Ha az előző rész kapcsán minden rém szégyenkezett, akkor most bizonyára büszkén vonul a szörnyűséges társaság. A kannibál egyenesen elégedetten biccent és miközben mosolyogva fogadja a gratulációkat, úton-útfélen autogramokat osztogat. Teheti joggal, mert a mostani remek résznek ő lesz a címszereplője. Annak idején úgy alakult, hogy ezt a részt láttam először a sorozatból, és ez megalapozta a viszonyunkat: néhány kritikán aluli rész ellenére is szeretem ezt az antológiát. Akkor lássuk is, miért lelkesedem annyira...

Danny Bannerman halmozottan hátrányos helyzetű. Egyedüli nőként dolgozik egy rendőrörsön, ráadásul újonc, és horror rajongó. Egy éjszakai ügyelet idejére a körzet zárkája lakót kap, az FBI náluk "éjszakáztat" egy különösen veszélyes sorozatgyilkost. A vendég nem csak, hogy szadista, de kannibál is, a kínzások alkalmával fokozatosan elfogyasztja áldozatait. Bőrükből ruhát, lámpaernyőt, koponyájukból edényeket készít. Nem a szemétre dolgozik, az biztos. Bannerman fantáziája is beindul, nagyon kíváncsi egy igazi kannibálra, ám amikor felmegy ellenőrizni a zárkát, az ajtaját nyitva találja...

Ami azt illeti, egy rém egyszerű szinopszis, melyre a fanyalgók ezt mondhatják: "Ehh, ezt már láttam", a bizakodók pedig: "Kannibál, szadista, és elszabadul? Bele fog ez férni 40 percbe?". Bizton állíthatom, hogy mindenki kellemesen csalódik. Egyrészt: Igen láttunk már hasonlót, de így még nem. Másrészt: Igen, belefér, mi több, egy percre sem enged félrenézni. 

Remekül megkomponált film, minden eleme a helyén van. A kicsi rendőrőrs klausztrofóbiás hangulatot varázsol, erre még rásegít az a sárga szűrő, amit a forgatásnál használtak. Remekül működik a zene, misztikus atmoszférát teremt, melyre a cajun fogoly furcsa varázslásszerű mantrája még ráerősít. (Rákeresve a cajun népcsoportra egyébként nem találtam semmi extrém dolgot, vagy egyedi vallást. Ők egy főként Louisiana államban élő zárt katolikus közösség). Bannerman magára hagyottságának bemutatása is igen sokféle. Szexista poénokkal zaklatják, horrorrajongását kifigurázzák, és újonc mivolta is megkapja a magáét. Külön felhívnám a figyelmet a dialógusokra. A szereplők nem csak fecsegnek, hanem minden mondat megmagyaráz vagy utal, vagy előrevetít.

Stephen R. Hart (minimális szakmai múlt, jórészt epizódszerepek) játssza a kannibál szerepét. Mit is mondhatnék róla? Az arcára kell nézni. Az Isten is emberevő sorozatgyilkosnak teremtette. Nemcsak ijesztő, de könyörtelen is. A rendőrlány szerepében Elisabeth Moss, aki szintén sorozatberkekben alakít általában és  dicséret illeti, hiszen kamaradarabról van szó, és Ő remekül elviszi a hátán. A többi rendőr szerepében Stephen Lee, Russell Hornsby, Pablo Schreiber. Mindenképpen említésre méltók, hiszen a testmegszállás miatt ők kettős szerepben vannak, amit remekül formálnak meg.

Ami a sorozat egészénél elmondható, az itt is igaz. A díszlet, a smink csillagos 5-ös részemről. Stuart Gordon felel a rendezésért, neki lehetünk hálásak a kiváló effektekért és kameramozgásokért, amik fokozzák a hangulatot. Kicsit ugyan a bögyömben van, mert lelkesen próbálkozott régebben Lovecraft történeteket (Tágra nyílt elme, Re-Animátor, Castle Freak) filmre vinni több-kevesebb sikerrel. Az IMDB pontjaikat nehéz volna elvitatni, én azonban mindkét művet gyermetegnek tartom kissé. Mostanra azonban hála ennek az epizódnak, mindkét fekete pontot lehúztam.