Engem ért a megtiszteltetés, hogy végigkísérhetem veletek Norman Bates életét, egészen gyermekkorától kezdve. Szégyenkezve bár, de megvallhatom nektek, hogy bizony az eredeti Psycho filmet egészen a múlt hétig nem volt alkalmam megnézni. Tudjátok, van az a fajta ember, aki erős szkepticizmussal áll oda a régebbi filmekhez. Na, ilyen vagyok én is. De akármennyire is előítéleteim voltak avval kapcsolatban, hogy egy több mint 50 éves filmet kell megnézzek, a végeredmény minden képzeletemet felülmúlta. Nem hiába Alfred Hitchcock az, aki. És ha már őszinteségi rohamom van, azt is bevallhatom, hogy a folytatásokra még nem vitt rá a lélek, de pótolni fogom ezen elmaradásomat is. No, de ennyi elég is volt a háttérből, következzen hát az a szálló, amelynek remélhetőleg hosszú időre mi is kicsit lakosai lehetünk: a Bates Motel.

A 17 éves fiatal Norman Bates arra ébred, hogy édesapja holtan fekszik a pincében. Egyből rohan anyjához, Normához, aki ezen nincsen igazán meglepődve. És mi az amerikai módi, ha az embert egy ilyen tragédia éri? A költözés. Veszik hát sátorfájukat és hat hónap múlva elköltöznek egy kisvárosba, ahol megnyitják a saját kis moteljüket, a Bates Motelt.

Az apróbb gesztusokból és félmondatokból nagyon hamar kirajzolódnak a két főszereplő karakterének markáns jellemvonásai. Norma a rendkívül céltudatos, manipulatív és törekvő középkorú nő igyekszik az átlagnál intelligensebb és műveltebb Normant óvni, védeni mindentől és mindenkitől. Ezért sem nézi jó szemmel, amikor a fiúhoz közeledni próbálnak a helyi lánykák.

Norma tiltása ellenére is a fiú kiszökik a lakásukból és egy buliba követi a fiatal hölgyeket, akik persze tanulást füllentve akarták rábírni Norman anyját arra, hogy elengedje fiát.

Mialatt Norman próbál beilleszkedni a helyi közösségbe, visszatér a motel előző tulajdonosa, aki már előzetesen is megfenyegette a kis családot, hogy nem fogja annyiban hagyni, hogy kisemmizték vagyonából. A férfi megerőszakolja Normát, aki erre válaszul – Norman belépésének köszönhetően – végül megöli az erőszakoskodót. Elkezdenek tanakodni és hamar arra a megoldásra jutnak (azaz inkább Norma eldönti), hogy a nyugalom érdekében a holttestet el kell tüntetni.

A bizonyítékok eltüntetése közben Norman talál egy naplót, amelyben válogatott kínzások rajzait láthatjuk. Alighanem később ez lesz jövendőbeli pszichopatánk kedvenc olvasmánya.

Az első rész messze legérdekesebb része az utolsó tíz másodperc volt, amikor azt láthattuk, hogy valaki egy leláncolt női testbe injekciózik be valamit. Ugyanakkor nem vagyok benne teljesen biztos, hogy jó ötlet volt egy ilyen spoilerrel zárni a részt (nem kell túl sok sütnivaló, hogy valaki kitalálja, kikről is volt szó).

A szereplők közül a Normant alakító Freddie Highmore-nak eddig a Charlie és a csokigyáron kívül csak szinkronhangok jutottak, így az ő arca inkább lehet ismeretlen, mint a többieké. A szőke középkorú szépséget Vera Farmiga játssza, akit többek között Az árva női főszereplőjeként láthattunk és bizony már az első részben rendesen odatette magát. Az ismertebb arcok közül feltűnik még a gyanakvó seriffet alakító Lost-ban látott Richard, vagyis Nestor Carbonell. De Richard Harmonra (The Killing, Grave Encounters 2) is visszatérő vendégként tekinthetünk.

Nem tudom, hogy szándékosan csinálták-e úgy az alkotók, hogy a rész egyharmadáig abban a hitben élhetett a néző, hogy akár még valóban a század közepén is játszódhat a Bates Motel. Az első iPhone megcsörrenéséig én speciel őszintén így hittem. A díszletek, a motel hangulata, Norman stílusa, de még a fiú tanárának hajviselete is azt az érzetet nyújtotta, hogy nem a jelenben vagyunk.

Nem akart a pilot rész túl megterhelő lenni a nézők számára és nem akart azonnal belevágni a közepébe sem. Inkább csak be akarta mutatni a szereplőket, illetve egy kis betekintést nyerhettünk a két főszereplő kissé zavarba ejtő kapcsolatába.  

Én jobbra számítottam, de mivel minden bizonnyal szándékosan kezdtünk ilyen visszafogottan és lassan, felesleges bármilyen következtetést levonni még.