„Kihúztam a vékonybelét. Egy háromcentis részt vágtam a hasfalán szikével, centiről centire kihúztam a vékonybelét egy horgolótűvel, és centinként vágtam le a bélfodorról. Egy öt milliméteres horgolótűvel. Elég nagy eszköz kell ahhoz, hogy jól meg lehessen fogni a belet, mert csúszós, és nem szeretnénk, ha perforálna. Hét méter. Azt mondják, ez az átlag hossza. De háromnál többet soha nem tudtam kihúzni. - Elmosolyodott, és megnyalta az ajkát, mintha kiszáradt volna – Pedig gyönyörű. Olyan rózsaszín és kecses. Mintha csak arra várna, hogy megszülethessen. A vér fémes szaga: emlékszel még rá, kedvesem?”
Azt hiszem, ezzel a kis bevezetővel kellően megalapoztuk a hangulatot egy kis „könyvboncolgatáshoz”! Köszönet illeti érte a páromat, ugyanis tőle kaptam karácsonyra, így tudom most megosztani veletek az élményt! Vajon végig kitart ez a belsőséges hangulat, vagy teljesen más irányt vesz a történet? Vajon tényleg van olyan kegyetlen a gyilkosunk, mint a hírhedt Hannibal Lecter? Hiszen mindannyian tudjuk: A szerelem kínszenvedés. És ő a kínzás szerelmese. Hogy kiről is van szó?
Chelsea Cain: A Fúria
A fülszöveg hitetetlenül meggyőző. Adott egy békés kisváros, melynek nyugalmát egy brutális sorozatgyilkos hátborzongató tettei kavarják fel. Kilúgozott, megkínzott tinilányok maradványai kerülnek elő innen-onnan. Nyom nincs, csak egyre több aggódó szülő, egy drogos rendőrnyomozó, na meg egy rács mögött csücsülő elvetemült női kínzómester. Akinek ennyi endorfintól sem indul be a nyálelválasztása, az inkább itt hagyja abba az olvasást...
A kitartó (remélem) többséggel pedig két lépést teszünk visszafelé, és nekiindulunk még egyszer. Rögtön egy finom kis kínzással nyit a történet. Egy mániákus női sorozatgyilkos, a „Fúria” 200. áldozatának megölésére készül. Aki nem más, mint az ő ügyében eljáró nyomozó, Archie Sheridan, egyik főszereplőnk. Aztán persze kiderül, hogy mindez évekkel ezelőtt történt, mára már csak a súlyos gyógyszerfüggőség (Dr. House 2.) és a férfi mellkasán éktelenkedő, szív alakú heg emlékeztet azokra a szörnyű időkre. Na meg a tudat, hogy hiába győzködi magát, sosem épül fel teljesen.
Eközben, egy másik szálon haladva közelebbi ismeretségbe kerülünk Susan Warddal, a fiatal, középiskolás érzelmi szinten megragadt újságírónővel. Akinek természetellenesen rózsaszín haja van, füvezik, és a nős főnökével hentereg két megbízás között. Olyan, mint egy rossz lázadó és egy kiskutya keveréke. Mindenhová feltétel nélküli szerelemmel követi Sheridant, de közben nem mond le a heti kufirc adagjáról sem. Az idősebb, befolyásos férfiakhoz való vonzódásának pedig megvan az ára. És ez az ár eléggé borsos...
Innentől túlnyomó részben a nyomozás uralja a történetet. Amivel nem is lenne baj, ha nem lenne egyszerűen... unalmas. Annyira részletesen megismerjük a vérfoltok felvakaróját is, mintha ő lenne a mi emberünk. Kínosan próbálja fenntartani a „valóban megtörtént” látszatot, de sok helyen barokkos túlzásokba esik. Mindeközben a rendőrség sötétben tapogatózik, a hullák száma pedig ijesztő tempóban nő. Itt jön a képb
e Gretchen Lowell, a valaha volt legkegyetlenebb emberi szörnyeteg, a „Gyönyörű Gyilkos”. A hatóság ugyanis tőle vár segítséget az „Iskola utáni fojtogató” kézre kerítésében. És még mindig lóg nekik néhány mai napig temetetlen áldozattal...
