Meg akartalak lepni titeket valami magasztos erkölcsi kezdéssel, mert az epizód, amit e hétre hoztam, igencsak bővelkedik az efféle momentumokban. Ám akárminek is álltam neki, egyik sablonosabb lett, mint a másik. Meg jómagam sem vagyok egy valamiféle erkölcscsősz, szóval inkább beszéljenek a tények! Következzen az amerikai kormány rémálma:
Homecoming
Kezdjük rögtön a végén. Jól sejtitek, ez is azon filmek közé tartozik, amelyek a végkifejlettel kezdődnek. Szóval nem szeretném azt hallani, hogy spoilereztem Legalábbis nem ennél a résznél... (Muhaha)
Holdvilágos éjszakán döglött macska lóg a fán (igazából nem, csak jól hangzik), egy férfi és egy nő hangos visítás közben elütnek valakit, majd autójukkal az árokban kötnek ki. Segítséget várnak a közeledő katonai konvojtól, ehelyett azonban csak zombikat kapnak. A nő bevadul, előkapja a fegyverét, ordít, gyilkol, ezzel szemben a férfi közli, hogy ez az egész miatta van, majd különösebb szívfájdalom nélkül agyonlövi társát. Érte már nem kell izgulnunk a továbbiakban...
Négy hetet visszaugrunk az időben, abba a TV műsorba, ahol a fentebb említett páros Jane (Thea Gill – Találkozás az ismeretlennel, My Mother's Secret) és David (Jon Tenney) először találkoznak. Javában zajlik az elnökválasztási kampány, a show témája ehhez kapcsolódva a Közel-Kelettel folytatott háború, melyet a jelenlegi elnök nevéhez kötnek, és sok fiatal amerikai katona életét követelte már. Az egyik betelefonáló pont egy hősi halott édesanyja, aki arra keresi a választ, mire volt jó az áldozata? David elmeséli neki, hogy az ő bátyja Vietnamban halt meg, és ha lehetne egy kívánsága, azt szeretné, ha az összes elesett katona visszatérne. Jól jegyezzétek meg ezt a mondatot, később még fontos lesz!
A kampányfőnökök természetesen el vannak ájulva a kialakult helyzettől, innentől ez lesz a jelenlegi elnök jelmondata. Mindeközben a katonai bázisra újabb holttestek érkeznek. Hogy aztán mindenki legnagyobb meglepetésére feltámadjanak, méghozzá konkrét céllal: szavazni akarnak. Mégpedig arra, aki befejezi ezt a háborút, vagyis a rivális jelöltre, ami főhőseinknek nem jó. Nagyon nem jó. Láthatunk egy olyan jelenetet, melyben az egyik katona sikeresen leadja voksát, majd összeesik és meghal, miután elhagyta a szavazófülkét. Az emberek elkezdenek szimpatizálni velük, egyre többen állnak át hozzájuk, hogy támogassák a háború leállítását.
Mit tegyen a jelenlegi kormány? Megölni nem lehet őket (fejlövéssel sem), eltussolni nem lehet őket, szóval meg kell nyerniük őket az ő céljaiknak. Megpróbálják összetömöríteni ezeket a veteránokat egy táborba, hogy aztán a még élő szeretteikkel zsarolhassák őket. Ez a kísérlet azonban csődöt mond, amikor az egyik katona kivégzi a kampányfőnököt.
Eközben fény derül egy szörnyűséges családi titokra David életéből, melyet az ellenzék hozott napvilágra: ez a vészterhes titok teljesen átírja a férfi életszemléletét. A szavazó katonák mindegyikében saját bátyját látja, és kezdi megérteni, hogy a béke törékeny kincs, mely most karnyújtásnyi közelségbe került. A jelenlegi kormány azonban nem alkuszik: „A legjobbat tesszük Amerikával. Ha a szavazók nem értenek egyet vele... az az ő problémájuk.” A voksok manipulálásával végül megnyerik az elnökválasztást, ezzel azonban hatalmas lavinát indítanak el: már nemcsak az iraki háború áldozatai támadnak fel, hanem az összes többi háború halottai is. Érdemes megfigyelni a sírokra írt neveket: Jacques Tourneur, George A. Romero, Jean Yarbrough - a sorozat ezzel tiszteleg a híres zombifilm-rendezők előtt.
Innen pedig már nincs más előre mint hátra, vagyis vissza a film elejére: Jane megölése után újfajta háború veszi kezdetét. Engedjétek meg, hogy megosszam veletek az epizód utolsó mondatait, hiszen ezekben kristályosodik ki igazán az az alapigazság, amiért az alkotás megkapta a „legjobb politikai film 2005-ben” és „Bush második kormányzása alatti legfontosabb politikai jelentőségű film” jelzőket:
Ez a sok helyen vitatott rész Joe Dante (Piranha, Üvöltés, Szörnyecskék 1-2, A rettegés mélye) keze munkáját dicséri (szerény véleményem szerint sokkal jobban megérdemli, hogy itt legyen, mint az előző heti rendezőnk...), eredeti forrása pedig Dale Bailey díjnyertes novellája volt. Maga a rendező mondta: "A horror sok formában létezhet, például, hogy nem tudjuk irányítani életünket, olyan erők manipulálnak minket, amelyek felett nincs hatalmunk.”
A kötelező horrorelemek megvannak, sőt néha még nevetés is környékezi az embert egy-egy vadul akcióba lendülő, önálló életre kelt zombikar láttán, azonban a lényeg mégsem a síron túlról érkezett lényektől való félelem: a saját életünkre telepedő mumusok sokkal többet árthatnak nekünk.
Végre egy olyan darab, amit ismét teljes szívvel tudok ajánlani nektek, de ne a borzongás miatt üljetek le elé. Kiráz a világotokból, megmozgat és elgondolkodtat.
Friss kommentek