"A művészet az emberi önvaló tökéletességének visszatükröződése. Benne megtalálható minden vágy végső célja, és ez az, ami visszacseng: a tökéletesség időtlen harmóniája." (ismeretlen szerző)
A fenti megközelítés nyilván számos vita alapja lehetne, és maga a tény, hogy vitára ingerel, már önmagában is megerősíti állítását. A vita nyilván arról szólna, kinek mi a művészet, mert nem hiszem, hogy mindenki számára ugyanazt jelentené. Van, aki művészetként éli meg a brutalitás ábrázolását, és van akinek a színek kavalkádja az, mely a teljességéhez hiányzik. Az, hogy ezek a szegmensek miként válhatnak egésszé, az a szemlélőtől függ. Minden mást ő ad hozzá. A művészek pedig úgy vannak segítségünkre, hogy magukból adnak egy keveset. Játékmesterek, akiknek a játékosai mindig nyernek.
A művész: Edvard Munch (Löiten, 1863. december 12. – Ekely, 1944. január 23.)
5 éves, amikor édesanyja tuberkulózisban meghal. Orvos apja ekkor visszavonul, és alkalmanként szorongásrohamokkal küzd, ami nyilván az egész családra hatással van. Munch még csak 10 éves, mikor nővérét is elveszíti. A nehéz gyermekkor mellett Munch betegeskedése is meghatározza későbbi témáit.
„A betegség, az őrület és a halál angyalai vették körbe bölcsőmet, és azóta is, egész életemben követnek… Gyermekkoromban mindig úgy éreztem, hogy igazságtalanul bánnak velem, anya nélkül, betegen - és a pokolban rám váró büntetés örökké a fejem fölött lebeg”
A kor: Az ipari forradalom növeli ugyan a jólétet, ám lerövidülnek a távolságok, ezzel párhuzamosan felgyorsul az idő. A gépesítéssel egyidejűleg kezdődik meg a természet kizsákmányolása is. A gőzgépek megjelenésével a nyomtatás egyre könnyebb, így nyilván egy addigi nyugalmas élet után információtöbblet keletkezik. Napjainkban is ez az egyik okozója a „menedzserbetegségeknek”. Szorongás, pánik, félelem jellemzik, teljesen egészséges embereknél is kialakul, gyanítom, hogy a nehézkes gyerekkor rásegít ezekre a tünetekre.
A kép: A sikoly(1893,1893, 1895, 1910)
A kép pont pontos keletkezési körülményeiről is tudunk magától Munchtól:
„Két barátommal sétáltam az úton – A nap leszállt. Az ég hirtelen vérré vált – engem pedig megcsapott a szomorúság lehelete. Megálltam – holtfáradtan nekidőltem a kerítésnek. A fjord felett a felhőkből bűzös vér csöpögött. A barátaim tovább mentek, én azonban remegve álltam, egy nyílt sebbel a mellkasomon. Hallottam, amint egy óriási, szokatlan sikoly hasít bele a természetbe”
A kép voltaképpen képsorozat, hiszen négy darab fellelhető verzió készült különféle technikával. Egy ijedt arcú alakot ábrázol, kezét a fülére tapasztja, vagy csak a fejét fogja vele, félelme igen nyomasztóan hat a nézőre. Teljesen megállapíthatatlan, hogy nő vagy férfi az illető, számomra az is kérdés volt mindig, hogy közeledik talán vagy a félelem megdermeszti, és nem mozdul. A háttérben egy móló, 2 alak, vörös ég.
A dolog különlegessége, hogy az apokaliptikus színek, a táj idegenszerűsége teljesen valós, mert ez idő tájt tört ki Indonéziában a Krakatoa vulkán, és a por egész Európa egét vörösre festette. A képen a két távoli alakon és a mólón kívül minden hullámzik, maga az alak is egy igen lehetetlen pozícióban van. A kép eredeti címe A természet sikolya, de néhol A kiáltás címen is emlegetik. Igen felkapott alkotás, könyvborítók, reklámok alapanyaga, de fellelhető animációs utánérzés, fotós parafrázis is, és nem utolsósorban a Sikoly sorozat álarcát is ez a kép ihlette.
A szemlélő: Végül egy eszmefuttatás, hogy én mit vélek belelátni a képbe. Munch azt mondta a képről, hogy hallotta a természet sikolyát. Így a nemtelen alak lehet az anyaföld, mely ijedten veszi tudomásul a kezdődő kizsákmányolását. A felgyorsult idő és a növekvő igények előrevetítik a mostani áldatlan állapotokat, ami az akkori pesszimizmussal igen ijesztően hathatott. Ezt az elképzelésemet látszik alátámasztani az is, hogy a hátsó alakok, bár a távolság miatt hallaniuk kellene a sikoltást, nem reagálnak rá. Mintha csak a festő profetikus látomása lenne a testet öltő félelem. Semmiképpen nem szabad vitatnunk az intenzív élményt, mely hatására a kép született, már csak azért sem, mert a négy verzió más színeket használ ugyan, tán a festés lendülete is más, a hátsó alakok is változnak, de a rettegő alak furcsa testtartása, ijedt arca, és az ég baljós vöröse, mind a négy változatban kiemelkedik a képből.
Kiváncsi vagyok ti mit láttok bele, illetve szintén „horror” élményetek van-e a képpel kapcsolatban.
Olvasnivaló, források:
Cultura.hu - Edvard Munch: A modern szem
Webmuseum (angol)
Friss kommentek