A történet folyamán néha-néha közbeékelődik Archie két évvel ezelőtti kálváriájának egy-egy újabb szegmense, amely üdítő hatással bír a 300. oldal felé járó, egy helyben toporgó fő szálra. Izgulni azonban nem tudunk. Hiszen a nyomozó él, a bűnöző rács mögött van... Az a másfél-két oldal pedig még elborult agyunk kielégítésére sem elegendő...
Amit azonban mindenképp kiemelnék, az a Sheridan és elrablója között fennálló különleges viszony. Nevezhetnénk már-már Stockholm-szindrómának is, hiszen a férfi a nő miatt hagyta el családját, még a gyerekei születésnapját is hajlandó kihagyni, csak hogy vasárnaponként találkozhassanak a börtön kihallgatótermében. Gretchen pedig csak neki hajlandó vallani a fennmaradt holltestekről. Szerelem lenne...? Kizárt. Ahhoz a nő túlságosan nagy manipulátor. Susant is pillanatok alatt padlóra küldi, amikor a gyanútlan riporternő bemegy hozzá. Hihetetlenül higgadt, kimért, mégis minden porcikájából árad a mindent elsöprő, vad erő. Szerintem ő viszi a vállán az egész könyvet.
Bezzeg a jelenlegi gyilkosunk abszolút fele ennyire sem érdekes. Nincs ideje kibontakozni, túl élénkek még a tíz évvel ezelőtti események mindenki emlékezetében. Konkrétan minden karakter jobban ki van dolgozva nála. Kapunk egy mesteri és fondorlatos indítékot, és nagyjából húsz oldalt, ami lefedi a tényleges igazságszolgáltatást. Kicsit kielégítetlennek éreztem magam a könyv végeztével, hiszen annyi, de annyi elvarratlan szál maradt...
Amíg meg nem tudtam, hogy ez a kötet egy sorozat első része! Csakhogy a folytatás még nem jelent meg magyarul. Vajon a sikertől tették függővé a dolgot? De miért nincs erre sehol semmi utalás...?
Zárszóként álljon itt néhány szó magáról a kiadványról: a borítónak semmi, de semmi köze a tartalomhoz. Ahogy a magyar címnek se. Bár ezt lassan már megszokhatnám... Heartsick-ből Fúria?! Bár erről nagyrészt az Ulpius kiadó tehet, ugyanis megjelent ez már nálunk egyszer Szívszaggató címen, egy vérrel rajzolt szívvel a borítóján. Most meg itt fekszik előttünk egy meztelen nő, csak mert a kiadó thriller sorozatának minden írója ilyen egyenkoncepciót kapott.
Hozzá kell tennem, szerintem nagyot dob az üzleten a Stephen King ajánlásával fémjelzett kis „könyvjelző”, na meg a Hannibal-hasonlat. Csakhogy... egyik sem igazán találó. Ahogy az író köszönetnyilvánítása is sántít a kötet elején. Annyira betegnek próbálja feltüntetni saját művét, hogy nyüszítve vártam az eredményt. Hát...
A nyelvezet néhol kissé érdekesre sikeredett, de ez betudható a fordításnak. Olyan kacifántos mondatok meg szóismétlések vannak benne, hogy csak kapkodom a fejem! Na jó, ritka kukacos típus vagyok, a történet sodrását abszolút nem zavarja, na meg az olvasók 99%-át sem.
Kinek ajánlanám? Azoknak mindenképp, akiknek bejött az American Horror Story: Asylum-beli pszichomókus Bloody Face karaktere. Tudom, meglepő hasonlat, de higgyétek el, teljesen helytálló. Továbbá azoknak is tetszeni fog, akik szeretik a bűnügyi regényeket, krimiket. Lélektan vonulaton mozgók is bátran vegyék a kezükbe, garantáltan nem fognak csalódni!
Azért annyit elmondhatok, hogy a folytatást én is kíváncsian várom. Csak jelenlen is meg!
Friss kommentek