Amikor felröppent a hír, hogy a maga nemében zseniális Maniac-ot feldolgozzák Frodó úrfival a főszerepben, nem kicsit kiakadtam. Aztán jött egy biztató előzetes, és azon kaptam magam, hogy kifejezetten várom a megtekintését. A végeredményre azonban még én sem számítottam.

Maniac (2012)

Rendezte: Franck Khalfoun

Mindenki látott már olyat, hogy egy adott jelenetnél a gyilkos szemszögéből látjuk a történéseket. Ez a fajta a szubjektív kamerakezelés különösen nagy divat volt a '70-es évek gialloiban és a '80-as évek slasherjeiben. Azonban, hogy valaki egy egész filmet így forgasson le, ahhoz nagy bátorság kell. Rizikós vállalkozás, hiszen a found footage filmeket leszámítva nem találni hivatkozási alapot, nincsenek kapaszkodók. Így egy olyan történetet kell hozzá kreálni, ami indokolja ezt a nézetet. Keresve sem találhattak volna jobb alapanyagot.

Már az 1980-as darab is egészen egyedi volt azzal, hogy főszereplőnek a gyilkost tette meg, akiről ráadásul az első perctől fogva tudjuk, hogy mit művel. Ennél fogva jogos a kérdés, hogy nem azért remakeelték újra, mert erre a történetre rá lehetett húzni a sajátos nézetet? Igazából mindegy, mert végre ismét volt értelme egy régi klasszikust feltámasztani, nem csak egy újraforgatott hulladékot kapunk.

Tehát ezúttal végig a főszereplő szemével látjuk a világot és ez valami elképesztően újfajta érzést kelt a nézőben. Amikor Frank kiszemel magának egy leendő áldozatot a kocsijában ülve, akkor valami gyomorból jövő nyomasztó érzés lett rajtam úrrá. Hiszen sikerült rögtön azt az illúziót kelteni, hogy én vagyok az a beteg állat és nem ő. Hogy én fogom elvágni a hölgy Achilles-inát és nem Frank. Az általa látott véres víziókról meg már ne is beszéljünk. Mégis, volt egy fajta bizsergető érzésem az újdonságának köszönhetően. 

Azért olykor-olykor külső nézetre vált, ha a dramaturgia úgy kívánja. Ilyenkor megnyugtató volt látni, hogy Elijah Wood tökéletes választásnak bizonyult, félre az előítéletekkel! Remekül hozza a szenvedő, beteg, angyali képű fickót, akinek a szemeiben azért ott leledzik a hidegség. Egyébként rengeteg tükröződő felületben lehet látni jeges tekintetét, és egyiket sem éreztem erőltetettnek. Mi több, ezzel a kapcsolatban az operatőri munka igazi bravúrokról tett tanúbizonyságot. Kedvencem a tükör-ágyas jelenet volt, elképesztő, ahogy azt kivitelezték. 

A történet alapjai természetesen nem változtak. Frank fiatal lányokat öl és a skalpjukat a próbababákra tűzi. Azonban a karaktere végre kellő mélységet kapott, melyből kiderül, hogy miért vonzódik a babákhoz és, hogy mi az a trauma, ami ilyenné tette. Utóbbi ugyan kissé alibi jellegű, meg nekem rögtön egyfajta "Normann Bates-komplexus" jutott eszembe, de ugye jelen esettben hozott anyagból dolgoztak.

Továbbá sikerült belerakni egy hihető szerelmi szálat is, ami se nem túl tolakodó, se nem túl laza. Általában borsódzik az ilyesmiktől a hátam, viszont itt kifejezetten kellett ez a húzás. Mindemellett jó sok csöcsikét is láthatunk, sőt, foghatunk is, hála ennek a látásmódnak (hehe).

A zene egyszerűen tökéletes, Mintha a '80-as évek slasherjeinek a hangulatát ültették volna a jelenbe. Minden egyes autós jelenet ezzel az aláfestéssel valóságos transzba lehet esni. A main theme itt meghallgatható.

Ez így már önmagában elég lenne az egyszeri horror-kedvelő boldogságához, de sikerült rátenni még egy lapáttal! Ugyanis ez a film mesterien tiszteleg a műfaj előtt. Túl a kötelező kikacsintáson az eredeti felé (Frank a klasszikus poszter alakjaként pózol), sok finom apróságot is tartalmaz. Például felcsendül A bárányok hallgatnak-ból jól ismert Goodbye Horses c. dalt, melynek az analógiáját gondolom nem kell kifejtenem. A Das Cabinet des Dr. Caligari-t jelenléte talán kissé megalománnak tűnhet, hiszen ezzel a film mintha azt mutatná, hogy ő az új kezdet. De talán ez így is van, hiszen ezt a fajta élményt semmiféle IMAX 3D vagy 4DX nem tudja pótolni.

A rendező nem ismeretlen a blogon. Első filmjét, a P2 - A rettegés új szintjét is szintén a remake-gyáros Alexandre Ajával hozta össze, ahogy most is. Utóbbinak a vonzódása az eredeti verzióhoz nem mai keletű, hiszen már a Magasfeszültségben adaptált belőle egy jelenetsort.

Most pedig tessék ámulni a pontozáson. Nem tudok igazán belekötni. Nagy kár, hogy tavaly nem láthattam, mert így nem kerülhet bele egyik TOP-listába sem, mert ez vitán felül 2012-es, nincs kibúvó.

Értékelés: 10/10

Ja igen, emlékeztetőül itt egy werk-videó, amit még anno kiraktunk.