Korábban már hírt adtunk erről a filmről, ami meglepő módon elég felkapott lett a hazai horror színtéren, már ha fogalmazhatunk így. Tény, hogy érdemes róla beszélni, mert nem egy szokványos darab.
Jug Face (2013)
Rendezte: Chad Crawford Kinkle
Adott egy eldugott kis amerikai redneck közösség, melynek tagjai egy közeli gödröt imádnak. Vagyis nem csak hogy vallásuk tárgyát képzi, hanem konkrétan hozzá imádkoznak, neki hódolnak. Ugyanis a gödör alján lévő víz gyógyító erővel bír: aki megmártózik benne az egészséges lesz. Ehhez azonban néha emberi áldozatot kell bemutatniuk.
Itt jön képbe a film címe: a közösség egyik (kissé defektes) tagját ugyanis néha megszállja valami erő, ami mozgatja kezeit és ez által készülnek el az arcokat mintázó köcsögök. Mondhatni így választódik ki az áldozat. Ahogy ők mondják, a "gödör" így választ.
Érdekes módon valamiért eddig egyiküket se izgatta az, hogy kit fog jelképezni a kancsó. Mert eddig szertartásosan összejöttek, hogy mindenki előtt egyszerre lepleződjön le a bárányka kiléte. Ezúttal azonban az egyik lány (a főszereplő naná) idő előtt megtekinti és persze hogy saját magát látja rajta! Ő pedig az életösztönére hallgatva és ellenszegülve a hitének eldugja mindenki elől, mintha sose készült volna el...
A gondok természetesen ezzel megkezdődnek, ugyanis a "gödör" dühös lesz és el kezd öldökölni. A többiek pedig próbálják kitalálni, hogy mi lehet a baj, mit csináltak rosszul, ki a felelős. Ilyenkor természetesen jönnek az alaptalan vádaskodások és az ártatlan áldozatok is, ahogy az lenni szokott. Apropó, azt írtam már, hogy az említett lány vérfertőző viszonyban van a bátyjával és terhes is tőle?
A film több érdekes kérdést is felvet. Ott van egyrészt a kicsiny, belterjes zárt közösségük okozta nyomás az egyénekre. Ezt szerintem nem kell különösképpen kifejtenem. Legtöbbünk tudja, milyen az, ha valakit szájára vesz a falu, vagy a szomszédság, lakótelepi közösség. Jó, itt azért a kényszerházasságokkal és a választás szabadságának teljes mellőzésével azért átléptek egy határt.
Aztán ott van a szülői szigor. Az Anya karaktere a maga nemében zseniális. A zsarnokságnak egy olyan szintjét jelképezi, amit nehéz szavakba önteni. Ennek a legmegrázóbb jelképei a bugyivizsgálat (volt-e menzesz) és a szüzesség vizsgálata. Elképesztő, ahogyan a fegyelmező eszközei is. Roppant kellemetlen érzés ezeket a jeleneteket végignézni.
A legfontosabb attitűdje a filmnek azonban maga a vallás. Nincs még egy olyan (komolyan vehető) vallás a világon, mely többet tudna nyújtani a Hitnél. Minden egyháznak a Hit alapja. Hogy elhiszem-e, amit a papok mondanak nekem. Felmutathatnak ereklyéket, amelyekkel bizonyíthatják egyes alakjuk létezését, de magát a fölöttünk álló erőt nem tudja egyik se kézzel foghatóan bizonyítani. A Jug Face ezzel szemben csavar egyet és van töke megjátszani azt, hogy kijelentse: a "gödör" ereje igenis valóságos. Esélyt sem kapunk a kétkedésre, hiszen láthatjuk, hogy mikre képes.
Ez egy nagyon fontos elem. A fél világ odaadná a karját, hogy ilyen szintű interakcióba léphessen istenével. Mert itt konkrét kommunikáció lép fel az Ember és a Hite között. "Nem kapom meg az áldozatomat? Akkor addig ölök!" Milyen ironikus, hogy a bizonyosságot egy ennyire kegyetlen jelenség adja meg... Ahogy az is, hogy ez egy olyan csoportnak adatik meg, kik ennek a súlyát fel se fogják. Egyébként felmerül a kérdés, hogy érdemes-e gyógyító erőt fenntartani, ha az emberáldozattal jár? Mik lehetnek a nagyobb veszteségek? Mert az sajnos nem derül ki, hogy milyen gyakran jönnek a látomások. Az meg egyfajta bizarr teológiai kérdés, hogy ha betemetik-e a lyukat a földben, akkor mi történik?
Mint horrort nehéz értékelni. Legtöbbször csak a belezések végeredmény látjuk, illetve a rituális kivégzéseket. A megjelenő szellemalak nem hogy nem ijesztő, de kissé gagyi is. A rohamoktól se futott végig a hátamon a hideg. Azért mégis van valami, sajátosan hátborzongató légköre, ami nagyrészt a film drámaiságából ered. Meg eleve, a legtöbb ilyen "redneck civilizációt" mindig egy külső szemlélő által látjuk, itt viszont végig benne vagyunk, a külvilág alig kap szerepet.
A befejezés végtelenül egyszerű és ez benne a meglepő. Annyira megszoktuk a fordulatokat, hogy ebbe a lezárásba bele se gondolunk. A kör bezárul. Persze van valamiféle hiányérzet utána, de azért mégis ötletes és kiugró teljesítmény.
Érezni ugyan a szerény költségvetést, de igazából nincs ok a szégyenkezésre. A főszereplőt alakító Lauren Ashley Carter voltaképpen ugyanazt a szégyentől és vérfertőzéstől terhes karaktert hozza, mint a The Woman-ben. Csak azért itt egy fokkal elszántabb.
Nem ajánlanám mindenkinek, ez szigorúan agyalós-kibeszélős darab. Annak viszont tökéletes.
Friss kommentek