túl eredeti: nem csak hogy ugyanezt most sütöttek el a The Last Exorcism Part II.-ben, de már tavaly is a Gyilkos médiumban. Meg még előtte jó pár filmben. Csak úgy mellékesen megjegyzem.

Igen, a furcsaságok mögött ufók állnak. Most lehet, hogy lelövöm ezzel a poént, de gondolom senkiben sem fordul meg komolyabban, hogy a fiatalabb gyermek szavait szó szerint kell venni és tényleg a "Homokember" a felelős.

Egy csapat tipikus amerikai tinédzser (focisták, pom-pom lányok, okostojások stb.) elbuszozik egy európai erdő mélyére, ahol egy amerikai hamburger készítő üzemet csodálhatnak meg. Már pusztán a kerettörténet is magában hordozza a szatírát azzal, hogy az USA fiataljainak egy másik kontinensre utaznak hamburgert zabálni... Mondanom se kell, hogy a húspogácsát emberből készítik és így már teljesen más értelmet kap az "amerikai" jelző...

Igen, egy jónak ígérkező, svéd horror-vígjátékról beszélünk. Jöhet, elvitelre.

Nagyon úgy tűnik, hogy az idei év nem az eredeti ötletektől lesz emlékezetes, már ami a horrorfilmeket illeti. Feldolgozások és folytatások tömkelege. Utóbbiról lássunk két elrettentő példát.

The Last Exorcism Part II. (2013)

Rendezte: Ed Gass-Donnelly

Már maga az ötlet, a cím sugallja, hogy ennek a filmnek egyszerűen nincs joga létezni. Az első rész attól volt újító, hogy kézikamerával vettek fel egy ördögűzést. Na meg attól, hogy a rítust végző pap kvázi "csaló" volt. Akárhogy is, akadtak benne épkézláb ötletek.

A folytatás megtartotta "rendes" film formátumát és ezzel voltaképpen sikerült tető alá hozni egy sokadik mezei ördögűzős horrort, ami bravúr, figyelembe véve, hogy ennek van előzménye. Ha már itt tartunk: annak a záró képsorai egy apokaliptikus vég előjeleit mutatták, ettől is volt olyan hátborzongató. Erre bazdmeg kitalálják, hogy az nem is úgy volt, elégett mindenki és a főszereplő áldozati bárány túlélte. Ehh...

Akit természetszerűleg kínozni fognak a múlt árnyai, sötét előjeleket kap és persze Ő maga a kulcs a Sátán segglyukához. A narratíva végig arra lett felépítve, hogy a végén láthassunk majd egy újabb szertartást - hűha!

A legnagyobb baj, hogy az odáig vezető út mindenféle bedobott hatásvadász elem ellenére baromi unalmas. Ráadásul steril. Képtelen drámai lenni, pedig nagyon az akar lenni. Látszólag a központi karakterre épít mindent, de igazából lófasznyi teret sem kap szerencsétlen. Amint lehetősége adódik komplexebb érzelmi vívódásokra, a film rögtön tesz róla, hogy ez megszűnjön, már-már komikus módon. Magyarul kinyírnak mindenkit körülötte.