Az év első kritikája legyen egy kissé morbid hangulatú olasz remekmű.

Buio Omega / Beyond the Darkness (1979)

Rendezte: Aristide Massaccesi azaz Joe D'Amato, aki legalább 60 különböző álnéven forgatott élete során

A film, szokatlan módon az olaszoktól, egy remake. Az eredetije az 1966-os, fekete-fehér Il terzo occhio. A rendező nyilvánvalóan látta a lehetőséget egy sokkal naturalistább, véresebb újraértelmezésben.

Az ifjú milliomos Frank a családja után élete szerelmét is elveszíti, köszönhetően a házvezetőnő -Iris- ármánykodásának. Ugyanis a nő csak magának akarja a férfit, aki így egyszerre válik anyává és szeretővé, ezt pedig tessék szó szerint venni. A srác ezt már nem tudja megemészteni és elborul az agya. Mivel amolyan "hobbi-taxidermista", ezért nem jelent neki akadályt, hogy az elhunytat kipreparálja. Ezzel kvázi megdöntve a "míg a halál el nem választ" tézist. Persze szegény próbálkozik azért élőkkel, de azok rendre elhaláloznak. Egy idő után Irisnek már kissé terhes lesz a kvázi "vetélytársa", ám a bonyodalmak csak ekkor kezdődnek igazán.

A kivitelezés több mint korrekt. A maszkmesteri munka abszolút valósághű. Erre a legjobb példa a teljesen élethű és totálisan naturalista boncolás. De a savas hullaeltüntetés se lett semmi. A zenéért a The Goblins / Goblin felelős, akik akkoriban számos olasz horror elengedhetetlen kellékeinek számítottak. Legtöbbet Argento-nak dolgoztak (pl. Sóhajok), de ott voltak a borzasztóra sikeredett Hell of the Living Dead-nél is. Mindazonáltal itt kiváló munkát végeztek, a főtéma egy önmagában is élvezhető zeneszám. A fényképezést nagyon eltalálták, ami néhol rásegített az egyébként sem cinizmustól mentes hangvételre.

A film képes érzékeltetni azt a fajta beteges ragaszkodást, ami nem csak Franket sújtja halott kedves iránt, hanem ugyanez van jelen Irisnél is. Ki bármire képes, hogy a fiút el ne veszítse, pontosabban, hogy csak az övé lehessen. Ahogy már említettem, mint egy bizarr anya, aki mindent megad csemetéjének.

Sajnos minden pozitívuma ellenére a film korántsem tökéletes. Egyrészt van egy dramaturgiailag teljesen felesleges mellékszereplő, egy temetkezési vállalkozó képében. Ő amint megjelenik, a cselekmény egyből leülepszik. Teljesen felesleges és unalmas karakter. A másik probléma a néhol a valóságtól teljesen elrugaszkodott dialógusok. Tudjátok mint mond Frank szerelme a kórházban? Hogy szeretne a halála  előtt még egy utolsót szeretkezni! Ez abszolút hihető, nem? De az vicces, ahogy főhősünk csajozik: szinte meg se kell szólalnia, a lányuk odaadják magukat. Semmi flörtölés, de még egy kemény "dugunk?" beszólás se. Egyszerűen mint egy pornóban, rögtön egymásnak esnek. A hasonlat külön vicces, hiszen a rendező öregkorára már csak pornó filmeket rendezett.A rendőrök kitömött mókussal való megkenését m eg már tényleg hagyjuk.

A színészek hitelesek, kiváltképpen a két főszereplő Kieran Canter (Frank) és Franca Stoppi (Iris). Utóbbit külön kiemelném, mert nagyon átjön a passzív agressziója és a reménytelen szerelme. Amúgy igazi horror veterán, hiszen szerepelt még többek között a Bestialitá-ban, a L'altroinferno-ban és a Violenza in un carcere feminile-ben. (Ez most úgy hangzott, mintha láttam volna ezeket, de sajna még nem.) Szegény tavaly hunyt el, hogy hány évesen, az sajnos nem tudni. Meg hát egy hölgy esetében ezt ne is firtassuk.

Élvezhető egy darab, amiben aztán van minden: szexualitás, drog, boncolás, preparálás, darabolás, vér, belek, egy csipetnyi nekrofília és egy zseniális Hitchcock tisztelgés. Ja és jó sok csöcs!

Olasz horror fanoknak kihagyhatatlan, de a többiek is nyugodtan megnézhetik.

Értékelés: 7/10

Nem bírtam ki és csináltam egy kis képregényt (asszony segítségével), ami remekül jellemzi a film bizarr mivoltát.