Aki rendszeresen olvas minket, annak nyilvánvaló, hogy most éljük a found footage filmek reneszánszát, vagyis jóformán hetente adunk hírt egy-egy újabb ebben a stílusban készülő filmről. Ezeknek a 90%-a elakarja hitetni a nézővel, hogy a látottak igaziak, persze a többség esetében ez elég szánalmas (lásd: Apolló 18). Persze vannak pozitív példák is, de manapság ritkán látni valóban klasszikus értelemben vett ál-dokumentarista filmet. Legutóbb talán a Megan is Missing kapcsán beszélhettünk ilyesmiről, de azért ott is voltak necces részek. A következő alany ellenben egy méltánytalanul elfeledett mű, hiszen a hitelessége több, mint meggyőző.

The Poughkeepsie Tapes (2007)

Rendezte: John Erick Dowdle

Ez voltaképpen egy nagyon ügyesen összerakott ál-dokumentumfilm. Nincs oknyomozó riporter, akit láthatnánk, ahogy találkozik az interjúalanyokkal, csupán a száraz narrációját hallhatjuk, amitől csak még hitelesebbé teszi az összhatást.

A történet egy sorozatgyilkosról szól, akinek megtalálták a VHS kazettáit, rajtuk a szörnyű tetteivel. Igen, még az évezred elején járunk. A felvételek remekül visszahozzák az analóg kamerák képi világát. Ritkán látni ilyen éles kontrasztot, a legemlékezetesebb egyértelműen a Cannibal Holocausthoz köthető. Ennél fogva a képhibák, "csíkozások" nem hogy nem zavaróak, hanem remek atmoszféra teremtők is egyben.

A filmben megszólalnak különböző rendőrségi és egyéb szakértők, akik bizony bevallják, hogy sokáig tehetetlenek voltak a tettessel szemben, hiszen képes volt mindig profilt váltani. Vagyis elkövette azt a bravúrt, hogy nem tudták megmondani, hogy összesen hány gyilkosság köthető hozzá - ezidáig.

A felvételeken végig követhetjük a legelső izgatott szárnypróbálgatásait egészen a legelborultabb rémtetteikig. A film nem mutat meg mindent részletesen, hiszen elvileg ez egy "tényszerű doku", amit a nagyközönségnek szánnak. Így a legbrutálisabb részeket nem láthatjuk, de nem is kell. Ugyanis amíg bosszantott a Funny Games túlzott visszafogottsága, így érdekes módon ennél a műnél ez pont, hogy tetszett, hiszen így sokkal hitelesebbé váltak a látottak.

Hihetetlenül nyomasztó hatása van a filmnek, én személy szerint a megtekintése után szabályosan rosszul lettem, meg kellett néznem egy vígjátékot, hogy helyre álljon a lelki egyensúlyom. Egyszerűen kiszakítja az embert a komfortzónájából, ahogy bemutatja, hogy a dolgos hétköznapijainkban sem lehetünk biztonságban. Ahogy fényes nappal elrabolja a nyolc éves kislányt a kertből (amerikai kisvárosokban ritkán van kerítés), vagy az, hogy a házban settenkedik, amíg a fiatal pár filmet néz, mind-mind felzaklató hatással bír.

Sajnos így sem tökéletes, mert bár van, amikor szemet tudok hunyni a hibák felett, a hangulatért cserébe, azért van egy-két szálka a szememben. Ilyen az egyik előbb említett jelenet, amikor "főhősünk" egy házban bújik meg. Nos, amíg a gardróbban van, addig a szobában folyamatosan forog a kamerája. Megvárja azt, hogy a szerelmespár nyugovóra térjen, és csak akkor jön ki a rejtekhelyéről, a felvétel meg ugye szünet nélkül tart. Csakhogy lefekvés előtt a fiatalok még megnéztek egy filmet (minimum másfél óra), ennyi időt viszont egy korabeli kamera nem tudott volna egyhuzamban felvenni, az aksiról meg már ne is beszéljünk...

De van még pár apróság, például miért nyitna ajtót bárkinek is kamerával a kezében? Vagy miért hord maszkot a saját felvételein? Illetve a másra való terelés rész is kissé cinkes, valahogy erőltetettnek éreztem. Ez utóbbiból következik a  legnagyobb illúziórombolás is, hiszen egy olyan eseményre reflektál, amire emlékezni kellene, noha az sosem történt meg (nem, nem a 9/11-re gondolok).

Egyébként az előbb említett "gardróbos" esetnél az elrabolt lányt rabszolgának tartotta, ami a The Poughkeepsie Tapes legerősebb pontja. Róla nem szívesen beszélnék többet, de valóban megrendítő, hogy miken ment át, testileg és lelkileg egyaránt.

Természetesen a filmet tovább színesítik a korabeli "archív" tévéhíradások és az olyan gyöngyszemek, mint maga Al "Ted Bundy", aki segítséget nyújt a nyomozással kapcsolatban.

Nekem nagyon bejött, annak ellenére, hogy eléggé rossz érzést váltott ki belőlem. Ugyanis a lezárásban van egy elég kemény "csattanó". Csak ajánlani tudom.

Nagy kár, hogy a rendező ezután bevállalta a kreativitást abszolút nélkülöző Karantént és az egyszer nézhető Ördögöt. Remélhetőleg a következő filmje, a The Coup c. thriller már visszahozza ennek a színvonalát.

Értékelés: 9/10