Őszintén szólva úgy készültem, hogy A bárányok hallgatnak-ról fogok írni, de sehogy se jött az ihlet. Mégis mi újat közölhetnék ezzel kapcsolatban? Egyszerűen egy jó film, és ezt nem tudnám hova ragozni. Talán majd egyszer visszakanyarodok hozzá, egy nagyobb poszt keretében, de már annyi ilyet ígérgettem, hogy már a tükörbe se merek nézni.

Szóval időt spórolva körbenéztem a polcomon és leemeltem az alábbi filmecskét. Direkt a kritika kedvéért most néztem harmadszorra, ami egyfelől azt jelenti, hogy nem egy meghatározó, emlékezetes darab, ugyanakkor azt is, hogy nem is rossz, mert elvégre sikerült ennyiszer végig nézem. És ismertek, nem szoktam magam feleslegesen kínozni. Akkor lássuk!

Védtelen gyermek - Case 39 (2009)

Rendezte: Christian Alvart

Az Oscar-díjas Reneé Zellwegert (Bridget Jones ugye) nem először láthatjuk horrorban, hiszen fiatalabb korában bevállalta a kétes minőségű Texasi láncfűrészes gyilkos visszatért. Azonban az, hogy egy A-listás színész visszakanyarodik ehhez a műfajhoz, többnyire azt sugallja, hogy máshová már nem igazán hívták be castingra. Most tegyem még hozzá azt is, hogy 2010 óta nem volt foglalkoztatva? Pedig a szerepét itt is tisztességesen alakítja, noha tény, hogy nincs nehéz dolga azzal, hogy eljátssza a szingli gyermekvédőt, aki felkarol egy jobb sorsa érdemes kislányt.

Mert az bizony sanyarú gyermekkort sejtet, ha az embert a saját szülei élve meg akarják sütni egy sütőben! Ezek után érthető módon a szülők diliházba, a kislány pedig Zellwegerthez kerül, persze ügyesen lerövidítve a bürokratikus utat. Sajnos ezzel magát a karakterépítést is elsietik, hiszen az nem lehet véletlen, hogy egy, ránézésre is 30-as évei végén járó nőnek miért nincs családja? Akinek a társkeresése kimerül abban, hogy szerencsétlen pszichológus barátjával (a kétszeres Oscar-díjra jelölt Bradley Cooper - Éjféli etetés, Napos oldal, Amerikai botrány) játszik érzelmi macska-egér harcot. Az anyaság -még ha csak ideiglenes is- pedig túl nagy felelősség ahhoz, hogy csak "kipróbálja" az ember. Ugyanakkor tény, hogy elsősorban horrorról beszélünk és nem szocio-drámáról. Így viszont a hitelesség (már ha beszélhetünk ilyesmiről ebben a kontextusban) kérdőjeleződik meg.

Hogy mi is generálja a központi konfliktust? Természetesen maga a gyermek, mert az mindig tuti bevált horror-elem! Igazából nem is lenne túl nagy baj ezzel a látszólagos klisével, ha az alkotók ügyesebben nyúlnak hozzá. Tetszik a szép, lépcsőzetes építkezés, amivel tudatják a nézővel, hogy mi a pékről is van szó. Vagyis egy pontig nem tudhatjuk biztosan, hogy a kölyök egyszerűen gonosz, vagy ő maga a Gonosz? Vagy minden csak puszta véletlen és hősnőnk képzelődik? Nagy kár, hogy ez kételkedésekkel teli játszadozás nagyjából csak a játékidő feléig tart. Több bizonytalanságot a nézőknek!

Az is nevetségesen gyors, éles váltás, ahogyan Zellwegert karaktere szkeptikus, jószívű pótmamából átvált egy paranoiás, félelmekkel teli hisztérikává. Ami amúgy jogos lenne, csak kezdetben nem látjuk az igazi okokat. Hiányzik az átmenet, hiányzik a lelki őrlődés, mindaz, amit ironikus módon a legtöbb zsánerfilmben olyan idegesítően el szoktak húzni. De azért jusson eszünkbe, hogy még Damien apja is az utolsó pillanatig hezitált!

Sajnos a kliséket nem ússzuk meg pusztán a kölyökkel, mint olyannal. Vannak rejtélyes telefonhívások, testből előbújó rovarok, jump scare-ként funkcionáló hallucinációk és még lehetne sorolni. Azon csodálkozok, hogy egy pap sincs a filmben, pedig valahol talán még jogos lenne...

Most pedig jöhet a költői kérdés, hogy ha ennyi hibája van, akkor hogy voltam képes háromszor is megnézni? Mert egyszerűen hangulatos. A siettetés miatt kellően gördül a cselekmény, mégis képes atmoszférát teremteni. A gyermeket alakító Jodelle Ferland zseniális hozza a figurát: hol rémült, gyámoltalan, hol cuki, hol pedig a szart is belefagyasztja az emberbe. Nagy kár, hogy szegényke a mai napig nem tudta kinőni a zsánert (azért vicces egy kvázi gyermekszínésztől, bár idén már 20 éves, vagyis simán sunázható): Silent Hill, A hírnök, Bloodrayne II, Ház az erdő mélyén, The Tall Man, Crazy Turk Action (WTF?!).

Igen, tisztában vagyok vele, hogy ezzel ismét az árral szemben úszok majd. Hiszen hazájában megbukott, még a gyártási költségét (27 misi) se hozta vissza. Kritikailag szintén érthető az ellenszenv. Nekem a maga módján mégis tetszik. Leköt, nem fáraszt és nem találtam egy égbe kiáltó baromságot se. Bár elgondolkodtató, hogy egy egyedülálló amerikai közalkalmazott egy több szobás családi házat tényleg fenn tud tartani? Meg hogy milyen ember az, akinek csak napokkal később esik le, hogy eltűnt a mobilja? Na jó, ezekbe inkább ne menjünk bele.

A német rendező, Christian Alvart pedig ezek után kapott még egy esélyt Hollywoodtól a bizonyításra Pandorum képében, de ugye annak a sorsát is tudjuk... Azóta szegényke tök ismeretlen filmeket készít hazájában. 

Szóval, szerintem közel sem olyan rossz, mint amilyennek tűnik. És igen, a megfoghatatlan tetszési indexe miatt egy kicsit felülpontoztam. Lőjetek le nyugodtan.

Értékelés: 7/10

Régen a "jónak" ítélt filmeknél raktam zárásként előzetest, de egy ideje már nem. Nem is hiányzott? Azért most itt van egy, tessék: