Megtörtént eset alapján - hirdeti a Démoni doboz, ami első hallomásra kb. annyi ugorhat be,  hogy egyszer valamikor valakinek volt valami faládikája. Na, de lássuk, hogy valójában miféle történet ihlette a produkció készítőit. Jason Haxton 2001-ben vásárolt egy borosdobozt, nem sokra rá szépen könyv formába öntötte saját történetet, amelyben leírja, hogy az általa vásárolt terméket démon szállta meg. Az úriember az ismerősein és az interneten keresztül terjesztette a sztorit, erre a SyFy is felfigyelt és össze is hoztak az esetről egy dokumentumfilmet. Nem sokra rá a Lionsgate is kiadott egy hasonló alkotást, ebben már felszólaltak a zsidó miszticizmus szakértői is. Nem is csoda, hogy a stúdiót érdekelt volt a dologban, hiszen Sam Raimi produkciós cége, a Ghost House 14 millióból hozta tető alá a filmváltozatot.

Bevett szokássá vált az elmúlt években, hogy horrorral indítják a szeptembert. Tavaly a Cápák éjszakája 3D és az Apollo 18 próbálta becsalogatni a nézőket a mozikba, de egyik sem mozgatta meg igazán az embereket. 2010-ben augusztus végén érkezett Az utolsó ördögűzés (majd egy hétre rá jött a Machete, amely az exploitation műfaja előtt tisztelegne.) 2009-ben pedig a nyár végén futott be a Halloween második felvonása és A végső állomás. A Démoni doboz már tavaly év elején leforgott, de csak most került a vásznakra, egy viszonylag csendesebb időszakra pakolták a bemutatót és úgy tűnik, hogy jól időzítettek.

Átböngészve az alkotók neveit  Raimi számít a legnagyobb névnek, legalábbis az amerikaiak számára. Jeffrey Dean Morgan a Watchmen buktája után inkább a B kategória területén rendezkedett be, Kyra Sedgwick főleg a kisképernyő előtt ülők számára lehet ismert (A főnök sorozat). A rendező Ole Bornedal meg inkább kerülte Hollywoodot, ugyan a 90-es években kapott esélyt arra, hogy leforgassa a Nightwatch remake-jét, de a film keveseket érdekelt. Ezen felül még producerként kivette a részét a Mimicből. Tehát sztárok helyett inkább a marketingre kellett rágyúrni, az előzeteseken és posztereken kívül az alkotók igyekeztek megemlíteni, hogy őket mennyire megrémíti az a bizonyos doboz. 

A hazai Silent Hill rajongók november első napján beülhetnek a 3D-s folytatásra.

Emlékeztek még a PÁNIQSZOBÁRA? Sajátos hangulatú „escape room” móka, amolyan Fűrész-utánérzéssel. Nos, azóta nem hogy elkészültek egy teljesen új hangulatú teremmel, hanem a kettőt ügyesen összekötötték, és így akár már 120 perces játékra is be lehet nevezni! Az ott dolgozók voltak olyan kedvesek és biztosítottak nekünk egy ingyenes, maratoni próbajátékot. Erről a kalandról számolok most be.

Ugyan csak tegnap írtam róla, de minek várni? Ja és már ott is megemlítettem, hogy azért érdemes DVD-n is bezsákolni!

Néhány évvel ezelőtt Jessica Biel futott, szaladt, menekült a Texasi láncfűrészes mészárlás remake-jében, ami felettébb jól teljesített a kasszáknál, nem csoda, hogy érkezett a folytatás. Az új filmnek nem lesz semmi köze a legutóbbi két filmhez, az alkotók Tobe Hooper egykori klasszikusához készítettek folytatást (kvázi ötödik részt). Ebben Alexandra Daddario próbál életben maradni, a rendezői székben John Luessenhop, a Tökéletes bűnözők direktora üldögélhetett.

A filmet tavaly nyáron forgatták, a  feltehetőleg vérben tocsogós alkotást idén Halloweenkor szerették volna mozikba küldeni. De aztán toltak rajta egy nagyot és most úgy fest a dolog, hogy Amerikában ez a horror lesz az első premier jövőre. Halloween kifejezetten jó időpontnak számít egy efféle mű esetében, akár jó, akár rossz, az embereknek megjön a kedve a horrorokhoz. Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy a 2012-es évet Az ördög benned lakozik filmmel indították útjára, ami kifejezetten rossz lett, de pénzügyileg eléggé szépen termelt. Talán ezt a sikert szeretnék megismételni.

A poszt félig "remake vs. eredeti" lesz, azzal a különbséggel, hogy szó lesz az amerikai változat két folytatásáról is. Így többek között az is kiderül, hogy érdemes-e befektetni a gyűjtődobozára. Na jó, azt most megmondom, hogy nem.

1. Kairo / Pulse (2001 - Kiyoshi Kurosawa) - Mezsgye / Pulse (2006 - Jim Sonzero)

A Kör sikere felébresztette Hollywoodban a feldolgozási lázat. Így jöttek is szépen sorban az ázsiai filmek pofátlan átiratai: a The Grudge-féle Átok, a Fekete víz, Az Árnykép, a Hívatlan vendég, a Nem fogadott hívás, a Tükrök, A túlvilág szülötte és még ki tudja, hogy mik. Ezek többsége ugyan szánalmas újraforgatás, de van azért olyan, ami érzésem szerint jobban sikerült az eredetinél. Reményeim szerint majd egy nagyobb cikk keretében ki fogjuk mindezeket tárgyalni. De egyelőre maradjunk jelenlegi tárgyunknál, a Mezsgyénél.

Azt kell, hogy mondjam 11 év távlatából, hogy a Kairo megelőzte korát. Emlékeztek még 2001-re? A DOS-ra? A floppy lemezre? A Windos XP, YouTube, Facebook, Twitter előtti időkre? A betárcsázós internetre? Arra, hogy még egy kép betöltése is sokszor időigényes volt? Ami nekünk ekkor még az internet hajnalát jelentette, addig a nálunk fejlettebb országokban már a kézzel fogható valóság volt.

De mit is értettem az alatt, hogy ez a film megelőzte a korát? Azt, hogy már ekkor felhívta a figyelmet egy, azóta már világszerte létező társadalmi problémára. Ez pedig nem más, mint az individuum teljes elszigetelődése a külvilágtól, az "én" önkéntes magányba menekülése. Ez a jelenség pedig úgy érzem, hogy sosem lehetne aktuálisabb a közösségi oldalak idején (most is azon csüngsz, mi?) és a tudaton, hogy jóformán már el sem kell hagynia az embernek az otthonát, mert a világháló segítségével a székben ülve el tudunk bármit intézni (na jó, itt Kelet-Európában, a sárga csekk földjén ez még annyira nem lehetséges). Tudom, hogy nem tűnik olyan vészesnek a helyzet, mi több, paradicsomi állapotnak, csak így az ember szociális képességei erősen csökkennek.

Marcus Dunstan és Patrick Melton A dög B kategóriás, "only DVD" horrordarabbal indította pályafutását, amit egyes helyeken felettébb kedveltek az emberek, így az alkotók meg sem álltak a harmadik részig. A duó a Fűrész franchise-ba is becsatlakozott, a harmadik felvonástól kezdve ők dolgozhattak a forgatókönyvön. Az ő fejükből pattant ki, hogy esetleg lehetne egy előzményfilmet kreálni a Fűrészhez, ám az elképzelésüket a stúdió elvetette. Azonban Dunstanék nem akarták kivágni a kukába az addig felhalmozott ötleteiket, így megvalósult a The Collector, amiben valaki valamiért halálos csapdákkal pakol tele egy házat, pont azon az éjszakán, amikor egy fickó ki akarná rámolni az ingatlant.

