Eredetileg csak az egyikről írtam volna, de eszembe jutott, hogy korábban már láttam egy hasonló stílusú filmet, így miért ne mérettessenek meg egymással?

Suicide Club / Jisatsu saakuru (2001)

Rendezte: Shion Sono

A Battle Royale után térjünk vissza az öldöklő japán tinikhez, csak azzal a különbséggel, hogy itt szinte kizárólag öngyilkosságok történnek.

Hasonló produkciót nem is olyan régen láthattunk már, ez volt Az esemény, bár azért vannak lényegi különbségek mondanom sem kell. Ami az amerikaiban erősség volt, a különféle extrém öngyilkossági módszerek, az a japán verzióban pont hogy a gyengéje, legalábbis nekem kevesek voltak az olyan megoldások, hogy tabletta, gázsütő, pisztoly, kötél vagy éppen a magasból való leugrás. Bár el kell ismernem, hogy a nyitó képsor meggyőző volt: 54 középiskolás kislány egymást kezét fogva, ritmusra, vidáman a metrószerelvény alá vetik magukat. Süti.

A lényeges különbség azonban az, hogy itt nem önkívületben lévő zombi-pótlékok vetnek véget az életüknek, hanem vidám gyermekek. A legütősebb jelenet ebből a szempontból pedig az, amikor kb. ez a párbeszéd hangzott el: "-Gyertek, legyünk öngyilkosak! - Oké!", ez persze lehet, hogy így leírva nem olyan átütő, de úgy tessék elképzelni, ahogy manapság egy baráti társaság rábólint egy önfeledt kocsmázásra. Egyszóval: groteszk.

(Itt zárójelesen megjegyezném, hogy a már említett Az esemény több okból kifolyólag sem versenyezhetne, ezek közül már említettem azt, hogy itt egy biológiai "járvány" söpör végig, a másik pedig az, hogy egy világszerte ismert mozifilmet nem lenne fair összehasonlítani egy szerényebb produkcióval.)

A rendőrség természetszerűleg el kezd nyomozni. Tetszett, hogy kivételesen nem két ellentétes attitűdökkel rendelkező páros nyomoz, hanem egyszerre négy, ráadásul mind eléggé eltérő karakterek.  Hamar kapnak egy fülest egy geek-girltől, hogy van egy honlap, amin csak fehér piros pöttyök vannak, amik jelzik, hogy hány fiú ill. lány lett már öngyilkos. Persze ők nem az FBI, na meg csak 2001-et írunk, így a szerver lekeresése nem igazán működik. Vagy csak lehet, hogy a film készítői felejtették el, hogy az ilyesmi lehetséges.

Ami igazán bajom volt a filmmel az, hogy nem volt igazán horror. Nem éreztem félelmet. Miért is éreztem volna, amikor a mű groteszk jellegét megtoldották egy 12 évesekből álló együttessel, akik egész Japánt lázban tartják? Mondanom se kell, már az első pillanattól kezdve sejteni lehet, hogy valami nem kóser velük, és tényleg. Vérben és gusztustalanságban közepes, van 1-2 mentő megoldás ez ügyben, de még erre se volt kihegyezve a film. Igazából semmire se, mert maga a történet számomra nem egészen jön át. Mondhatni nem volt értelme, vagy amit le tudtam szűrni, az kevés volt számomra. Remélem valaki el fogja nekem magyarázni:)

A kivitelezés közepes, nem igazán hozza a számomra elvárt J-horror színvonalát, ez főleg  az operatőri munkában és a vágásokban mutatkozik meg. De a rendező is vehetett volna még egy-két leckét szerintem. Például lehetett volna kicsit bevállalósabb is a gore kapcsán, vagy a már említett öngyilkossági módszerekkel is lehetett volna kreatívabb. Azonban mindenképpen pozitívum, hogy most legalább nincsenek halott, hosszú fekete hajú kislányok szellemei!

Azért mégis nézhető, de ne várjunk tőle túl sokat. Na meg figyeljünk a részletekre, hátha Ti majd tudjátok értelmezni.

(Érdekesség: A filmben van egy bizarr telefonbeszélgetés, abból részleteket felhasznált a Combichrist nevű formáció, ebben a számukban.)

Der Todesking / The Death King (1990)

Rendezte: Jörg Buttgereit

A rendező a blogon abszolút ismerős, hiszen neki "köszönhetjük" a nekrofíl filmek atyjának tekinthető Nekromantik 1-2-t, na meg a ritka élvezhetetlen Schramm-ot is. Valahogy úgy tűnik nekem, hogy szegény Jörg beleélte magát, hogy ő mekkora király lett a legismertebb filmjével, ezért elkezdte kibontani a szárnyait, kár, hogy senki se szólt neki, hogy csak egy strucc.

A film igyekszik felvenni a Nekromantik hangulatát a halálkultuszával együtt. Minden tekintetben (operatőri munka, zene stb.). Csak épp nem sikerült, mert nincs ami megbotránkoztasson minket. Sőt, ez egy kifejezetten unalmas alkotás, ami vele kapcsolatban szerintem nagy szó. Ennek egyik oka a történet hiánya. Illetve van, de az csak alibiből. Nagyjából annyi az egész, hogy van egy lánclevél (hajjaj, régen nem volt még se e-mail, se spawn), amit ha elolvasol, legszívesebben megölnéd magad. Persze előtte tovább küldöd, hátha másnak is eszébe jut. Nem lesznek itt nagy lelki válságok, csak néhány merengő tekintet, majd jöhet a borotvapenge. Ja és időnként követhetjük egy holttest bomlását, ami igazán "fantasztikus" élmény...

Szóval a legnagyobb baj, hogy ez igazából művészfilm akar lenni, csak éppen izzadságszagú. Horrornak meg végképp nem nevezném. Gusztustalanságból most "csak" egy elképzelt(!) péniszcsonkítást látunk. Itt viszont kell egy kis kitérőt raknom. Ez a része azért tetszett, mert az egyik szereplő kikölcsönözte a kultikus Ilsa - She Wolf of the SS filmet, majd elkezdi nézni, de mi egy újraforgatott verziót látunk, ami persze nyomába se ér az eredetinek. Az meg már külön bájos, hogy a téka polcán ott van a Nekromantik is...

Párbeszédek nem igazán vannak, leginkább belső monológok. A végén pedig a kamerás mészárlást meg végképp nem értem. Meg úgy igazából az egész alkotást úgy ahogy van nem. Tudom, biztos az én hibám, hogy ilyen kis "suttyó" vagyok, de ez egy tényleg rossz film, kerüljétek. Kivéve, ha bérletetek van bármelyik művész moziba.

Suicide Club: 5/10

Die Todesking: 3/10

Szóval Japán öngyilkosságban lenyomta Németországot.