Töredelmesen bevallom, hogy bár most lenne időm valami "tisztességes" posztra, de egyszerűen nincs kedvem. Szerencsére mindig van a puttonyomban ilyen esetekre egy vendégírás. A mostanit is egy törzskommentelőnk, gabriel666 küldte, ezúton is köszönjük neki!

A sötétség leple - Darkness Falls (2003)

Rendezte: Jonathan Liebesman

Korábban purga ugyan kifejtette véleményét a filmről egy kommentben (azaz, hogy erről soha nem fog írni, kíváncsi is vagyok, hogy miért?!), de én úgy gondoltam, nem lehet csak úgy elmenni mellette és méltatlan lenne, ha nem szerepelne az oldalon. Főleg, hogy az utóbbi években kivétel nélkül kliséhalmazra épülő, minden eredetiséget nélkülöző „produkciókra” vesztegettük a drága időnket - amikről bezzeg születtek kritikák (nyenyenye - szerk.).

Itt kérem nincs szó új házba költözésről, kézikamerázásról vagy ázsiai mintára készült, hosszú fekete hajú, darabos mozgású főgonoszról (gondolom azért sem, mert a Kör és az Átok remakejeit is csak kb ez idő tájt szabadították ránk). Tehát majdnem klisémentes. Ez már pozitív! Az alap sztorit egy kitekert (horrorizált) gyerekmese adja, ami a filmben városi legendává nőtte ki magát: a sötét múltú fogtündér az utolsó tejfog kihullásakor meglátogatja a gyerekeket, de fog helyett az életüket veszi el, ha ránéznek (jó, hogy nem ott nőttem fel).

Bizonyára sokatoknak feltűnt, hogy már annyi olyan amerikai, illetve nyugat-európai horrorról volt szó a blogon, mely azt taglalja, hogy Kelet-Európában valamilyen veszély leselkedik az emberre, hogy miért pont kis hazánkat hagyták ki? Hiszen minden egyes szomszédunkról készült már turista riogató mű, tán nálunk kolbászból lenne a kerítés? Jelentem, ez nincs így, ugyanis az angolok már hét éve megmutatták, hogy "mi a helyzet" itthon. A kérdés már csak az: eddig erre miért nem hívta fel senki sem a figyelmemet?! Hiszen anno még a hazai mozikban is ment! Na de akkor!

Csapatleépítés - Severance (2006)

Rendezte: Christopher Smith

Egy csapat, nem túl lelkes brit irodista csapatépítésre jön kis hazánknak egy eldugott erdei nyaralójába. Mert miért is mennének a Balatonra, nem? Cégük fegyvergyártással foglalkozik, és erre annyira büszkék, hogy még a buszukra is ráfestik a lógójukat - természetesen ez lesz a vesztük. Rögtön adott a kérdés, hogy ha a busz az övék, akkor miért helyi sofőrt alkalmaznak és miért olyat, aki nem szpíkeli az englisht?

Végül eljutnak egy lerobbant kis vityilóba, majd elkezdik a lelkesítő programokat. A team tagjai szépen elkülöníthetőek, mindenki kapott egy, a karakterére jellemző attitűdöt. Sajnos mélységet azonban egyik sem. De mivel ez alapvetően egy horror-vígjáték, így ezt annyira nem kell felróni. Maradjunk annyiban, hogy nincs két egyforma, noha jóformán mind sablon-Office figura. Bár jobban belegondolva, talán ez még pozitívum is, elvégre nagyjából így képzeljük el őket.

Aztán ahogy annak lennie kell egy slasher esetében, szépen egyesével meghalnak. Mindez tart nagyjából a film közepéig, ahol aztán szembesülünk valamiféle agyzsibbasztó fordulattal és ráeszmélünk, hogy nem ennyi az annyi. Igazából nem is lenne ezzel nagy gond, csak sikerült még jobban felhígítani a film horror részét.

Amikor felröppent a hír, hogy a maga nemében zseniális Maniac-ot feldolgozzák Frodó úrfival a főszerepben, nem kicsit kiakadtam. Aztán jött egy biztató előzetes, és azon kaptam magam, hogy kifejezetten várom a megtekintését. A végeredményre azonban még én sem számítottam.

