Mint azt korábban jeleztük, idén bemutatásra kerül egy magyar kézikamerás horror, a Bodom. A nekünk küldött sajtóanyag tartalmazott egy interjút is, azt tesszük most közzé. Sajnos azonban terjedelmi okok miatt egy kicsit meg kellett kurtítanom. Remélhetőleg sikerült a legfontosabb,m legérdekesebb információkat benn hagynom. Az interjú alanyai a film rendezői, azaz Elekes Gergő és Gallai József.

A poszt forgatási képekkel lett színesítve.

Mit tudhatunk meg az alkotócsoportról?

E.G.: Az Elekes Pictures egy 2010-ben alakult függetlenfilmes társulat. Az elmúlt négy év során több rövidfilmet (köztük az I. Totál Plán Filmfesztivál különdíjas kisfilmje, a „Még mindig”), videoklipet és egész estés alkotást tudhatunk magunk mögött, melyeket mindig alacsony költségvetésből, ám maximális odaadással készítettünk. 2011 óta alkotunk közösen, munkánk gyümölcse a csoport filmográfiájában előforduló három egész estés alkotás, melyek a különböző filmes zsánerek választékát nyújtják. Alkotásaink között megtalálható Magyarország első egész estés mumblecore filmje (Csendes változás), egy, az országos függetlenfilm fesztiválon versenyző dráma (A meg nem érintett) illetve egy egész estés thriller, a Varga Gábort és Kálmánchelyi Zoltánt is foglalkoztató Interjú. Jelen filmünkkel ismét egy újabb műfajba kóstolunk bele, mégpedig a találtkamerás horror kategóriába.

Honnan jött, hogy erről az eseményről szeretnének filmet forgatni?

E.G.: A finnországi Bodom-tó történetét először Varga Ákos barátunktól és alkotótársunktól hallottuk 2009-ben. A történet azonnal megragadta a fantáziámat, és miután megegyeztünk abban, hogy találtkamerás műfajban szeretnénk a filmet elkészíteni, neki is láttam a forgatókönyv megírásának. Ezt azonban tizennégy oldal után abbahagytam, ugyanis nem éreztem azt, hogy jó irányba haladnék. A projekt így a fiókba került, és három évvel később meséltem el Józsinak, akit szintén azonnal megfogott az eseménysorozat. Több hetes tanácskozás után úgy döntöttünk, hogy újra megpróbáljuk vászonra vinni ezt a történetet, de módosításokkal és forgatókönyvíró váltással.

Milyen előkészületek előzték meg a forgatást?

E.G.: A legfontosabb feladat a helyszínek illetve a szereplők felkutatása volt. Tettünk lépéseket afelé, hogy eredeti helyszíneken forgathassunk, ám az alacsony költségvetés és egyéb okok miatt ez nem valósulhatott meg. Ezzel párhuzamosan elkezdtük a szereplők keresését is. Józsi talált rá a veszprémi Alig Színpadra, akik néhány e-mail-váltás után lehetőséget biztosítottak számunkra, hogy megnézhessük őket a próbáik során. Az ott tapasztaltak alapján sikerült kiválasztanunk szereplőinket és nagy lelkesedéssel kezdhettük tervezni magát a forgatást.

Mennyi ideig forgattak, mekkora volt a stáb?

G.J.: Mindösszesen hat napot vett igénybe a forgatás, a főbb jelenetek felvételekor kilencen voltunk: négy szereplő, a gyártásvezető-producer (és egyben standfotós), a sminkes, a produkciós asszisztens és ketten rendezők, de volt olyan nap, amikor két szereplő és két rendező volt a felállás. Ahogyan meg tudtuk szervezni. Összesen – és ebbe belevehetjük a statisztákat is – úgy húsz főt számlál a stáb, ami még a korábbi munkáinkhoz képest is egészen kicsi. A hangulat ennek okán igazán családiasra sikerült.

Milyen nehézségekbe ütköztek a forgatás során?

