Úgy látszik az első könyves horrorírók tömegestül vették be tavaly a piacot itthon, itt van ugyanis egy újabb regény 2013-ból. A Jegroth-ess álnevet használó író első művének a kicsit meghökkentő Foghányás címet adta, ám az alcím elég beszédes és jól összefoglalja az alapkoncepciót: "Zombi róka horror". Amennyire mókás a könyv címe és cuki a borítóján feszítő Vuk, annyira undorító és helyenként gyomorforgató a tartalma, már amit a történetet illeti. A regény a Könyvműhely.hu nevezetű magánkiadó gondozásában készült, egyébként kifejezetten ízlésesen néz ki külsőre, ami ha nem is olyan lényeges szempont, azért mégis jó pont. Nem ragoznám tovább a felvezetést, nézzük meg mennyire váltotta be a könyv a hozzá fűzött reményeket.
Jegroth-ess - Foghányás (Zombi róka horror)
A mű nem oszlik fejezetekre, egyetlen 240 oldalas folyamként tárja a sztorit az olvasó elé, s mivel rendes tempóban pörögnek benne az események egyáltalán nem zavaró a tagolás hiánya. Azért egy természetes töréspontot mégis mindenki könnyedén felfedezhet, az első fele ugyanis eléggé hasonlít egy unalomig ismételt tinidráma zombikórral megspékelt verziójára, a későbbiekben viszont más műfajok felé kezd el kacsintgatni a történet.
A főszereplő nem meglepő módon maga a zombi róka, Xavér aki olyan, mint bármelyik konzervből előrángatott hánytatott sorsú tinédzser: nincsenek szülei, árvaházban nevelkedett, ahol mindenkinek ő volt a céltáblája, majd nevelőszülőkhöz került, akik ráerőltetik a saját akaratuk és iskolába küldik. Habár a nevelőcsaládja halál rendes vele, Xavér valami rejtélyes okból mégsem szereti igazán őket, meg úgy nagyjából senkit sem.
A további szereplők is egytől egyig különféle állatok: rókák, kutyák, macskák, farkasok, madarak és hüllők, melyek kisebb-nagyobb sikerrel próbálnak emberi sztereotípiákat képviselni, lásd a gonosz farkas vagy a kapzsi disznó. Erről persze a többség egyből Orwell Állatfarmjára asszociálhat, de azért nem kell magasra tenni a lécet, a társadalomkritika itt ugyanis nehezen vehető igazán komolyan, bár remélhetőleg nem is ez volt a fő cél.
Miután Xavér megpróbálta lestoppolni magának az ügyeletes helyi menő csávó csaját és ezzel jól összerúgta a port mindenkivel az iskolában, otthon furcsa változásokat vesz észre magán: vért és férgeket hány, potyognak a fogai és hullik a bundája, vagyis elkezd lebomlani a teste, amiről egyébként szigorúan hallgat a szülei előtt, csupán a kishúga elég szerencsés ahhoz hogy szemtanúja legyen az eseményeknek. Ezek a részek egyébként kicsit emlékeztetnek a Contracted című film egyes jeleneteire, persze az ötlet nyilván nem jöhetett innen, de a főszereplők hozzáállása és az orvosi kompetencia hiánya is párhuzamban van.
Az első rész vége viszont hozza a hamisítatlan Carrie-féle bál jelenet utánérzést: a zenés suli-bulin az időközben pszichopatává avanzsált Xavér jól berág mindenkire és rájuk gyújtja a tánctermet, őt azonban az ámokfutás után sikeresen lekapcsolják és kiiktatják egy időre. Itt el is érkeztünk a vágáshoz, egy nagyobb időbeli ugrás után az életben maradt fiatalok már felnőttként szereplenek, a bálkirálynő hozzáment a bálkirályhoz, és újra feltűnik Xavér traumatizált mostoha hugicája is.
Innentől kezdve szinte végig egy közepes slasher hangulatát hozza a regény, kapunk egy elég beteg és perverz, nekrofíliával fűszerezett háttérsztorit a zombi róka születéséről, majd miután ismét színre lép szép sorban, módszeresen elkezdi kiirtani a városka lakóit. Ezzel együtt ő a továbbiakban inkább már csak eszköz szinten van jelen a történetben, sokkal inkább az áldozatok és a többi szereplő nézőpontja kerül előtérbe.
A regény nem mentes a technikai malőröktől: túlságosan gyakoriak az értelmetlen mondatok és kifejezések, a vége felé pedig a szerző néhol annyira belemerül a mészárlás részletezésébe, hogy megszaporodnak a gépelési hibák is. Ennél is zavaróbbak a kisebb-nagyobb logikai bukfencek, néhol ugyanis még a történetvezetést is maga alá rendelik a vérengző jelenetek.
Összességében bennem felemás érzéseket keltett ez a könyv. Az alapötlet egyedinek mondható, de legalábbis nem elcsépelt, a szöveg a csetlés-botlásai ellenére is olvastatja magát. Az egyik legnagyobb pozitívuma talán a színes szereplőgárda, némelyik karakter és mellékszál kifejezetten jól eltalált és szórakoztató, de sajnos az író közel sem használta ki az összes lehetőséget ami az állatszereplők használatában rejlett volna.
A legnagyobb baj vele az, hogy a végére teljesen légüressé válik a történet, nem hagy különösebb benyomást az emberben sem a tessék-lássék módon összecsapott felejthető végkifejlet, sem maga az összkép. Ráadásul még a trancsírozós jelenetek súlyát is elveszi az a tény, hogy állatokról van szó, így inkább viccesek, mint felkavaróak.
Az írásban azért mindenképp látszik a potenciál, én kíváncsi lennék egy kiforrottabb folytatásra akár ugyanebben az állatvilágban. Zombi róka rajongóknak azért így is kötelező darab.
Friss kommentek