A Girl Walks Home Alone at Night (azaz kb. Egy lány éjjel hazafelé sétál) c. filmet elég, ha úgy jellemezzük, hogy ez a világ első iráni romantikus western vámpír horrorja. Fekete-fehérben!

A rendezőnőnek (Ana Lily Amirpour) ez egy korábbi, azonos című kisfilmjének kibővített változata. Úgy látszik, hogy manapság ez az új trend, hogy kisfilmeseknek lehetőséget biztosítanak munkájuk tovább gondolására. A legismertebb példa erre a Mamáé.

A sajátos poszter mellett csak egy rövidke teaser van még, de az máris felkeltette az érdeklődésemet. Egyébként a film már 

Úgy látszik az első könyves horrorírók tömegestül vették be tavaly a piacot itthon, itt van ugyanis egy újabb regény 2013-ból. A Jegroth-ess álnevet használó író első művének a kicsit meghökkentő Foghányás címet adta, ám az alcím elég beszédes és jól összefoglalja az alapkoncepciót: "Zombi róka horror". Amennyire mókás a könyv címe és cuki a borítóján feszítő Vuk, annyira undorító és helyenként gyomorforgató a tartalma, már amit a történetet illeti. A regény a Könyvműhely.hu nevezetű magánkiadó gondozásában készült, egyébként kifejezetten ízlésesen néz ki külsőre, ami ha nem is olyan lényeges szempont, azért mégis jó pont. Nem ragoznám tovább a felvezetést, nézzük meg mennyire váltotta be a könyv a hozzá fűzött reményeket.

Jegroth-ess - Foghányás (Zombi róka horror)

A mű nem oszlik fejezetekre, egyetlen 240 oldalas folyamként tárja a sztorit az olvasó elé, s mivel rendes tempóban pörögnek benne az események egyáltalán nem zavaró a tagolás hiánya. Azért egy természetes töréspontot mégis mindenki könnyedén felfedezhet, az első fele ugyanis eléggé hasonlít egy unalomig ismételt tinidráma zombikórral megspékelt verziójára, a későbbiekben viszont más műfajok felé kezd el kacsintgatni a történet. 

A főszereplő nem meglepő módon maga a zombi róka, Xavér aki olyan, mint bármelyik konzervből előrángatott hánytatott sorsú tinédzser: nincsenek szülei, árvaházban nevelkedett, ahol mindenkinek ő volt a céltáblája, majd nevelőszülőkhöz került, akik ráerőltetik a saját akaratuk és iskolába küldik. Habár a nevelőcsaládja halál rendes vele, Xavér valami rejtélyes okból mégsem szereti igazán őket, meg úgy nagyjából senkit sem. 

A további szereplők is egytől egyig különféle állatok: rókák, kutyák, macskák, farkasok, madarak és hüllők, melyek kisebb-nagyobb sikerrel próbálnak emberi sztereotípiákat képviselni, lásd a gonosz farkas vagy a kapzsi disznó. Erről persze a többség egyből Orwell Állatfarmjára asszociálhat, de azért nem kell magasra tenni a lécet, a társadalomkritika itt ugyanis nehezen vehető igazán komolyan, bár remélhetőleg nem is ez volt a fő cél. 

Az a helyzet, hogy készülgettem én filmekkel anyák- és gyermeknapra, csak hol időm nem volt kritikaírásra, hol kedvem (amikor végre kisütött a nap?! jó, most pont nem, szerencsétek). De ímhol három film, amiben különböző aspektusokból közelítik meg a szülő-gyermek kapcsolatokat.

1. Grace (2009)

Rendezte: Paul Solet

Anno az It's Alive már eljátszott azzal a rendhagyó gondolattal, hogy mi van akkor, ha egy újszülött kezd el gyilkolni. Mivel már maga az alapkoncepció is elég abszurd, így bár nehezen lehetett komolyan venni, de legalább szórakoztatott. Jelen alanyunk meg mintha úgy született volna, hogy az alkotók megnézték volna az említett művet, majd azon gondolkoztak, hogy hogy lehetne ezt földhöz ragadottabban megvalósítani. Úgy ahogy sikerült is a törekvésük.