Maniac (2012)

Rendezte: Franck Khalfoun

Mindenki látott már olyat, hogy egy adott jelenetnél a gyilkos szemszögéből látjuk a történéseket. Ez a fajta a szubjektív kamerakezelés különösen nagy divat volt a '70-es évek gialloiban és a '80-as évek slasherjeiben. Azonban, hogy valaki egy egész filmet így forgasson le, ahhoz nagy bátorság kell. Rizikós vállalkozás, hiszen a found footage filmeket leszámítva nem találni hivatkozási alapot, nincsenek kapaszkodók. Így egy olyan történetet kell hozzá kreálni, ami indokolja ezt a nézetet. Keresve sem találhattak volna jobb alapanyagot.

Már az 1980-as darab is egészen egyedi volt azzal, hogy főszereplőnek a gyilkost tette meg, akiről ráadásul az első perctől fogva tudjuk, hogy mit művel. Ennél fogva jogos a kérdés, hogy nem azért remakeelték újra, mert erre a történetre rá lehetett húzni a sajátos nézetet? Igazából mindegy, mert végre ismét volt értelme egy régi klasszikust feltámasztani, nem csak egy újraforgatott hulladékot kapunk.

Itt egy szép poszter A balta 3-hoz, előzetesért erre tessék fáradni. (Kritika az első és a második részről.)

Anthony DiBlasi, a Dread rendezője dirigálta le a Missionary filmet, a főbb szerepekben Dawn Oliveri, Mitch Ryan és Kip Pardue láthatóak. A történetben egy házas asszony kapcsolatba bonyolódik egy misszionáriussal, de a dolognak nem lesz jó vége.

Visszatérve a kényszerszünetből rögtön két nézhetetlen filmet mutatok be, hogy lássátok mennyire szeretem a drága olvasókat (kac-kac).

Az eltűntek háza - Toolbox Murders (2004)

Rendezte: Tobe Hooper

Azt a tényt, hogy Hooper-nek a Texasi láncfűrészes mészárláson, a Poltergeisten és az Életerőn kívül nincs vállalható filmje, már nem egyszer sikerült alátámasztani a blogon, így most had ne linkeljek egyet se. Mert bőven elég, ha valaki megtekinti ezt a förmedvényt - vagy inkább ne.

Papíron ez bizony a (véleményem szerint) világ legelső slasherjének a feldolgozása. A The Toolbox Murders a mai napig nézhető, a maga módján kellemes, brutális, jóféle horror. Igazából semmi sem indokolta a hozzá nyúlást, de ugye a Rémálom az Elm utcában után már semmin sem lehet meglepődni. Viszont, ahelyett, hogy megpróbálnák ugyanazt eladni modern köntösben, helyette kapunk egy teljesen más filmet. Egy sokkal rosszabbat.

A történet középpontjában itt is egy lepukkant bérház van, melynek a lakóit egy eszelős állat trancsírozza fel különböző szerszámokkal. Aki ugyanúgy fekete símaszkot visel. A két film közös halmaza ezzel ki is merült. Ugyanis itt képesek voltak valamiféle természetfelettit belevinni, ami szorosan kapcsolódik az épület tervezésével.  Ennek jár utána - természetesen különösebb indok nélkül - egy szőke picsa, a főszereplőnk. (Ki gondolta volna, hogy később erre az alapfelállásra egy egész sorozatot húznak fel 666 Park Avenue címen?) Ugyan az ötlet akár jó is lehetett volna, de ahhoz nem volt elég bátor, hogy tovább lépjen egy mezei slashernél. Mert hiába a körítés, az maradt. Jobban mondva még annak a szintjét se éri el.

Eredetileg Justin Long játszotta volna A tízórai emberek Stephen King adaptáció főszerepét, de a színész táncrendje tele, legalábbis állítása szerint nem ér rá akkor, amikor a forgatás indulna. Éppen ezért Chris Evanst keresték meg, aki úgy tűnik, hogy be tudja vállalni a filmet.

A novella 1993-ban jelent meg, a központi karakter Brandon Pearson volt, aki megpróbál leszokni a dohányzásról. Ez felettébb dicséretes, de most hogy nem a cigivel van elfoglalva emberünk rádöbben, hogy szenvedélye eddig eltakarta a nagy igazságot a szeme elől: emberbőrbe bújt szörnyek mászkálnak világunkban, egyik-másik fontos pozíciót tölt be.

A rendezést Tom Hollandra bízták, ő készítette a Frászkarikát és a Gyerekjátékot.