A Mesék a kriptából gyerekkorom egyik kedvenc sorozata volt. Minden szerdán (ha jól emlékszem) néztem az RTL Klub-on. Igen, akkor még jó műsorokat is sugároztak. Aztán, sok-sok évvel később, már felnőtt fejjel (22 évesen) újráztam az első 2 évadot, és rá kellett jönnöm, hogy ez bizony a mai napig piszok jó.

Bizonyára sokan tudjátok, hogy a kriptamesék eredetileg egy 1950-1955 között futott képregény sorozat volt, mely az EC Comics gondozásában jelent meg. Kéthavonta adtak ki egy-egy újabb füzetet, összesen 27-et a közel öt év alatt. A horror képregények előtt a kiadó feje; William M. Gaines és szerkesztője; Al Feldstein krimi és sci-fi történetekkel szórakoztatta olvasóit. Aztán elkezdtek próbálkozni azzal, hogy némi horrort csempésszenek a sztorikba. Legelőször 1950. januárjában, a Crime Patrol 15., Return from The Grave című számában tűnt fel a Kriptaőr, mint házigazda. Az ötlet sikeresnek bizonyult, így egyre több lett a halál és vér, és háttérbe szorultak az űrlények, meg nyomozók, végül teljesen átváltottak a horrorra. És megszületett a klasszikus Mesék a kriptából, melyben a Kriptaőr meséli el a történeteket. Először a Kriptaőr félelmetesre volt kreálva, de később "átírták" viccesebb karakterre. Aztán egyes részekben nem csak, mint mesemondó, hanem mint szereplő is feltűnt. Ezek után a kriptamesék mellett rendszeresen jelentettek meg még két horror antológiát; a The Vault of Horror-t és a The Hunt of Fear-t. A közönségsiker nem maradt el.

Mit kapunk, ha egy londoni Big Brother házat elér a semmiből felbukkanó zombihorda? Egy jó kis bélzabálós, horror-dráma-komédiát. Hogy mennyire komédia és mennyire dráma, azt mindenki döntse el maga. A Dead Set egy tényleg szeretnivaló 2008-as minisorozat.

Mint az sejthető, időnként kapok ajánlásokat, kéréseket, hogy milyen filmekről kellene írnom. Ezeket igyekszem teljesíteni, időnként beleszőve egy-egy nagyobb posztba. Most azonban eljött az idő arra, hogy egy teljes cikkben mutassam be az olvasók igényeit. Ráadásul mindezt egy adott koncepción belül. Mivel ilyen esetekben csak a címeket jegyzem fel, így bocsássátok meg, ha nem írom oda az egyes művekhez, hogy konkrétan ki kérte. Az illető úgyis tudni fogja. Kezdjük is.

1. Az erdő foglyai - Hansel & Gretel / Henjel gwa Geuretel (2007)

Rendezte: Pil-Sung Yim

A dél-koreai rendező már korábban bemutatkozott a blogon az Antarctic Journail-al, ami ugyan baromi vontatottra sikeredett, de megvolt a maga szépsége. Sajnos ez erre a műre már nem igaz. Ja de, ez is vontatott. Ráadásul két órás.

A történet egy amolyan kifordított Jancsi és Juliska, csak egy kissé megkutyulták a dolgokat. Ugyanis aki eltévedt az erdőben, az egy autóbalesetet elszenvedett férfi. Talál egy csodaszép kis házikót a sűrűben, amiben látszólag egy boldog család lakik három gyermekkel. Hogy valami nem stimmel velük, az már akkor látszik, amikor a reggeli menü színes muffinból,  tortaszeletből és drazséból áll. Minden kisgyerek álma és ez itt a kulcs.

Hősünk próbál hazatalálni, de mindig ugyanannál a háznál lyukad ki. A szülők időközben eltűnnek, helyüket átveszi egy pedofil hajlammal rendelkező férfi és a borzasztó barátnője, aki meg szeret lopni. A kölykökről meg kiderül, hogy természetfeletti hatalommal rendelkeznek. meg még sok más is.

