Igen, jól olvassátok, végérvényesen megszűnünk. Ez nem valamiféle ócska klikkelés szerzési trükk vagy hirtelen felindulásból elkövetett jajveszékelés. Még csak nem is arról van szó, hogy elköltözünk másik domain cím alá. Itt most végleges bezárásról lesz szó.
Eme döntést már január (!) óta fontolgatom magamban, szóval volt időm bőven végig gondolni, megrágni a dolgot. Az alábbiakban ismertetem ennek okait, hátterét és közben érdekességekre, kulisszatitkokra is fény derül. Úgy, hogy ezek után kérek mindenkit, hogy ne kommenteljen olyanokat, hogy „mégis miééért?!”, mert azt tiszteletlenségnek veszem. Előre szólok, hogy iszonyatosan hosszú írás lesz, szóval tessék enni és innivalót bekészíteni! Akkor kezdjük is!
Mint írtam, már az év elején felötlött bennem, hogy be kéne fejeznem ezt az egészet. Ami ezt kiváltotta, a tudat, hogy a tavalyi évértékelőmből kimaradt egy szegmens, ami eddig minden évben említésre került: hogy ismét növekedett az átlagolvasók száma. Ezt azért nem írtam, mert nem írhattam ilyet. Egyszerűen egy év alatt (és azóta is) stagnál az olvasótábor száma. Ami egyébként 1000-1500 egyéni olvasó között ingadozik, függően a posztok tartalmától, vagyok azok hiányától. Tudom, sok blogger ölni tudna ezekért a számokért, és bizonyos értelemben valóban nem kellene panaszkodnom, de azért mégis engedtessék meg nekem ez a luxus.
Számomra ez a stagnálás azt jelenti, hogy már nem tudunk hová fejlődni. Úgy néz ki, hogy elértük a csúcsot, pedig elméletben lenne még hová növekedni, csak éppen tököm se kíváncsi senki se a horrorra ebben az országban. Persze ezt nem ebből következtettem, hanem minden másból. Egyrészt ott vannak a hazai jegyeladások, amik siralmasak, ha horrorról van szó. Igaz persze, hogy ennek legtöbbször a röhejes késlekedés az oka, de a valóban premier filmek is el tudnak nálunk hasalni. (Erre most van két remek konkrét példa is.) Meg nézzünk magunkba: mi, horrorrajongók kitaszítottaknak számítunk. Nektek milyen élményeitek van azzal kapcsolatban, hogy egy társaságban, randin vagy akármin megemlítitek, hogy „imádom a horrort”? Nekem javarészt elkeserítőek. Azt hiszitek menőnek számítok ennek a blognak a vezetésével? Lófaszt! Dobálózhatok én statisztikákkal, brazil csomaggal, bármivel, a megítélésemen ez nem számít. Rögtön elkönyvelnek valamiféle beteg állatnak, aki a vérre izgul. Fárasztó így élni.
És dacára az átlagblogokhoz mért korrekt olvasótáborunknak, hirdetőket soha nem sikerült találnom. Mármint „rendeseket”, akiknek pénzért kiraktam volna a bannerüket az oldalra. Konkrétan három év alatt, amióta kinn van az ezzel kapcsolatos bannerünk (közben töröltem, ne keressétek), egy komolyabb megkeresésem volt, amiből viszont majdnem per lett (ennek részleteibe nem mennék bele, mert az érintett fél eléggé sértődékeny). Mi több, a blog.hu „kiemelt, hirdetésre ajánlott oldal” kategóriába se kerültünk be a mai napig, pedig ahogy elnézegettem a kvázi katalógust, jó pár ott lévőnél nagyobb számokat tudunk felmutatni… Ennek oka egyszerű: MERT SENKI SE AKAR HORROR OLDALON REKLÁMOZNI! Éppen ezért még a régi nagy álmom, hogy saját domain alatt futó honlappá nőjük ki magunkat, sosem következhet be, mert nem tudnánk anyagilag fenntartani.
