Új hét, új American Horror Story. Sajnos a következő résszel immáron átlépünk az évad második felébe, hiszen egyelőre szünetmentesen, minden héten kapjuk az újabb és újabb dózist a boszorkányoktól. Íme hát a hatodik rész!
Kezdeném a legfontosabbal, amivel azt hiszem, kapásból sokkolni fogom olvasóimat és szerkesztőtársakkal egyetemben többen is mentőért kiáltanak majd. Ez a rész rossz volt. American Horror Story-hoz képest nagyon-nagyon rossz. Több dologba is belenyúltak egy kicsit és olyan elképesztően összecsapottra sikeredett.
Az a bájos a harmadik évad részeiben, hogy a főcím előtti flashbackekben mindig megismerünk egy-egy új szereplőt, akik az epizód közben elég gyakran térnek vissza több százéves halálukból. Hogy is fogalmazzak szépen… itt mindenki potenciális zombi. Nincs ez másként legújabb barátunkkal sem, aki két dologhoz vonzódik betegesen: a jazzhez és a baltájához. Ő volt a híres New Orleans-i baltás gyilkos. Bár ő végül nem is zombiként, hanem egészen fess úriemberként látogat vissza.
A gyilkos egyébként valóban létezett, nem csak kitalált személy, csak éppen soha nem kapták el. Talán tényleg a boszorkányok áldozata lett… Picit hasonlít az egész sztori a Zodiákus-mítoszra, mindketten nagyon vágytak a médianyilvánosságra. Szintén tetszett, hogy IRL-ből szépen átemelték a gyilkosnak azt a kitételét, hogy ahol 1919. március 19-én jazz szól, ott nem gyilkol. Aranyos, így kell stílusosan gyilkolni.
Friss kommentek