A nyitójelenet briliánsan fekteti le az alapkonfliktusokat: fiatal, gyermeket váró házaspár vacsorázik a férj szüleivel. Rögtön megtudjuk, hogy a drága jó anyós egy igazi érzelmi zsarnok, akinek még azóta se vágták el a köldökzsinórját, ami szabályos láncként nehezedik fiacskájára. Após papucs, mint az állat (ilyen nő mellett nem csoda), szerencsétlen kismama meg próbál határozottan kiállni a véleménye mellett, kezdve azzal a vitát generáló hátránnyal, hogy vegetáriánus (de a szójatej miatt lehet, hogy vegán). Így képzelhetitek azt a megrökönyödést, hogy egy természetgyógyászattal beoltott szülésznőnél akarják levezetni a szülést.... Ezt a meggyőződést pedig egy majdnem bekövetkező orvosi baki meg is erősíti.

Aztán jön egy kis baleset, apuka meghal, anyuka látszólag halva fogja megszülni csemetéjét. Brühühühü, dráma. Szüléskor azonban csoda történik és a gyermek él! IT'S ALIVE! És ugyan nem növeszt borotvafogakat és nem kezd el embereket ölni, de hamar kiderül, hogy annyira dögszaga van, hogy vonzza a legyeket. A nagyobb baj az, hogy az anyatejre és a tápszerre is nemet mond. Egy véletlen folytán kiderül, hogy neki bizony vér kell, de nem akármilyen, hanem emberé...

Vannak törzsolvasóink és vannak törzsvendégkritika-íróink, utóbbira remek példa Ralome, aki kifejezetten gyereknapra küldte be eme írását. Aminek én csak örülhetek, mert a hétvégén semmi időm nem volt foglalkozni a bloggal.

The Baby (1973)

Rendezte: Ted Post

Nem normális gyerekekkel eddig is jól el voltunk látva (TV-ből kimászó fekete hajú kislány, körbepörgő fejű csajszi, köcsögösködő taknyosok stb.). Mostani történetünk címszereplője azonban közülük is kiemelkedik: ő ugyanis egy 21 éves kisbaba! Testileg felnőtt, szellemileg azonban egy egyéves gyerek szintjén van. Azaz cumisüvegből iszik, gügyög, négykézláb mászik, és járókában alszik. Amiből ráadásul ki sem tud jönni, bár ennek megvan az oka, mint később látni fogjuk. Ja és persze pelenkázni is kell.

Rendkívül ritka eset, ezt a családhoz kirendelt szociális munkás nő is így gondolja. Pontosabban nem is kirendelt, hanem ő maga jelentkezett, hogy ezzel a gyerekkel (is) szeretne foglalkozni. Nagy lelkesedéssel és buzgalommal veti be magát a munkába, ami később átcsap egy nehezen türtőztetett megszállottságba. Ez eleinte felfogható a munkába való menekülésnek (súlyos bűntudat gyötri a férjével kapcsolatban) meg bizonyítási vágynak, mert szerinte a korábbi segítők nem tettek meg mindent, másrészt a rendkívül erős ellenszél is fűti az elszántságát: a főnöke is megfeddi, hogy a többi esetet sem kellene emiatt elhanyagolnia, de ez csak apróság a "kisfiú" családjához képest.

A sorozat, amelyben 1970 előtti horror-filmek vannak terítéken.

Drakula háza - House of Dracula (1945)

Rendezte: Erle C. Kenton

A film bizonyíték arra, hogy 1. régen mégsem volt minden jobb, 2. önmagában kevés a sikerhez az, ha minél több kultikus karakter kerül egy produkcióba.

1945: a II. világégés még javában tart, így az egyszerű amerikai polgárnak épp elegendő borzalmakkal kell szembesülni a napilapokat olvasgatva (hányan haltak meg ebben és ebben a csatában? mi drágult? és egyéb fontos kérdések) mintsem a mozikba zarándokolni borzongani. Az első számú horror-gyártó stúdió, az Universal, így érthetően gondba került, amit tovább fokozott az egyre kínosabbá váló ötlettelenség. Sorra jöttek a sikerfilmjeik ilyen-olyan minőségű folytatásai, az utolsó sikeresnek mondható, önálló projekt talán az 1941-es Farkasember volt.

Ennek köszönhetően Hollywood kitalálta a crossover filmeket! Vagyis két, vagy több horror-ikon egy filmben való szerepeltetését. Valljuk be, hogy maga az ötlet jogos, kár, hogy egyik ilyen próbálkozás (Frankenstein találkozik a farkasemberrel [1943], Frankenstein háza [1944]) sem sikerült maradandóra. Így jutottunk el mostani művünkhöz is, ami az előbb említett Frankenstein házának a kvázi folytatása. Noha ez a tény bennem is csak utólag racionalizálódott. Ezért is a megtévesztő cím, mert a helyszín amúgy egy -a hivatalos szinopszis szerint- "őrült" tudós kastélya.