Idén befut a második rész, amiben csapdakészítő jóember visszatér, elrabolja Elenát, egy vagyonos alak lányát, majd egy saját maga által kialakított házban bebörtönzi. Elena apja felbérel néhány zsoldost, hogy szabadítsák ki lányát. Velük tart Arkin is, aki az előző részben sikerrel kerülgette a csapdákat.

Nálunk szerencsésebb országokban már egy ideje nem csak tévéfilmeket forgatnak, hanem úgynevezett 'VoD-okat" is. Ami azt jelenti, hogy a nézőnek a filmet egy csekély összegért cserébe le kell töltenie a Set-top Boxjára. Ez a szolgáltatás nálunk is ismerős, csak mi éppen még nem jutottunk el odáig, hogy megérjen direkt erre a technológiára komplett műveket készíteni.

Ausztráliban a Crawl c. thriller is így kerül forgalmazásba, ami ránézésre nem több egy Coen-testvérek klónnál. A sztori meg nagyjából az, hogy egy bártulajdonos felbérel egy különös bérgyilkost. Azonban a dolgok úgy alakulnak, hogy túszul ejtenek egy pincérlányt. Vagy valami ilyesmi. Lesz itt átverés, fordulatok és egy csipetnyi fekete humor.

Nem szép dolog előre ítélkezni, de az előzetest látva kérdem én, hogy ki tudja komolyan venni a gyilkost? Olyan a feje, mint egy vásári karikatúrának. Ráadásul a trailer mintha kissé túlfényezné saját magát...

Az e heti történet, melyet a Kriptaőr jó szokásához híven jókedvűen felvezet, a szépségről szól. Szokták mondani, hogy a szépség mulandó. Sylvia, (Lea Thompson – Cápa 3, Vissza a jövőbe trilógia) a szabadúszó prosti nem foglalkozik ezzel. Egyenesen rabja saját bájának és fiatalságának. Folyton a tükröt bámulja, mint valami modern mostoha a Hófehérkéből. Barátnője stricije szemet is vet a lányra és ő nem osztja a szabadságról alkotott elvét. Durván "felajánlja", hogy megvédi őt–t. Persze, nem a jóindulat vezérli. Sylviának ez természetesen nem tetszik és elutasítja a férfit, de aztán rájön, hogy az utcán farkastörvények uralkodnak, ezért csábosan a sikátorba hívja a stricit. Ott azonban a szokásos helyett egy másik fegyver; egy forgótáras kerül elő és a férfira szegeződik. Megpróbál ellenállni, de a lány nem szórakozik, elsüti párszor a pisztolyt, majd a halott ékszereivel elfut a helyszínről.

A sok aranyat beviszi egy zálogházba, ahol nem kapna érte sok pénzt. A tulaj (Britt Leach – Silent Night, Deadly Night) azonban egy furcsa, de annál jövedelmezőbb ajánlattal áll elő. 10 ezer dollárért mintát vesz a lány arcáról – a „szépségéről” – amit négy hónapon belül kiválthat készpénzért, ha akar. Sylvia belemegy a dologba. Ám valami nincs rendben. Miután hősnőnk elmegy, a zálogos fura imákat mormol az arcminta felett érthetetlen nyelven, majd nyájasan beszélget egy koporsóban fekvő, menyasszonyruhában lévő hullával… Sylvia a soha nem látott mennyiségű pénzből rengeteg ruhát – mi mást? - vesz magának, miután átnézte a legfrissebb divatlapokat. És persze fodrász, pedikűr, minden, ami kell. Majd egy limuzinnal elviteti magát egy előkelő partira, hogy a kiszemelt pasit megszerezze. Fel is hívja magára a figyelmet, aztán, miután a liftbe csalta az áldozatot, az nem bír ellenállni tovább és a barátnőjét hátrahagyva össze is fonódik az érzéki lánnyal.