Örömmel jelenthetem be, hogy két új taggal ismét bővült blogunk szerkesztőgárdája:

lizardking - Ő egyelőre a Mesék a kriptákból c. sorozat részeit fogja bemutatni, ami azért el fog tartani egy ideig, hiszen rengeteg epizódról van szó.

Varin - Az ő első posztja egy különleges minisorozatról fog szólni, majd ledarálja nekünk októberig a Dextert, hogy aztán epizódról epizódra követhesse. Ráadásként még az American Horror Story második évadát is bevállalja. Egyébként neki köszönhetjük a Megan is Missing c. filmről készült vendégkritikát is.

Bár még vannak kiadó sorozatok, de egyelőre nem szeretnék több embert felvenni, majd meglátjuk, hogy az új felállás hogy fog működni.

Lehet, hogy megfogtok lepődni, de nem csak a horrorért / thrillerért, de úgy önmagáért a filmművészetért is oda-vissza vagyok. Mivel azonban letettem a voksomat a rémisztgetés mellett, így nagyon sok olyan filmről egyszerűen nem írhatok, amiről adott esetben szeretnék. Persze indíthatnék én is egy "mezei filmes blogot", de az már meghaladná a képességeimet.

Viszont azt tényleg nem tudjátok, hogy van olyan hazai forgalmazó, akitől rendszeresen kapok sajtóvetítésekre meghívásokat, csak hát sose olyan filmekre, amikről itt beszámolhatnék. Fáj is néha emiatt a szívem. Vagy itt van a jelenlegi eset is, amikor történetesen nyertem egy páros jegyet a tegnap esti Merida, a bátor c. animációs mesének a premier előtti vetítésére. Ez egyébként az [origo] Filmklubnak köszönhető.

Én viszont nem tudtam nyugodni, hogy íme egy film, amit itthon az elsők között láthattam (kvázi "civilként") és nem lehet meg az az öröm, hogy még viszonylag hamar írhassak róla. Így hát egyszerűen elküldtem egy vendégírást a Médiaviagrának, kik már anno meghívtak egy poszt erejéig még két éve (Adsz vagy kapsz kritikám itt).

Most pedig tessék átnézni és elolvasni a kritikámat:)

Kivételesen nem a hazai forgalmazó volt tréfás kedvében, hanem az alábbi filmnek tényleg ez az eredeti címe. Mindig jó ötlet a tükörfordítás? Hiszen ezzel a címmel eladhatatlan egy horror, pláne, ha ehhez egy pocsék DVD borító is párosul. Szomorú, de még az se magyar találmány, hanem hazájában ez volt a hivatalos. Most komolyan, ennél jobban lehet eladhatatlanabb egy film? Ja igen, ha a főszereplő Bill Pullmann... De! A rendező Wes Craven!

A kígyó és a szivárvány - The Serpent and the Rainbow (1988)

Rendezte: Wes Craven

Vélhetően az első kérdésetek rögtön az, hogy "mit takar ez a cím?". Erre a választ pedig a vudu vallás adja meg. Nagyjából annyi, hogy hitük szerint a Mennyet a szivárvány, a Földet a kígyó jelképezi. Vagy valami ilyesmi. Mindenesetre az egész film a vudu körül forog, annak is az egyik legérdekesebb aspektusáról, a zombikról.

Aki látta már Lugosinak A fehér zombi c. művét (kötelező darab, khm), az tudhatja, hogy mit is értek jelen esetben "zombi" alatt. Nem a manapság divatos emberekre vadászó élőholtat, hanem a saját tudatával nem rendelkező embert, akit egy varázserővel bíró személy irányít. Ez a szenvedőnek olyasféle állapot, amikor tudatánál van, de a testének nem ura, még pislogni sem képes. Igen ám, de ez az állapot olyan tökéletes mélyen tartja az illetőt, hogy egyesek úgy vélik, hogy ezt lehetne az orvostudományban is hasznosítani. Igen, minden hájjal megkent amerikai gyógyszergyártók.

