3x13 – Spoiled

Janet (Faye Grant – Ómen 4 – Az ébredés, Őrjítő szerelem, A spanom csaja) az unatkozó háziasszonyok életét éli, miközben férje, Leon (Alan Rachins – Showgirls) az orvostudomány nevében kutatja a leghatékonyabb érzéstelenítőt. Janet naphosszat csak a tv-ben futó, ostoba szappanoperákat bámulja, amiknek hatására álmodozik az igazi férfiről, mivel a férje nem képes megdöngetni, úgy el van foglalva a házi laborjában. Egy nap elmegy az adás és az asszony hirtelen felindulásból bevezetteti a kábeltévét. A kábeles fickó, Abel (Anthony LaPaglia – Harapós nő, Egy sorozatgyilkos nyara, Igazság helyett) megoldja Janet tv és szex problémáit is.

Miközben Leon vígan kísérletezik a laborban, a gerlepár vígan kefél a díványon. Egészen addig, míg egyszer a férj úgy nem jön ki, hogy a laborban tartózkodását jelző piros lámpát a nagy sietségben nem kapcsolja le, mielőtt kijön a nappaliba. Így bukta utca 13. A férfi bosszút áll, és miután elkábítja a feleségét és Abel-t, ki is próbálja az új érzéstelenítőt és teljesíti az újdonsült pár "kívánságát"…

Az epizódot Andy Wolk rendezte, aki inkább tévésorozatokkal és tévéfilmekkel foglalkozik. Ez a rész leginkább egy olcsó pornóra emlékeztetett (csak hardcore dugás nélkül). Csak az egész a tévészerelős kontextusba helyezve, bemenettel, kimenettel, szerszámmal, kapcsolódással és hasonlókkal. Ami egy ideig talán szórakoztató is, de aztán inkább fárasztó. Tehát nézhetünk egy sorozatfüggő és kiéhezett, idióta buxát, aki a kedvenc sorozataiból idéz, és úgy akar élni, ahogy a hősei a TV-ben. Ezen kívül egy valószínűleg impotens, sztahanovista orvost, aki nem képes megadni a feleségének, ami jár. A végén, persze kapunk egy jó nagy baromságot, amolyan kriptamesés stílusban, ami azért kicsit fájdalmas ennek ellenére. És akkor a szerepüket (tudom én, hogy direkt, de már idegesítően) túljátszó színészekről még nem is beszéltem. Nem az ilyen részek miatt kezdtem el nézni a sorozatot.

3x14 – Yellow

1918., Franciaország. Az I. világháború. Martin Kalthrob hadnagy (Eric Douglas – Aranygyermek) a felettese parancsa ellenére visszavonulót fúj egy csata közben. Kalthrob tábornok (Kirk Douglas – Spartacus [1960], Őrjöngés, Hármas számú űrbázis) ezért hívatja fiát és számon kéri. A szemére veti, hogy gyávának tartják a katonatársai. Martin le akar szerelni, de apja csak annyit tud ígérni, hogy áthelyezteti a frontvonalról, ha Ripper őrmesterrel (Lance Henriksen - kinek nem ez az első epizódja) és társaival megjavítják az elvágott telefonvonalat. Az akció azonban kudarcba fullad és Martin nem siet bajtársai segítségére, így megmenekül.

A tábornoknak azt hazudja, hogy mindent megtett, de előkerül Ripper, aki halála előtt még elmondja az igazat. A hadnagy hadbíróság elé áll, ahol sortűz általi halálra ítélik. Az esemény előtt egy órával Kalthrob tábornok bemegy a fiához és elmondja neki, hogy vaktöltényre fogja cserélni az összes golyót a kivégzőosztag puskáiban, így Martin el tud menekülni, miután eljátszotta halálát. Cserébe csak annyit kér, hogy a fiú bátran viselkedjen. Eljön a nagy nap, a hadnagy bátran néz szembe a puskacsövekkel. Nem nehéz kitalálni, hogy a tábornok nem hagyhatta, hogy az ő katonai múltjával egy gyávát tűrjön meg az emberei közt, ahogy azt sem, hogy a fiát nyuszinak higgyék…

A rendező Robert Zemeckis (Vissza a jövőbe 1-2-3, Forrest Gump, Kényszerleszállás) volt. Az epizód érdekessége, hogy 40 perces és valóban minőségi munka, úgy a rendezést, mint a színészi munkát tekintve. A háborús jelenetek nem hosszúak, de hitelesek, ahogy a sérülések is, de a véres jelenetek realisztikusságával soha nem is volt gond a kriptamesék esetében. A történet is jó, bár hamar ki lehet találni, hogy mi lesz a végkifejlet, ennek ellenére, egy kis hátsó gondolat motoszkált a fejemben, hogy nem csavarják meg az egyértelmű befejezést? Hát nem tették, talán ezt tudnám felróni hibának.

És ezzel az évadzáró epizóddal el is búcsúzunk a Mesék a kriptából kritikáktól. Akik követték az írásokat, azoknak biztos feltűnt, hogy az utóbbi időben nem siettem el. Az a helyzet, hogy meguntam a dolgot. A kriptamesék az nem az a széria, amiről a harmadik. évad után is ugyanolyan lelkesedéssel ír az ember. Semmi új nincs a dologban. Ugyanaz a felépítése az összes epizódnak, ráadásul a színvonal is csökken. A valóban kritikai részt 4-5 perc alatt megírtam az egyes részek kapcsán. Az meg elég unalmas, hogy nagy részben csak cselekményleírást tartalmaznak a kritikák. Nincs a dologban már kreativitás, kihívás. Úgyhogy sajnálom, de ennyi volt. Bár az a gyanúm, hogy nem sokan használnak most el egy százas csomag zsepit :)

Egyébként ez ne rettentsen el senkit, a sorozat közel sem nézhetetlen, vannak igenis frankó epizódok, én is lesem tovább, csak írni nem tudok már róla. Más dolgokkal viszont hamarosan jelentkezem. Búcsúzóul pedig hallgassátok meg a Crypt Jam-et a Kriptaőr prezentálásában: