Kivételesen Varin kolléga írt beszámolót, mivel nekem mostanság nem lesz időm a film megtekintésére. - purga

A Djatlov-rejtély talán minden idők egyik legmisztikusabb és legtöbbet vitatott története, ami mindmáig megoldásra vár. Hónapok óta tűkön ülve vártam a filmet, mert sok átvirrasztott éjszakám szólt arról, hogy az ’59-es történetről olvassak. A történet legszebb része az, hogy napjainkig sem került elő olyan teória, amely mindent megmagyarázna, ami a kilenc orosz hegymászó rejtélyével kapcsolatos. A film alapja tehát adott, már csak valami maradandót kell alkotni a filmvásznon. 

Halálhegy - A Dyatlov-rejtély / The Dyatlov Pass Incident (2013)

Rendezte: Renny Harlin

Már a megvalósításnál kicsit csodálkoztam, hogy miért akarják feltétlenül a mába átültetni az incidens elmesélését. Részemről sokkal szívesebben ültem volna be egy olyan filmre, ami nem 2013-ban játszódik, hanem egyszerűen kitalál egy megoldást arra, hogy mi történt Djatlov barátunkkal és társaival 1959-ben, és azt viszi végig. De a forgatókönyvírók és Renny Harlin rendező (Die Hard 2, Háborgó Mélység, Cliffhanger) inkább úgy látták jónak, ha a jelenben látogatunk el a Halat Szjalra, azaz a Halálhegyre. Innentől pedig adta magát az, hogy a film egy found footage horror legyen, amit lehet vagy nagyon szeretni, vagy nagyon nem szeretni. Én speciel a rajongók közé tartozom, ezért – és persze a lebilincselő történet miatt – életem egyik legjobb filmjére készültem.

Három amerikai amatőr filmes és két tapasztalt hegymászó vág neki a hosszú útnak, hogy az egyetemük pénzén derítsenek fényt a több mint ötven éves titokra. Szerencsés véletlen folytán betérnek abba a kocsmába, ahol híres kilencek töltötték utolsó estéjüket a túra előtt Ivdel városában. Hűen elődeikhez, ők is egy teherautó platóján közelítik meg az Otorten-hegyet. Újabb véletlen szerencsének köszönhetően összeakadnak egy öreg hölggyel, aki 1959-ben ott volt a holttestek megtalálásánál. Hamar felkelti a filmesek érdeklődését, amikor egy olyan részletet oszt meg a hallgatósággal, ami valóban úgy is lehetett, viszont ennek lehetőségét nem osztja meg a rendező velünk. Ez hiba volt, mert biztos vagyok benne, hogy itt volt, aki rázta a fejét.

Egy nagyon izgalmasnak ígérkező vállalkozásról kaptunk hírt, a Grand Guignol-ról. Át is adnám a szót:

Egy körülbelül 25 fős csapattal, (filmes és színházi szakemberekkel, színészekkel, grafikussal, zeneszerzővel stb. szóval egy elég erős kreatív team-mel) elhatároztuk, hogy korszerű, interaktív formában újraélesztjük a klasszikus grand guignol színházak hagyományát Budapesten, és létrehozunk egy „igazi” horrorszínházat. Nem horror-házat, vagy városi nyomozós színházat, hanem a valóság illúzióját minél hitelesebben megteremtő színházat, amely kompromisszummentesen szolgálja majd a horror-zsáner ügyét.

Elérhetőségek:

Honlap

Facebook-oldal

Itt pedig egy kis kedvcsináló videó:

ű

Mi már alig várjuk az első előadást, természetesen majd igyekszünk beszámolni róla!

Már március idusát éljük és még nem írtam idei horrorról, ejnye. Sokan nyilván most a Mamára gondolnak (mindíg meg-megállva), de él bennem a parányi remény, hogy valamilyen formában itthon is bemutatják (aztán persze előbb-utóbb úgyis feladom).

Így viszont az első egy nagyon különleges darab lesz. Jöjjön hát a...

The ABCs of Death (2012 - 2013)

Rendezte: maradjunk annyiban, hogy 26-an (!) vannak

Igen, 26 rendező egyetlen filmhez (és legalább ugyanennyi író)! A képet azonban árnyaljuk, hiszen nem egy nagy egészről, hanem nagyjából 5 perces kisfilmekről van szó. Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy szerte a Nagy Világból megkerestek filmeseket, egy-egy random betűvel. Mindenki kitalálhatott hozzá egy, az adott betűvel kezdődő tetszőleges szót. Ezzel, és a halállal kapcsolatban kellett filmet forgatniuk. A megkötés ennyi volt, minden másban szabad kezet kaptak, vagyis mindenki kiélhette magát. Sokan a nagy szerencsénkre ezzel vissza is éltek.

Nehéz erről a "filmről" bármit is írni, hiszen egészként nem kezelhetjük. Részekre bontva viszont egy baromi hosszú kritika lenne belőle, ráadásul megfosztanám a kedves olvasóinkat az élvezettől. Mert bizony meg kell hagyni, élvezetes egy darab. Ugyan van minőségbeli ingadozás az egyes történetek között, de egy se volt, amitől feszengenem kellett volna, hogy erre még azt a pár percet is sajnálnám az élettől.

A többség mivel szabadon engedhette a fantáziáját, így inkább humorosra, vagy szatirikusra vette a figurát. Tegyük hozzá, hogy ilyen rövid idő alatt baromi nehéz bármiféle mély mondanivalót megfogalmazni és úgy közvetíteni, hogy az ne legyen direkt. Szerencsére azért akadt erre is példa. 

Egy igazán feszült epizódnak lehettünk tanúi, hiszen a két tábor vezetője egyfajta béketárgyalást tartott. Bármikor, bármelyikükben elpattanhatott volna valami végzetes, tekintve, hogy egyikük se teljesen százas már.

Mint kiderült, az egészet Szöszke szervezte meg, merő jó szándékból. Mert az valahol tényleg abszurd, hogy a Föld maroknyi túlélői egymást ölik. Ezt persze tudja a két vezér is, ugyanakkor mindkettő védi a saját csapatát és érthető okokból bizalmatlan a másikkal szemben. Minden egyes perc, amit kettesben töltenek maga a kincs. Ott van mindkettőben, hogy legszívesebben egymás torkának akarnak esni. A megvetés és maró gyűlölet. A fürkésző szemek, hogy vajon elárul-e valamit magáról a másik. Le a kalappal a két színész előtt.