A mai kritika előtt kicsit magyaráznám a bizonyítványom, szükség lehet rá a félreértések elkerülése végett. Dean R. Koontz könyveivel tele van a padlás, kinél átvitt értelemben, kinél pedig szó szerint. Egyrészt Koontz a termékeny írók táborát erősíti évi 1-2 könyv piacra dobásával, másrészt pedig magyarul is előszeretettel adják ki ezeket, így itthon valószínűleg King mellett az ő neve a legközhelyesebb, ha kortárs horror szerzőkről van szó. Itt felmerülhet a kérdés: akkor meg minek pont róla kritikát írni?

Szégyen, nem szégyen, nekem Koontz a fentiek ellenére mostanáig a perifériás látóterem szélén mozgott, tudtam hogy létezik, rengetegszer láttam másokat, ahogy az egyenborítós könyveit szorongatják, olvasni azonban valahogy mégse olvastam tőle semmit ez idáig, így most mindenféle előítéletektől mentesen próbálok értekezni a Mr. Murder című eredetileg '93-as könyvéről. Azt viszont megígérhetem, hogy nem fogok senkit azzal fárasztani, hogy végigmegyek a teljes életművén. (A magyarul kiadott regényeinek száma szerény 50-60 darabra rúg.) Akkor térjünk is rá a lényegre, avagy sikerült-e véletlenszerűen kiválasztanom az író pályafutásának egyik fénypontját? Lássuk!

Dean R. Koontz - Mr. Murder

Martin Stillwater majdnem sikeres író, ő és kis családja az amerikai álmot élik Kalifornia egyik gazdag negyedében. Mr. Állóvíz élete már-már visszataszítóan tökéletes, remek házasságban él feleségével, van két bájos kislánya, és már csak egy kicsi választja el tőle, hogy befusson. Ebbe az idilli képbe csöppen bele a konfliktus egy enyhén pszichopata sorozatgyilkos, Alfie személyében. Aki meg van róla győződve, hogy ő az igazi Martin Stillwater, és mindent megtesz azért, hogy visszaszerezze azt a családot és életet, melyet állítólagosan elloptak tőle.

A regény felépítése erősen tagolt, néhány oldalanként váltakozik, hogy a cselekményt éppen melyik főbb szereplő nézőpontjából mutatja be. Sejthető, hogy a hangsúly a főhősön és a családját üldöző gyilkoson van, de rajtuk kívül bepillanthatunk még Martin felesége és egyik lánya gondolataiba is, időközben pedig bejön egy harmadik történetszál, amibe a spoilerezés elkerülése végett nem mennék most bele. Ez az ugrálás a szereplők között egyébként szerintem egész jól működik, a vontatottabb részeket megbontja és emészthetőbbé teszi.

Maguk a karakterek a történetben betöltött szerepük súlyának megfelelően kidolgozottak, mint ahogy ez jó esetben lenni szokott. Azt viszont hozzátenném, bár csupán személyes vélemény, számomra Martin személyisége túlságosan sablonos, csak az határozza meg, hogy szereti a családját és küzd értük, ezt némileg árnyalják az írásról elejtegetett gondolatai, de nagyjából ennyi, ez pedig kevés ahhoz hogy megszerethessük és együtt tudjunk vele érezni, ami igazán kár, mivel ettől válhatna ez a regény igazán hátborzongatóvá. Másrészt viszont a negatív szereplők egész érdekes személyiségjegyekkel lettek felruházva, ami annyira nem is mellékes, ha azt vesszük, hogy a regény harmada-negyede róluk szól.

Ha valaki leginkább az undorító, gyomorforgató leírásokért olvas szívesen horrort, az messziről kerülje el, ebben ugyanis ilyet nem fog találni. Habár Alfie még azelőtt végez féltucat védtelen emberrel, mielőtt Kalifornia közelébe érne, a gyilkosságok se itt, se később nem kerülnek részletezésre jobban annál, mint amit a történet feltétlenül megkövetel. Amivel viszont az író nem fukarkodott, azok a teljesen céltalan költői képek. Főleg az elején nagyon zavaró, de később is előbukkan azért, hogy senki nem tud úgy kinézni egy ablakon, vagy ránézni egy tárgyra, hogy az az amúgy teljesen hétköznapi dolog amit lát, ne hasonlítson valami másra.

Összességében szerintem ez egy erősen középszerű regény, az alaptörténet és az egyetlen igazi fordulat - mely nagyjából a könyv felénél található - mai szemmel nézve nem tűnik túl eredeti ötletnek (20 éves alkotás lévén nem tudom, hogy akkoriban mennyire számíthatott érdekesnek), a karakterek nagyjából rendben vannak, de nem adnak túl sok pluszt a sztorihoz, a szöveg hol döcögősebb, hol gördülékenyebb. Azt összehasonlítási alap nélkül is megkockáztatnám, hogy ez a könyv bizony nem tartozik Koontz munkáinak legjavához. Emiatt még nem hagyok örökre fel vele, esetleg később felkerülhet majd egy jobban sikerült művéről is kritika ide, ezt ellensúlyozandó.

A könyv pár száz forintért újonnan is beszerezhető jelenleg, ennél többet semmiképp nem érdemes kiadni érte, már csak azért is, mert maga a kiadás finoman szólva igénytelen. Hogy van benne pár elgépelés, azon nem akadnék fent, az viszont igen csak zavaró, hogy a párbeszédeknél a gondolatjelek jelentős részét számomra érthetetlen okok miatt lespórolták.