Nem is tudom, hogy mivel is kezdjem. Ha már az Eden Lake is sok volt, akkor ezt az alkotást messzire kerüld. Ha azonban direkt arra vágysz, hogy egy film tökéletesen kizökkentsen a valóságból és emocionálisan abszolút átvegye fölötted az uralmat, akkor lesd meg a címet, zárd be az ablakot, szerezd be, nézd meg, és gyere vissza. Én szinte semmit nem tudtam korábban a következő filmről, csak hogy kemény, éppen ezért tudott ütni, de kib*szott nagyot. Mindenesetre előre leszögezném, hogy ez nem horror.  Annál rosszabb: dráma, soft-torture porn elemekkel. Ez pedig nem más, mint a...

Jack Ketchum's: The Girl Next Door (2007)

Rendezte: Gregory Wilson

A cím kiírása után jött a felirat, hogy "igaz történet alapján", amire persze legyintettem, mondván, hogy akkor nem lesz valami nagy cucc, a valósághoz csöppnyi köze lesz... De ha már belekezdtem, akkor azért végig nézem, hátha alapon. Így utólag belegondolva lehet, hogy jobban jártam volna ezzel a lépéssel, mert akkor még meglenne a lelkemnek egy darabja. Tudom, ez most nyálasan hangzik, de olyan ne ítélkezzen fölöttem, aki még nem látta a filmet.

A helyszín az '50-es évek Amerikája egy kertvárosban, ahol minden olyan, mint ahogy az elképzeljük: gyönyörű autók, a hölgyeken "darázsfészek" haj, a gyerekek kinézetileg meg amolyan mini-felnőttek. A fiúk sérója pedig belőve, amolyan jampecesen. Gondolom mindenki látott már egy-két ilyen archív felvételt, vagy ha máshol nem is, de egy bizonyos bohócos Stephen King műben mindenképpen. Elkezdődött a nyári szünet, meleg van, minden olyan élénk színű, a gyerekek játszanak vagy fagyiznak. Az ajtókat meg persze senki se zárja, mert nagy a közbiztonság. Ez a megtestesült "amerikai álom". Szerintem, ha erről anno nálunk többen tudnak, lehet, hogy megnövekedett volna az emigránsok száma...

Ebbe a környezetbe csöppen bele egy kb. 16-18 éves lány, és a kb. 10 év körüli kishúga a nagyvárosból. Szegénykék egy autóbalesetet szenvedtek, melynek következtében árvák lettek, ráadásul a kisebbiknek még "fémlábakkal" is kell járnia, pont olyannal, mint Forrest Gumpnak. Így egy nagynénihez kerülnek, aki egyedül neveli három fiát, ami hagyján, de a környék fiai (és időnként két lány is) ott lebzsel. Az anyukánál már onnantól lehet látni, hogy valami nincs rendben, hogy a sört úgy osztogatja a gyerekek között, mint pedofil a Kinder-tojást. A dohányzásról meg már ne is beszéljünk... Persze ez még csak a jéghegy csúcsa.

Lényeg, ami lényeg; az anyuci, Ruth, nem viseli el két újdonsült jövevényét. Ennek több oka is van: egyrészt ami nyilvánvaló lehet, hogy egy emberként öt gyerekkel törődni egyszerre igencsak nehéz. Az anyagiakról meg nem is beszélve, bár itt máris valamiféle banánhéjba ütközünk, hiszen itt látszólag senki se keresi a kenyérre valót. Volt ugyan egy célzás arra, hogy az apuka egyszerűen lelépett (ami nem csoda), és így valószínűleg ő fizeti a súlyos tartásdíjat, na de akkor is! Vagy Amerikában akkoriban tényleg annyira nagy volt a jólét, hogy egy keresetből ennyi éhes szájat jól lehetett lakatni?

Akárhogy is, a másik indok szerintem egy egyfajta anyai féltékenység. Hiszen a családban ő testesíti meg a Nőt, őt tartják a fiúk egy bizarr női eszményképnek, minek más az életükbe? Hogy aztán majd azért a másikért legyenek oda? Megtörjön az egyeduralom? Mert itt bizony az van; itt a szülő egy valóságos királynő. A szavának nagyobb súlya van, mint Kósa Lajos beszédének. Ennek ellenére a fiúk imádják, védelmezik és kiállnak érte, mert tudják, hogy az édesanyjuk szereti őket. Mondanom se kell, hogy a lányok meg egyenesen gyűlölik, rettegnek tőle és legszívesebben elköltöznének, csak hát hová? Ők nagyon hamar valóságos terror alá kerülnek. Először lelkiekben, majd testiekben is.

