A SyFy újabb "remekbeszabott" horrorral jelentkezik. De már megint miért a cápákat kell előszedni? Úgy látszik, hogy nem lehet megunni őket. Azért szomorú látni, hogy Paul Sorvino mennyire lecsúszott, de rajta kívül lesz még egy-két ismerős arc. Felbukkan William Artherton, Tony Sirico és itt lesz az N Sync egyik tagja, Joey Fatone.

Emlékezzük egy korábbi poszta, amiben a Mother's Day-ről és annak korrekt feldolgozásáról esett szó.

Az a speciális helyzet állt elő, hogy megkeresett a Fatal Pictures producere, egy bizonyos Zach Green, hogy ugyan nézzem már meg legújabb kisfilmjüket és írjak róla egy kritikát, ha nem nagy kérés. Azonban én a filmet egy zárt, jelszóval védett linken keresztül nézhettem meg, és megígértem, hogy ezt nem adom ki. Így viszont fogalmam sincs, hogy Ti hogy fogjátok majd megnézni. Bár gondolom a többség elég ügyes az ilyesmiben:)

A Familiar egy olyan 20 perces darab, ami arról szól, hogy háromtagú családban a már kissé koros anyuka még szeretne időben teherbe esni. Apuka viszont nagyon nem szeretne még egy gyereket, épp elég baj, hogy huszonéves lánya még velük él. Viszont töke nincs ahhoz, hogy ezt megbeszélje szépen a nejével face to face, ezért afféle abortusz tablettákat adagol be szerencsétlen feleségének.

Mint az látható, a film első fele sokkal inkább megfelel egy szocio-drámának, mintsem horrornak. Míg egy ponton ez az egész ki nem fordul magából, és egy már-már Cronenberg szintű bio-horror nem tárul a szemünk elé. Hogy ez minek köszönhető, azt nem lőném le.

Korábban beharangoztuk, hogy elég hamar elért hozzánk ez a 8 részes kis sorozat, amit az AXN ad le keddenként. Lássuk hát a pilotot. (Egyébként a tervek szerint nem én fogok hogyvoltozni, csak most az illetékes kollegina nem ért rá.)

Kezdésként részleteket kapunk egy természetjárós műsorból, ami a megboldogult krokodilvadász kalandjaira emlékeztet. Ebben is egy kalapos fickó (Dr. Emmet Cole) ismerteti meg a nézőkkel a természet csodáit, melyhez lelkesen (?) asszisztál a kis családja is. Minden idilli, gondolnánk. Csakhogy a derék felfedező apuka eltűnik az Amazonas mentén, és hat hónapnyi keresés után feladják a reményt, hogy még élhet valahol.

Azonban anyuka (Tess) egészen tűzbe jön, amikor megtudja, hogy a férje jeladója ismét aktív, ezért szól is gyorsan a már felnőtt fiacskájának (Lincoln), hogy nosza, szervezzünk egy mentőcsapatot! Persze szigorúan csak egy komplett stábbal, mert hát csak úgy odamenni önköltségen nem olcsó. Arról nem is beszélve, hogy a csatorna hajlandó egy szép summával honorálni a műsorra rögzítést. Nesze neked motiváció.

Jim Mickle a Stake Land rendezője a vámpírok után kannibálokat mutat be. Az úriember dirigálhatja le a Vagyunk, akik vagyunk (We Are What We Are) mexikói alkotás remake-jét. A forgatás e hónap végén veszi kezdetét, a bemutató 2013 januárjában lesz esedékes.

Az eredeti verzió Mexikóváros nyomornegyedében játszódott, három fiatal kénytelen magáról gondoskodni, folytatniuk kell a családi hagyományt. Ez azt jelenti, hogy ezentúl nekik kell beszerezni az élelmet, ami nem más, mint az emberi hús. Horrorkategória ugyan, de kb annyira, mint az Engedj be!, azaz nagy drámai beütése lesz.

A remake-ben Riley Keough (Elvis Presley unokája), Julia Garner, Bill Sage és Wyatt Russell játsszák a főbb szerepeket. Keough és Garner lesznek a testvérek, akik szüleik halála (apjukat Sage formálja meg) után próbálnak megélni.

Tele van a padlás azokkal a filmekkel, amelyekben néhányan betévednek egy kísértet járta, rémisztő ingatlanba, majd a paranormális vizsgálódás tragédiába fullad. A Saturday Morning Massacre is hasonló sztorival bír, azzal a különbséggel, hogy Adam Donahey producer szerint alkotásukkal inkább kifigurázzák az efféle horrorokat. 

Ezúttal csak két kerülendő alkotásra hívnám fel a figyelmet. Nincs türelmem megvárni, amíg összegyűlik egy nagyobb adag trágya.

Husk (2011)

Rendezte: Brett Simmons

A blogon már nem egy After Dark Fest filmmel volt dolgunk, azonban ez egy különleges darab, mert ezt a szervezők hozták össze. Ami önmagában örvendetes dolog, hiszen rajongók készíthettek el egy horrort, hát ki ne vágyna erre? Nagy kár, hogy a lelkesedéshez nem párosult tehetség is.

A kukoricatábla valahogy önmagában horrorisztikus, hiszen az ember nem lát ki belőle és könnyen el is tévedhet. Pláne, ha figyelembe vesszük az olyan műveket is, mint az azóta több részt is megélt A kukorica gyermekeit is (na jó, ez talán nem a legjobb példa, de értitek). A helyszín ugyanolyan kukoricás, aminek a közepén van egy elhagyott házikó. Néhány fiatal egy autóbaleset következtében betéved, de a kijutás persze már nehezebb.

Ez egy amolyan szellem-sztori akar lenni, ahol a kísértetek manifesztálódnak, méghozzá madárijesztő formájában. Egyébként a madárijesztő, mint olyan, már önmagában egy félelmetes dolog, aminek a megítélésén még Az Óz, a csodák csodája se tud segíteni. Tehát a főszereplőink elkezdenek hullani, majd egy-egy hátborzongató jelenet kíséretében ilyen varjú-űzőket kreálnak magukból. Ezt úgy tessék elképzelni, hogy egy szobában maszkot varrnak maguknak és szögeket vernek a saját ujjaikba. A film egyetlen pozitívumai ezek a jelenetek, amik tényleg képesek a frászt hozni az emberre. Sajnos a körítés már sablonos és unalmas. A háttértörténet meg bibliai, vagyis kb. olyan régire vezethető vissza.