6 és fél év után mit tudunk felmutatni? Ugyanúgy imádkoznom kell az Index 1-2 angyalaihoz, hátha megtámogatnak minket egy főoldallal. Hányszor kérte ki bárki is a véleményemet a témával kapcsolatban? Hányszor idéztek a kritikáinkból poszterekre, lemezborítókra? Még azt se sikerült elérnem, hogy minden forgalmazónál szóba kerüljek, ha horror/thriller témájú filmnek lesz sajtóvetítése. Jó vicc! Van kb. négy, akivel úgy-ahogy tartom a kapcsolatot és elhihetitek, hogy nem éppen a legnagyobbakkal… Természetesen azért ezúton is hálás vagyok nekik, amiért emberszámba vettek minket. Csak épp szar látni, hogy bejön egy új film és már a nyitónapja előtt mindenki írt róla én meg hoppon maradok. Arról nem is beszélve, hogy sok újabb alkotásról azért nem írok, mert valamiféle gyermeki dacból azért se megyek el fizetni a mozijegyért, amiről úgy érzem, hogy nekem azt ingyen kellett volna megnéznem. Lehet, hogy ez most kicsinyesen hangzik, de mindenki szereti, ha valamivel megbecsülik munkáját. Azon kívül, ha már moziba megyek, akkor igazság szerint szívesebben ülök be valami nagy látványfilmre, mert akkor úgy érzem, hogy nem volt kidobott pénz. Látjátok, ezek után mennyire lenne hiteles tőlem az a fajta buzdítás, hogy tessék elmenni moziba horrort nézni? Nem akarok képmutató lenni és remélem, hogy sosem voltam az eme felületen.
Néha azért akadt bevételem, szó se róla. Most már elárulhatom, hogy amiket olvashattatok élménybeszámolókat a különböző escape room játékokról, azokért én kértem egy valóban jelentéktelen, jelképes összeget. Mert akárhogy is nézzük, reklámozásról beszélünk. Ugyanakkor szerencsére egyszer sem kellett hazudnom, így sosem állt elő kínos helyzet a végeredmény miatt. Én tényleg mindegyikben jól éreztem magamat! A pénzt viszont vissza is kellett forgatnom a blogba, ugyanis a legtöbb tárgy-nyereményjátékunk postázását saját zsebből kellett fizetnem, és azért szerencsére akadt egy pár! Egyébként szándékom szerint sokkal több ilyen helyről számoltam volna be (hiszen nőnek, mint a gomba), de a legtöbben nem voltak hajlandóak még ezt a minimális összeget sem befektetni. Sőt, volt, aki megkeresésemre azt írta, hogy oké, hogy írunk róla, de azért még mi fizessünk! (Amúgy, ahogy elnézem, azok lettek sikeresebbek, akik beszálltak a buliba… Ezzel most nem magunkat akarom fényezni, hanem a vállalkozók felfogásai közötti különbséget, hogy aki leküzdi kicsinyességét, az többre viheti.)
Fentebb munkát írtam, nem véletlenül. Régen még szórakoztatni tudott a kritikaírás és egyebek, de mára már egyszerűen megcsömörlöttem. Tudjátok milyen érzés úgy élni az életeteket, hogy a napi 8 óra robotolás után, fáradtan hazaérve még azon agyalsz, hogy valamit írni KELL a blogra? Mindezt teljesen ingyen, a szabadidőd kárára? Egy-egy hír még hagyján, a baj a kritikaírásoknál kezdődik. Bevallom, már a horrornézés se tölt el akkora örömmel, mint régen. Ugyanakkor meg kritikák kellenek, hiszen az nem egy felmérésből derült ki, hogy ez az olvasók kedvence. Viszont már egyre gyakrabban ültem úgy neki, hogy „basszus, valamit meg kéne már nézni”. Ezért is vannak már egyre ritkábban „tömbösített” posztok, mert az még nagyobb meló. Nem csak a filmek összegyűjtése téma szerint, meg a megtekintésük, hanem maga az írás is sok időt el tud venni az ember életéből. Nem tudom, hogy én vagyok-e lassú, de nekem 1-1 kritika az súlyos órákra leköt. (Most persze jöhetnek a cinikus megjegyzések, hogy „nem látszik”...) Ki se merem számolni, hogy mennyi idő ment el az életemből a Horror-Mirrorra. És miért? Mit értem el úgy istenigazából? A blogszférában a megítélésem kb. ott lehet, mint a legtöbb 1-2 éves blognál: már névről ismerjük, néha rákattintunk, de semmi extra.
Oké, oké, nem leszek ennyire durcás, mert azért sok mindent köszönhetek én is az oldalnak. Amikor állástalan voltam nagyon sokáig, akkor jó volt ebbe kapaszkodnom, hogy valamit azért mégis csinálok. Konkrét munkát is szerzett nekem, amikor kipróbálhattam az igazi újságírást is. Mi több, ahogy megismerkedtem a blogfelületen történő szerkesztéssel, az itt szerzett tudást remekül tudtam kamatoztatni jelenlegi munkahelyemen is. És persze ott voltak a járulékos hasznok is: mozijegyek, plakátok, könyvek, kiállításra meghívó. DVD-k, miegymás. Szóval volt értelme belevágni, csak éppen már a továbbiakra nem látom. Az idő előrehaladtával megnőttek az igényeim.