A film közepétől a hangsúly a fenyítésen lesz, mert az idősebb lányt nemes egyszerűséggel a pincébe kikötözik, megalázzák, pocskondiázzák és megkínozzák. Hogy mi ez a többes szám? Hát hogy az egész család benne van! A szomszéd gyerekekkel együtt! Amúgy hihetetlen érzékkel rendelkeztek a készítők, mert alig mutat valamit, de még így is hatásos. Ami a Funny Games-nél nem jött be, az most itt maximálisan tetszik. Igazából nem is akartam látni. Részletezhetném, hogy mik történtek, de nem teszem, mert az egésznek van egy szép nagy íve, ezt pedig nem szeretném elrontani.

Azért nem kell annyira aggódni, az igazi főszereplő az egyik ilyen "kívülálló" srác, akivel a legelején még idős korában találkozunk, így mondjuk ez egy ön-spoiler, mert tudjuk, hogy neki nem esik bántódása. Az ő személyisége eléggé összetett. Egyfelől bírja Ruth-ot, mert mint ahogyan a többiek is, meglehetősen lazának, ne adj' Isten, jó fejnek találja. Másfelől Meg-et -az áldozatot-, még jobban, és igazán aranyos, ahogy kettejük között bimbódzik valami. Kellemesen megható, mármint még az első fél órában.

Ez a  fiú kínzásoknak nézője lesz (egyben lelkileg a szenvedője is), és bár mi nem értjük, hogy miért tétovázik, miért nem veri fel a fél szomszédságot, hogy ebben a házban mekkora egy szörnyeteg lakik, azonban hozzá kell tennünk, hogy ezt mi nem érezhetjük át. Nem tudunk egy '58-ban élő amerikai 12 év körüli kisfiú fejével gondolkodni. Pláne egy olyanéval, akinek ideje korán ilyen szörnyűségekkel kell szembenéznie. Azonban azt se feledjük, hogy az anyuka nem lenne rest őt sem megbüntetni, amit idővel szavakkal ki is fejez. Ezzel pedig kezdetét veszi a néző idegeinek a felőrlése. Hogy lehet olyan filmet készíteni, ami majd' 90 percen keresztül nyomja a nézőbe folyamatosan a feszültséget? Én a vége felé már tiszta ideg voltam, valósággal remegtek a kezeim, és férfiasan bevallom, a stáblistánál már eltört az a bizonyos mécses is.

A színészek kiválóak. Komolyan. Egyiket sem érzem súlytalannak, vagy olyannak, akit a "producer apuka" nyomott be. A Ruth-ot megformáló Blanche Baker előtt meg le a kalappal. Én komolyan elhittem, hogy Ő az, hogy legszívesebben egy vasalóval verném szét a fejét, amiért ilyen. Ahogy keverte a mézédes szavakat, a fanyar cinizmussal, az anyáskodással és jéghideg tekintettel... Valami félelmetes összhatást nyújtott. Ami pedig még fontosabb, hogy iszonyatosan jól vannak ábrázolva a jellemfejlődések, hogy kiből mi válik a történet során.

A rendezés meg tökéletes. Kiváltképp annak tükrében, hogy Gregory Wilsonnak ez volt a második rendezése! Maximális riszpekt! A hibák (mint pl. az idióta rendőr karakteré)  pedig eltörpülnek az atmoszféra felett, mert ennyire már régen éltem bele magam egy filmbe. A legnagyobb elismerést, 10 pontot csak azért nem kap, mert nem bírnám még egyszer végig nézni. Legalábbis egy jó ideig biztos nem.

A végére meg néhány száraz tény: az alaptörténet tényleg igaz. A lányt Sylvia Likensnek hívták, és a történetet hiteles feldolgozó, szintén 2007-es mű pedig az An American Crime. Majd igyekszem azt is beszerezni. Tudtommal a rendezője abszolút rekonstrukcióra törekedett, de emellett igyekezett egy szintén lesújtó atmoszférát teremteni. Jack Ketchum pedig egy író, aki erről az esetről írt egy novellát, ami ezt az alkotást is ihlette.

Szóval, csak saját felelőségre! Akiben meg nem mozdított meg semmit, az kérem mondjon már egy durvábbat.

Értékelés: 9/10