G.J.: Először is meg kellett oldani a földrajzi különbségeket. A költségvetés miatt sajnos szóba sem jöhetett, hogy Finnországban forgassunk, habár megkerestünk néhány magyar-finn társaságot, akik az ígéret fázisáig jutottak el csupán. Éreztük, hogy rázós témájú és zsánerű filmbe kezdtünk, így olyan helyszíneket választottunk, ahova nem kellett engedélyeket kérni, valamint a szereplők és a stábtagok korlátozott ráérése okán nem is tudtunk volna túl sok időt elkölteni ezekre a procedúrákra. Így nekünk kellett mindent „finnesíteni”. A neveket, az autót például és olyan helyszíneket kellett találni, amelyek nagyjából megfelelnek az ottani földrajzi állapotoknak. Természetes volt, hogy akkora tavat, mint a Bodom-tó nem találunk, de végül így is sikerült az összes forgatási helyszínt száz kilométeres vonzáskörzetben fellelni. További nehézség volt az idő összeegyeztetése, lévén a stáb minden tagja dolgozó ember, így a próbákat késő este tartottuk, a forgatást pedig kénytelenek voltunk a lehető legrövidebb idő alatt abszolválni.

Ki támogatta filmet, milyen segítséget kaptak?

G.J.: Saját költségből finanszíroztunk, de például az egyik főszereplő hozta az autóját, a standfotós pedig biztosította az éjjellátó kamerát. Egyik jó barátunk gyártott különböző nyomtatványokat a filmhez. Összességében sikerült elég alacsonyan tartani a költségvetést. Nagy stúdió nem áll az olyan filmesek rendelkezésére, mint mi.

A talált-kamerás zsáner már hosszú idő óta elcsépeltnek titulált a filmesek körében? Miért választották mégis ezt a stílust?

G.J.: Valóban, az elmúlt tizenöt évben közel kétszáz ilyen típusú film készült, tehát kijelenthetjük, hogy az ilyen stílusú filmek a horrorok egyik alkategóriáját képzik 2014-ben. Ennek ellenére a film hagyományos felvételeket is tartalmaz. A történet aktív részeseivé szerettük volna tenni a szereplőket, nem mellesleg költséghatékonyabb megoldásnak is bizonyult, vállalva, hogy lépten-nyomon össze fogják hasonlítani a zsáner leghíresebb és legsikeresebb filmjeivel.

Nem is akarták úgy eladni a filmet, hogy tényleg megtörtént?

G.J.: Ez 2014-ben úgy véljük lehetetlen. Nap, mint nap borzalmakkal kell szembesülni a híradóban, a való világban, az emberek ingerküszöbe rendkívül megemelkedett, már a legdurvább, legkeményebb és legfélelmetesebb horrorfilmek is könnyedén lepereghetnek a nézőkről. Nem mellesleg igaz történeten alapul a film, így aztán részben tényleg megtörtént, de inkább a 60-as évek eseményének egyfajta újraértelmezéséről kell beszélnünk.

Nem félnek attól, hogy a nézők szkeptikusan állnak majd filmjükhöz? Magyar találtkamerás horror: ezt így furcsa kimondani, nem?

G.J.: Készült már Magyarországon pár horrorfilm még a kilencvenes években, bár találtkamerás tudtommal még nem, így furcsán hathat. Egyrészről lehet pozitív, mert erre a kombinációra sokan felkaphatják a fejüket, de lehet negatív is, mert a magyar nézők nagyon elfordultak a magyar filmektől. Ennek helyrehozása egy rettenetesen hosszú feladat, amely nem fog egyről a kettőre menni, úgy pedig végképp nem, ha a szórakoztató filmek – itt nem csak a kötelező romkomokra gondolok – alig, vagy nem kapnak teret. Természetesen mindenkinek szíve-joga szkeptikusan állni mindehhez, de sajnos az elmúlt x év is megágyazott ennek. Lehet arról beszélni, hogy most látni a fejlődést, és hogy jobb és jó magyar filmek készülnek, ha az általános reakció egyelőre még nem mutat hajlandóságot a változásra.

Milyen jövőt jósolnak a filmnek?

E.G.: A filmet elsősorban a külföldi piac felé szánjuk, hisz a tengerentúlon a mai napig hatalmas kultusza van ennek a műfajnak, illetve a horrornak magának. Versenyek, fesztiválok lebegnek a szemünk előtt, valamint mindenképpen szeretnénk filmünket először mozikban, majd DVD forgalmazásban látni.