Persze megtehetném azt, amit egy szintén blogger ismerősöm is csinál, hogy megmaradt főszerkesztőnek és irányítja a szerkesztőtársait, hogy ki miről írjon. Hozzánk is felvehetnék lelkes kritikaírókat, mint ahogy ezen idő alatt vagy egy tucatnyian jelentkeztek is. Ha meghirdethetnék egy pályázatot, biztos vagyok benne, hogy lenne bőven jelentkezőnk. Csak hogy én ehhez túl önző vagyok, egyszerűen rosszul lennék a gondolattól, hogy 1-1 általam kiszemelt műről nem én írok, hanem más. Főleg, ha merőben eltér a véleményünk. Igaz, erre is voltak példák már, mindenesetre a mai napig rosszul vagyok, ha arra gondolok, hogy Varin anno 9 pontot adott a Tökéletes bizonyítékra, ami szerintem egy nézhetetlen és értelmetlen hulladék (bocs kolléga). Az emberek meg hülyék (tisztelet a kivételnek). Mármint egy blogot hajlamosak egyetlen szerzővel azonosítani, így viszont egy-egy sajátos kritika ítéletet mondhat egy adott oldal felett. Igazából ez valahol jogos is, mert ez lenne az ideális. Mert sokkal könnyebb az embernek egy idő után eldöntenie, hogy megnézze az adott filmet, ha már kiismerte a kritika írójának ízlését. Leginkább ezért is ragaszkodtam mindig is az én status quomhoz. Lehetne persze minden alkalommal egy többkritikás poszt, de ez ugye nem túl életszerű. Ráadásul ki a franc akar úgy blogolni, hogy valaki megmondja neki, hogy „holnapra nézd meg a Szarcápa 3-at!”? Jó, Az osztagnál ezt sikerült összehozni, de ugye ott közös mozizás volt, az viszont pláne nem lehet mindig.
Eddig jóformán csak magamról írtam és nem azért, mert ennyire egocentrikus vagyok, hanem mert enyém a blog és én hoztam meg a Döntést. Természetesen azért nem feledkezem meg szerkesztőtársaimról sem. Az évek alatt akadt jó néhány. Ki hosszabb, ki rövidebb ideig tolta velem a ’Mirror szekerét.
A legtovább talán koimbra bírta, aki a saját, nem kis kaliberű oldala (Filmdroid) mellett vállalta önként, hogy besegít. Megtisztelő érzés volt számomra, hogy anno megkeresett ezzel kapcsolatban. Emlékeztek Gremlinsre? Talán nem haragszik meg érte, hogy elárulom, hogy ő nem más volt, mint mutant, azaz az én nejem. Illetve már csak az exnejem (igen, itt konkrét papíros elválásra tessék gondolni). Nem tagadhatom le, hogy valahol a közös gyermekünk volt a blog. Nem csak a régi dizájnokat (volt egy pár), hanem a nevét is ő találta ki. Szakításunk nem volt valami szép, nagyobb részt nekem köszönhetően, ennek velejárója volt az oldaltól való távozása is. Egyébként is rengeteg konfliktusunk volt azóta, hogy aktív szerkesztővé vált, mert nem szerette, hogy én, mint kvázi főszerkesztőként időnként bele-bele nyúltam a posztjaiba. Ekkor megfogadtam, hogy barátnőt többé nem veszek be a csapatba. Sajnos nem sikerült eme elhatározásom.
Mert Mi Amore Cadenzára emlékeztek? Exfeleségem után ő volt a következő komoly kapcsolatom, akinek a fentiek miatt nem engedtem meg, hogy szerkesztő legyen. Erre mit csinált? Konkrétan átvert, hogy bekerülhessen. Higgyétek el nekem, hogy ami párbeszéd lezajlott köztünk a Horror Mestereinek első része alatt, az nem a kirakatnak készült, az a valóságban zajlott le. Külön fájó, hogy mivel gyanús volt a stílusa, én szemtől szembe is megkérdeztem, hogy nem-e ő az álnéven. Tagadta. Aztán később persze örömittasan bevallotta, de mit sem számít a tényen, hogy a szemembe hazudott. Talán már ekkor vigyáznom kellett volna vele kapcsolatban, mielőtt... Egyébként felőlem maradhatott volna még a csapatnál, de láttam, hogy már mennyire beleszar az egészbe, így inkább megkönnyítettem mindkettőnk dolgát. A ’Mirror meg szerintem csak jól járt, mert alt.end írásainál színvonalasabbat ritkán olvasok. Igaz, szegényke ritkán kap visszajelzéseket. (Úgy érzem fontos leszögeznem, hogy vele amúgy semmilyen viszonyom nincs.)