Így kiküldik emberüket (Bill Pullman - Útvesztőben, A függetlenség napja) Haitire, hogy hozzon magával mintaanyagot, ami alapján sokszorosíthatják és piacra dobhatják a terméket. Itt rögtön felötlik bennem egy érdekes kérdés, hogy mégis ki a halál akarna úgy szike alá feküdni, hogy végig a tudatánál van?! Én speciel inkább vállalnám a kockázatot a "hagyományos" altatással.

2008-ban Ray Stevenson rettenthetetlen zsoldos csapatával egy Európában található, régi náci bunkerhez tartott, ahol német zombik szépen kicsinálták a különítményt. A folytatást azóta ígérgetik és idén végre kiadják. (Első részről kritika itt.) Vártátok már?

A halhatatlan katonák valamiképp egyre távolabb és távolabb jutnak a bunkertől, a NATO egyik egysége próbál benyomulni a területre, de a harcosok száma egyre fogy. Ide érkezik Lena, a nácivadász, mivel úgy véli, hogy itt akadhat nyomára a háborús bűnös Klausenernek. Szövetkezik Wallace-szal, aki szintén régi német tudományos titkok után kajtat. 

Alig megvilágított folyosón közeledik egy fickó, vértócsában árválkodó üres szék, kétségbeesett arcok és Oliver Stone. Semmi érdekes. Azaz... Oliver Stone? Igen, ő is benne van ebben az alacsony költségvetésű horrorban, amit bizonyára a fia, Sean Stone kedvéért vállalta be, hisz ő dirigálta az alkotást.

A történet? Lerágott csont. Elhagyatott épület, amely régen őrültek házaként funkcionált, amelyről úgy hírlik, hogy kísértet járta. Egy forgatócsoport befészkeli magát a falak közé és kezdődhet a valód őrület...

A Horror Mesterei visszatértek! Ismét felveszünk egy elveszettnek hitt fonalat. Jelen esetben nekem jutott a megtiszteltetés, hogy jobb színben tüntessek fel egy olyan részt, amelyet az olvasók többsége bottal sem piszkálna meg, nemhogy pozitívan nyilatkozna róla. Pedig higgyétek el, van ennél sokkal rosszabb is... De először következzen a történet dióhéjban:

Dreams in the Witch House

Walter egy eléggé idealizált végzős főiskolai hallgató: kiköltözik a világ végére egy lepukkant bérházba, hogy tanulhasson a vizsgáira, nyugodtan írhassa a szakdolgozatát, sőt még irgalmas szamaritánus szerepben is tetszeleghessen. Életét azonban igencsak megkeseríti a tajparaszt főbérlő, egy hibbant lakótárs, az angyali szomszéd, Frances valamint kisbabája, Danny és az időközben rendszeressé vált rémálmok, melyekről szép lassan kiderül: nem is annyira álmok...

Itt kiemelnék egy pozitív momentumot kedves uraim: csöcsök. Meg akad más is, ami lejjebb van. Tessék gyönyörködni, jobb változatokban nincs cenzúra. Hölgyeim, nekünk meg ott a Walter hátán megjelenő szabásminta, megvan az esti program!

Vissza a sztorihoz: mielőtt azt hinnénk, a helyzet menthetetlenül közelít a szellemek kedvenc társasjátéka felé (Paranormal Activity), felbukkan egy emberfejű patkány, aki nemes egyszerűséggel közli, hogy a ház ügyeletes boszijának szüksége van a mi derék főhősünkre, ha tetszik ha nem. A beígért fenyegetés (nevezzük nevén: jóslat) végül annak rendje és módja szerint be is teljesedik, hiába próbál ellene tenni Joe (alsó szomszéd). Akiről kiderül, hogy minden oka megvan az őt behálózó elmebajra. Tobzódunk a vérben, haldoklunk, aztán persze rájövünk, hogy semmi nem úgy van, ahogy eddig mindenki meg volt róla győződve, de késő bánat – emberfejű patkány.