2009-ben már készült egy thriller ugyanilyen címmel, amit idehaza is kiadtak (Hazatérés). Mi több, az imdb szerint már 57 (!) film létezik ezen a néven (beleértve azokat a külföldi műveket is, amelyek ezt a nemzetközi címet kapták). Szóval nagy a kreativitás, az annyi szent...
A jelen produkció is thriller, ami egy lányról szó, aki 20 év után visszatér az elhagyott családi fészekbe. Ugyanis 13 évesen egy autóbalesetben elveszítette a szüleit, és csak most sikerült feldolgoznia. Barátai természetesen egy kis fogadást rendeznek neki, hogy felidézzék a régi szép időket. Azonban nekik is megvannak a maguk, súlyos, rossz emlékeik, amelyeket igyekeznek megemészteni. Csakhogy, az egyikük nem képes szembenézni a múlttal, örökre elakarja temetni, így neki áll egyesével megtizedelni a társaságot...
Az előzetes arra enged következtetni, hogy lesznek parás részek, és hogy a költségvetés nem lehetett valami eget rengető. Elméletileg idén december 12-én debütál hazájában, ugyanakkor az imdb-n a premier jövő évre van kiírva. Meglátjuk, annyira azért nem hoz lázba, hogy ezen aggódjak.
Friss kommentek