Dread (2009)

Rendezte:Anthony DiBlasi

Az már egyből felcsigázza az ember érdeklődését, ha egy filmnek bármi köze is van a horror-mesterhez, Clive Barkerhez. Most is így van, hiszen a Dread eredetileg egy rövid novella, amiről néhány hollywoodi fejes úgy gondolta, hogy érdemes vászonra vinni. Az író pedig még jó szokásához híven még egy produceri posztot is bevállalt. Szerintem nem tévedtek nagyot, mert egy egész jó kis film lett belőle, ami először a tavalyi After Dark Horrorfest-en volt látható.

A középpontban az emberek félelmei, fóbiái vannak, persze nem a "szokványos" tériszonyra és társaira kell gondolni, mert akkor az elég unalmas lenne. Sokkal inkább egyedi, leginkább trauma következtében kialakult szorongások látnak napvilágot. Így találkozhatunk olyannal, aki gyermekként egy baleset következtében három évig süketté vált, emiatt attól retteg, hogy ez egyszer meg fog vele ismétlődni. Vagy az egyik főszereplő lány esete is érdekes, aki kénytelen úgy élni, hogy testének a felét hatalma, egybefüggő anyajegy alkotja. Ő meg nyilván nem szeretne megszégyenülni, de gondolom nem árulok el nagy titkot azzal, hogy igen, egy eléggé kínos helyzetbe fog kerülni szegényke.

Ha már főszereplők, a tinilányoknak minden bizonnyal kötelező darab lesz, hiszen az Alkonyat: Újhold másik sztárja Jackson Rathbone az ügyeletes "jófiú". Most tegyük félre előítéleteinket vele kapcsolatban, mint ahogy tesszük mindenkivel, aki a 12 éves kislányok kedvence lehet. Én is így tettem, ami nem volt nehéz, révén nekem ez a srác csak egy ifjú "noname" színész volt a jobbik fajtából. Mert valóban nem vészes az alakítása, még lehet belőle valaki, bár kétlem, hogy akár az Oscar közelébe is kerülne. Annál inkább ígéretesebb a társa, Shaun Evans (Csodálatos Júlia, A helyzet), aki remekül felépítette a karakterét: a mély lelki traumával "megáldott", gyógyszerfüggő nagyképű srácból hogyan vált egy csendes, kíváncsi szociopatáig.

Szóval ők ketten, meg még egy lány (akinek szintén elég kemény gyermekkora volt), elhatározzák, hogy az egyetemi beadandónak lekameráznak embereket, akik önként mesélnek paráikról. Persze  egyikük (na vajon melyik?) ennél többet akar: szembesíteni akarja az embereket a saját félelmeikkel, hogy meglássa, végül ki győz. Tudni kell róla, hogy már a film elején leáll gyógyszerekről, minek következtében elég durva dolgokat hallucinál, sajnos az első egy órában a horror csak ebben mutatkozik meg. Na jó, meg egy véres visszaemlékezésben. De ezeket leszámítva akár egy erősebb dráma is lehetne, azonban a műnek a második fele már egy súlyosabb Fűrész-utánérzés. Az sem nagy titok, hogy ez alatt azt értem, hogy kényszer-szembesítéseknek leszünk tanúi.

Bevallom ez a része jobban felcsigázott, mert az eleje nekem kissé lassú volt, szóval türelem az kell hozzá. Lehet, hogy jobb lett volna, ha az egész erre megy ki? Nem, mert már volt egy ilyen próbálkozás az Are You Scared?-el, igaz, az jóval primitívebb volt ennél. Itt legalább látunk jellemfejlődéseket, amit minden szereplő átél és ez pozitívum. Viszont nem jó, ha a néző elunja a film elejét és meg se nézi, ez által nem ajánlja másoknak se...

Azt azonban mindenképpen vegyük figyelembe, hogy DiBlasi-nak ez az első rendezése! Ahhoz képest pedig egyáltalán nem rossz az összkép! Ahogyan a technikai részei is stimmelnek, kép, hang, minden okés. A befejezés meg eléggé nyomasztó, de még belefér, nem megy el tőle az életkedvünk.

Ajánlom mindenkinek, de azért tinédzser ismerőseinknek ne mutogassuk, hogy "nézd má', benne van a Jasper!", mert a végén még emo-girl lesz belőle, az meg senkinek se jó:)

Értékelés: 7/10