Őszintén szólva eredetileg négy filmről írtam volna, de az elsőnél kapásból annyi gondolatom támadt, hogy megérdemelt egy külön posztot. Remélem nincs harag.

Túlvilági bosszúállók / Rémjárók - Gallowwalkers (2012)

Rendezte: Andrew Goth

A film, ami attól vált híressé (hírhedté?), hogy ez volt Wesley Snipes első filmje a letöltött börtönbüntetése után. Azonban nagy tévedés lenne azt gondolni a végeredmény láttán, hogy ez egy olcsó vacak és emberünk kényszerből vállalta el, mert már a nagy stúdióknak nem kell. Ugyanis ezt a filmet már 2006-ban (!) elkezdték forgatni, csak ugye a hatóság közbeszólt. Szabaduláskor Snipes meg annyira be akarta fejezni a művet, hogy zsebből bedobott a közösbe 1 milliót. (Ööö azt hiszem jobban is átvizsgálhatták volna az adócsalását...) A film összköltségvetése egyébként 17 millió volt, ami ugyan nem egy látványos összeg, de azért szégyenkezni sem kell. Pláne egy horror esetében.

De miért is kezdtem a háttérrel? Mert így máris tisztában leszünk pár dologgal. Azonban ehhez még ismerni is kell a sztorit. Ami csak a végére fog teljes képet alkotni. Annyira, hogy a film első fele információk híján inkább tűnik egy szürreális víziónak, mintsem rendes történetnek. Igaz, ez a fajta látomás a legvégsőkig megmarad. A legfontosabb, hogy ez tényleg egy western-horror. Már korábban is voltak ilyen jellegű próbálkozások, de itt éreztem először azt, hogy egy western alapanyagra húztak rá horror köntöst és nem egy eredendően horror filmet akartak cowboyosítani. Ezzel a részével maximálisan elégedettek lehetünk.

Egy sznob musical színház táborban trancsíroz egy musicaleket utáló maszkos gyilkos. Azt hiszem ezt nem is érdemes tovább boncolgatni. Az előzetes alapján elég sokféleképpen.

A Stage Fright engem meggyőzött, manapság egyre ritkábban kapunk jó slahsert... Az egyik főszereplő egyébként Meat Loaf lesz!

Már nem is sorolom, hogy hány ilyen francia filmes csomag volt a blogon, a lényeg, hogy tudjuk, hogy azért többnyire jó filmeket készítenek. Terítéken újabb három példány.

1. Vidocq (2001)

Rendezte: Pitof

Kezdjük a legismertebbel, amiről a korát tekintve már rég meg kellett volna emlékeznem. Már csak azért is, mert ifjúságom (13 éve... Istenem, hogy öregszem) egyik kedvence volt, amit még eredeti (!) VHS-en (!) nyúztam! Így elhihetitek, hogy ennyi idő elteltével mennyire éles volt a kontraszt, amikor végre DVD-n néztem meg. Sajnos ez által fel is tűnt egy nagy probléma a filmmel kapcsolatban...

Ez pedig az, hogy nagyon érződik a green box használata (jó, annyira nem, mint a Mezsgye-folytatásokban). Bár az alkotók nagyon szépen kidolgoztak egy 19. századi környezetet, mégis feltűnő, hogy pl. amikor a mezőn vannak, hogy a háttér csak oda van vetítve. Ennek ellenére az operatőri munka nagyon pazar, még ha a narancssárga-szűrőt turbó fokozatra állították. Igaz, a közelikből is lehetett volna kevesebb, a legemlékezetesebb, hogy a nyúlszájú szereplő gennyedző sebét milyen gyakorisággal csodálhatjuk meg. Azért szép, na.

Az a helyzet, hogy sokan megrettentek a feladattól, hogy kedveskedjenek nekünk, de azért szerencsére érkezett pár pályamű. Mindegyikért nagyon hálásak vagyunk!

A nyertes vitán felül az az illető, aki nem volt rest videót készíteni! Ez pedig Ralome fedőnevű olvasónk, kinek már nem egy vendégírását olvashattátok a blogon. A videó nem csak hogy humoros, de érződik benne, hogy tényleg egy igazi Horror-Mirror-olvasó készítette. Engem meg is hatott:)

Lássuk:

No és hol a csavar? Ott, hogy Ralome előre jelezte, hogy ha esetleg nyerne, akkor szívesen lemond a poszterről a második helyezett javára!