Varin is meglepően sokáig húzta, és amolyan jokerként elég sok témában kipróbálta már magát. Érdekesség, hogy sokszor meglepett 1-1 gerilla poszttal (mint pl. a Killingjével), de emiatt emlékeim szerint nem voltak súrlódásaink. gbubu13-nak meg felmentést adtam a kisbabája miatt, meg muszáj még egyszer kihangsúlyoznom, hogy az új dizájnt is neki köszönhetjük.
A többieket pedig csak felsorolás szintjén említeném meg, remélem emiatt egyikük sem fog megorrolni rám: Balint_bacsi, greyjoy, lizardking, Statham, szandizs. Na ki emlékszik mindegyikük tevékenykedéseire? Köszönöm nekik is még egyszer munkájukat!
Őszinte leszek (bár ez az egész írás az), ha egy nagyobb portál felajánlaná, hogy átveszi az oldalt, mi meg pénzért folytathatnánk a melót, szó nélkül aláírnék. Mert ezzel meg lenne nem csak a fizetés általi motivációs erő, hanem a tudat, hogy igenis, érdemes csinálnunk, mert nagyobb rá az igény, mint ahogy én elképzelem. Szeretném, ha megértené mindenki, hogy pusztán lelkesedésből nem lehet a végtelenségig fenntartani egy olyan honlapot, amivel szemben már vannak komoly felhasználói elvárások.
Ugyanakkor tény, hogy hogy ha végig veszem ezt a 6 és fél évet, meg kell állapítanom, hogy Nálatok rendesebb befogadó közönséget nem is kívánhattam volna. Sose nyaggattatok, hogy „mikor lesz már új poszt?!”, pláne nem jöttetek azzal a frázissal, hogy „régen jobb volt”. Kommentjeitek többsége kulturált hangnemben íródott és sokszor elnéztétek helyesírásai, stilisztikai és tárgyi hibáinkat. Vagy tapintatosan felhívtátok rá a figyelmünket. Ez egy ilyen, társadalmilag megosztó témával foglalkozó honlap fényében külön bravúr! Azok a hozzászólások pedig rengeteg erőt adtak, hogy „csak azért regisztráltam, hogy elmondhassam mennyire bírlak titeket!” – mint egy álom. Szóval köszönöm Nektek, hogy ilyen sokáig hűségesek voltatok hozzánk!
Mit hoz a jövő? Először is, nem ez lesz az utolsó bejegyzés. Lesz még két olyan ikerposzt, amiben ábécé-rendben lesz az összes itt megjelent kritika (vendégszerzőkkel együtt). Ezen egyébként már évek óta dolgozom, a kollégák már gondolom csak mosolyognak rajta, hogy milyen régóta van „vázlatban”. De hogy ezzel mikor leszek kész, azt nem tudom megmondani. Mostantól nyilvánvalóan több időm lesz ezzel is foglalkozni. Ebből ki lehet következtetni, hogy soha nem fog a Horror-Mirror törlésre kerülni, legalábbis, ha rajtam múlik. Túl sok munka van benne ahhoz, no meg hasznos lehet még másoknak is. A Twitter-csatornát saját információszerzésre megtartom, bár lehet, hogy érdemesebb lenne sajátot is létrehozni... A Facebook-csoportunk viszont törlésre kerül, mert azt tényleg semmi értelme megtartani.
Továbbá lehet, hogy idővel lesz egy saját „énblogom” is, amibe végre bármiről írhatnék kedvem szerint. Vagy nem. Még én se tudom, hogy belevágjak egy ilyesmibe. Mindenesetre ez se a közeljövőben fog bekövetkezni és nem akarom itt reklámozni. Nicket azért nem váltok, szóval ez alapján majd rákereshettek, ha egyszer bekövetkezne. Mindenek előtt azonban szeretném kellően kihasználni az így kapott szabadságomat.
Nem mondhatom azt, hogy egyszer se fogom megbánni döntésemet. De túl régóta nyűglődöm ezen és nem akarom látni a kedvtelenségemből fakadó lassú kimúlást. Jobb ez így.
Köszönöm, illetve köszönjük mindenkinek a kitartó figyelmet!
Sziasztok!
Barátotok:
purga
Friss kommentek