"Barkát szedett aznap,
mintha az neki járna.
De arca felpuffadt ,
mint egy puha párna.

Teste kifehéredett,
hibáit nem őrzé.
A valódi bőr most
tiszta pamutdzsörzé."

Mielőtt hiányolnátok Cadenza mentoranyátokat (van ilyen bátor személy?), adok magamról valami életjelet. :) Bocsássatok meg, kissé behavazódtam, és ez a szakmai vizsgámig sajnos így is marad... De! Nem azért vagyok most itt, hogy bús-bús panda legyek, hanem hogy a nagy hó kellős közepére visszacsempésszem nektek – ha csak néhány órára is – a tavaszt. És kedves olvasóim, mi a legszebb öröm? Hát persze, hogy a káröröm. És nem azért, mert nincs benne irigység – ezzel csak a szüleid akarnak megetetni téged, ideje felnőnöd... - hanem mert szégyen, nem szégyen, marha jó a nálunk szerencsétlenebbeken derülni egy jót. Hány horrorfilm alapját szolgáltatta már ez...

Jöjjön nektek egy rendhagyó stílusú, nagy rakás szerencsétlenség szerethető formában tálalva!

Tim Burton – Rímbörtön, avagy az osztrigasrác mélabús halála és más történetek

Igen, ez egy verseskönyv. Nem, nem a klasszikus értelemben vett belezős-ijesztgetős versek. Viszont a Nagy Tim Burton (Ollókezű Edward, Az Álmosvölgy legendája, The Nightmare before Christmas, Halott Menyasszony stb.) keze alól kerültek ki, szóval megérdemlik, hogy itt legyenek. Mellesleg, aki olvasta könyvben a Pom-pom meséit, az tudja, hogy egy mese is lehet ijesztő vagy épp morbid („Holdvilágos éjszakán döglött macska lóg a fán.”).

Előre szólok, ne úgy vegyétek a kezetekbe ezt a könyvet, mintha József Attilát olvasnátok! Ugyanis itt inkább úgy áll a helyzet, mintha egy középkori, degenerált embereket felvonultató cirkusz esti matinéjára váltottunk volna jegyet. Van itt Szennysrác, Üszöksrác, Múmiasrác, Ággyá lett lány... nyamm! Prózaibb lelkületűeknek vagy örök romantikázóknak tragikus szerelmi kapcsolatok: Pálcikasrác és Gyufalány, Vudulány, Sokszemű lány... Régóta együtt élő, gyermeket tervező pároknak pedig néhány elrettentő példa: Robotgépgyerek, Vasmacska kölyök.

Ahogy felemeljük a sátor vásznát, hogy belépjünk, meglep minket ez a „rémálom-közeg”. Itt minden és mindenki groteszk, ijesztő, morbid, abszurd – de valahogy mégsem tudunk félni tőlük. Vajon miért? Persze, kiröhögjük őket, mert hülyén néznek ki, meg különben is, ez a társadalom elvárása... De! Süt belőlük a szeretetéhség, és a megfelelési kényszer. Amiből persze sosem sül ki semmi jó. Álljon itt a Bámuló lány példája:

Ismertem egy lányt,
Ki csak állt ott és bámult,
Nem zavarta, hogy rajta
Mindenki elámult.

Pillantása a földre,
Majd az égre tért.
Nézett téged órákig,
És nem tudtad, hogy mért.

S miután megkapta
A Fő Bámuló érdemét,
Jól megérdemelten
Pihentette két szemét.

Akadnak itt szuperhősök is, mint a Pacasrác, de mint az már a nevéből is sejthető, nem biztos, hogy pozitív értelemben szuper... Lustább, vagy képzelőerő híján lévő olvasóknak is bátran merem ajánlani: az író ugyanis rímfaragás közben előszeretettel illusztrálta is műveit. Ezek a skiccek kitűnően tükrözik azt a zaklatott világot, amelybe oly' szívesen invitál minket. Le sem tagadhatná a műveiben jártasabbak előtt gülüszemű karaktereit, de a könyvben sokkal több színnel dolgozik, mint ahogy azt tőle megszokhattuk. Aki azonban utolsó részletekig kidolgozott képeket vár, csalódni fog: igazodva a versek szereplőihez, leginkább gyermekkéz alkotta munkákra hasonlítanak, egy adag „Burtonösítéssel”.

Verseinek stílusa egyértelműen nem behatárolható (vagy nem figyeltem rendesen irodalom órán?), én magam leginkább nonszensznek mondanám. Tény, ami tény: néhány versszakot követően a legtöbb szereplő nemes egyszerűséggel meghal. Így a kis történetek egyfajta memoárral, vagy sírverssel (ki ahogy értelmezi) zárulnak, méltatva hőseink amúgy méltatlan életét.

Dacára annak, hogy néha-néha félrecsúszik egy-egy rím vagy szótag, kitűnő magyar fordításban élvezhetjük Burton bácsi depresszív világát. Stern Gábor nevéhez fűződik a Karácsonyi lidércnyomás (The Nightmare before Christmas) magyarítása is, de az abban szereplő nevekért nem tudok neki megbocsátani... Csontvázy Izsák, OMG... Mindenesetre, akinek van ambíciója, az feltétlenül olvassa el a könyvet angolul, ugyanis páratlan szójátékoknak lehetünk tanúi ott is! Bár talán senki nem kövez meg, ha kijelentem: Tim Burton rendezni jobban tud, mint verset írni.

Azon a tényen pedig szerintem senki sem lepődik meg, hogy jó pár év eltérés van az eredeti és a magyar nyelvű kiadás között. Egész pontosan tizenegy. Lehet, hogy először terapeutáknak mutatták meg a verseket...? Aztán Csernus doki megtalálta és kiadatta. Muhaha.

Akit még ezután sem sikerült meggyőznöm, azt játékra invitálom! Szórakoztató ugyanis megkeresni Burton filmjeiben a versek szereplőit. Néhány példa: a Bámuló lány szerepel a Frankenweenie-ben, vagy Jani, a rusnya pingvinsrác... na, hol van gonosz pingvin? Úgy van, Batman visszatér! Ha ez még mindig nem lenne elég, egyik korai versét meg is filmesítette. Az 1982-ben elkövetett Vincent című animációs rövidfilm főszereplője egy meg nem értett kisfiú, aki azt hiszi magáról, hogy ő Vincent Price. Zombit csinál a kutyájából, elteszi láb alól a nagynénjét, beleszeret egy halott nőbe (Poe után szabadon)... Külön érdekesség, hogy Burtonnek sikerült megnyernie a kis szösszenetéhez a híres horrornarrátort, a már említett Vincent Price-t.

A cikk végére még egy kis „jutalomfalat” nektek: a címadó történet eredetileg Stephen R. Bissette Taboo című képregényantológiájába készült, és bár tény, hogy a gyermekhalál mai társadalmunkban is tabu, ezt jelen esetben a legnagyobb együttérzéssel sem vehetjük komolyan.

A kötet talán egyetlen hátránya a rövidsége. Egy unalmas fél-, rímhányásokkal együtt maximum egy órában kivégezhető. És ahogy kilépünk a cirkusz ajtaján a csillagos éjszakába, rájövünk: talán nem is ezekkel a különös lényekkel van gond, hanem velünk, amiért nem fogadjuk be őket...