Ledaráltuk a második napot is, és legnagyobb örömünkre találkoztunk magyar feliratos filmmel. Ami mondjuk ekkora hype után nem is meglepő. Viszont ennél lényegesebb, hogy homlokegyenest eltérően éltük meg az alkotást.
Mivel a filmeken kívül más élménnyel nem gazdagodtunk, vágjunk is bele a kritikákba!
1. Thale (2012)
Rendezte: Aleksander Nordaas
Elvis és Leo egy "különleges esetekre szakosodott" takarítócég tagjai, akik számára a norvég folklór valósággá válik: egy ház pincéjében rátalálnak egy 20 év körüli lányra, akinek köszönhetően az addigi rutinmunka a túlélésért folytatott harccá változik.
Közben arra is fény derült, miért nem fordították le a címet: ugyanis a "Thale" szó egy norvég név.
Mi Amore Cadenza:
Én már eleve úgy ültem be a filmre, hogy nulláról indulunk (okulva a tegnapiakból). Aztán egy kedves kis norvég népdal felcsendülése közben benyomtak nekünk egy jobb napokat is látott hullát. Hát mindenre számítottam, csak erre nem... Mondanom sem kell, a lelkesedésem csak szárnyalt, és szárnyalt... majd hirtelen stagnálni kezdett, míg végül szinte teljesen leapadt. Nem volt ez rossz film, félreértés ne essék. A fényképezéséről pedig egyenesen ódákat lehetne zengeni, ugyanis teljes pompájában tárja elénk az északi erdőségeket. Piros pont.
Ugyanez viszont nem mondható el a szereplőkről. Leo annyira tipikusan északi, hogy már fáj, és legtöbbször a suttyó paraszt benyomását kelti, meg szarik az életre. Elvis karaktere meg annyira szánalmas, hogy a legjobb barátjának is hazudik arról: az unokahúga valójában a lánya. Mégis miért? Ki a rossebet hatna meg, hogy van egy balkézről született gyereke?! Az meg, hogy többet hányt egész film alatt, mint egy két hónapos terhes nő, inkább illúzióromboló, mint vicces. Thale meg... mintha összeeresztették volna a Szarvasnőt Jeniferrel. Nyugi, azért utóbbinál jóval szebb. De egyszerűen nem tudott meghatni, hogy ő most egy mutáns skandináv folklór szörny. Nevezzük nevén: huldra. Azonban a wikipédia szerint éppen, hogy nem mutáns, mert így kéne kinéznie a szabványnak. Ehelyett ilyen aszott kentaurszerűségeket kapunk derékig lógó csöcsökkel, ami nemhogy magával csalogat az erdőbe, hanem egyenesen oda menekülök előle.
Össze és vissza: jó kezdésből lett egy bájos tündérmese, kézen fogva ki lehetne adni a Hófehér és a vadásszal. De abban legalább benne van Chris Hemsworth, ebben meg csak egy meztelen nőt kapunk, a hímek bánatára nyálcsorgatásra alkalmatlan, takargatott állapotban.
Értékelés: 5/10
purga:
Az olvasók már nyilván tisztában vannak vele, hogy a norvégok egyre több és jobb horrorral rukkolnak elő. A minőségre itt sem lehet panasz, hiszen az operatőri munka gyönyörű, hideg, míg a zenéje úgy képes hangulatot varázsolni, hogy nagyrészt egyetlen csellóra támaszkodik. Még maguk a "rendes huldrák" is pofásan néznek ki.
A baj csak abban van, hogy nem tudja magát műfajilag hova sorolni. A nyitójelenet egy tökéletes fekete komédia, ami finoman átcsusszan feszültséggel teli thrillerbe, hogy aztán megálljon egy drámánál. A vége felé azért megkapjuk magát a horrort is, azonban maga a lezárás már egy giccses mesévé silányodik.
Mivel nagyrészt három karakterre épít a film, így sok múlik rajtuk. Olyan ez, mint a három lábú szék: ha az egyikük rosszul megmunkált, akkor borul az egész. Sajnos itt is ez van, ugyanis "Elvis" annyira idegesítő, hogy az ember legszívesebben képen törölné.
Azért van egy sajátos varázsa, amiért érdemes lehet megnézni, csak senki se számítson valami kőkemény horrorra.
Értékelés: 6/10
2. Amíg alszol - Mientras duermes / Sleep Tight (2011)
Rendezte: Jaume Balagueró
César egy bérház portása/gondnoka, aki krónikus boldogtalanságban szenved. Úgy érzi, csak az segít rajta, ha a körülötte élő embereket is boldogtalannak látja. Így az egyik lakónál, Claranál tölti az éjszakákat annak tudta nélkül, és "apróságokkal" próbálja megtörni a lány folyamatos optimizmusát. Csakhogy óvatlanságára felfigyel a szomszéd kislány, így innentől kezdve César áldozatul esik folyamatos zsarolásának..
A fesztivál egyetlen magyar feliratos filmje, nem véletlenül: ahogy korábban is jeleztük, később több mozi is műsorára tűzi. A 18-as karika előtt viszont mindketten értetlenül álltunk. Miért? Lentebb kiderül.
Mi Amore Cadenza:
Egy mondatban összefoglalva a filmet: sok hűhó semmiért. Olyan, mintha egy spanyol 1543 részes szappanoperát látnánk másfél órába sűrítve. A címe nyugodtan lehetne: A köcsög portás kalandjai. Egyszóval nem tetszett. Nagyon nem. Lassú volt, vontatott és annyira idegesítő, hogy azt el nem tudom mondani. Egyszerűen tudtad, mi következik nagyjából öt perc múlva. Hogy megszívatja az idős néni kutyusát, hogy Clara pasija rájön mindenre és ebbe jól belehal - szóval varázs nuku. Az meg, hogy mindig kiírták milyen nap van, számomra egyet jelentett egy végtelen körforgással és a félelemmel, miszerint sose lesz vége a filmnek.
Egyetlen jelenet van, amin bekönnyeztem a gyönyörtől: egy tükördarabbal elvágott torokból minden egyes gyengülő, pihegő lélegzetvételnél olyan szépen lüktet kifelé a vér, hogy azt tanítani lehetne. A véres vízzel elárasztott lakás is pazarul volt megvalósítva, de ennyi, Nagyjából három élvezhető perc akadt az egész filmben. Egy 18-as karikánál elvártam volna, hogy a kislányt például ne csak megfenyegesse, hanem erőszakolja is meg, dobja ki az ablakon, vagy valami... A folyton morgó háziúr torkán nyomja le a permetezőt, kapcsolja le az anyukáját életben tartó gépeket, szóval legyen gonosz. Hát nem lett. Egy szánalmas, megvetendő, lúzer karakter, akinek még az öngyilkossághoz sem volt elég bátorsága. Azért a végén megtalálja a boldogságot, de nekem meg ez nem hozta meg a kielégülést.
Amolyan spanyol Barátok közt, egy unalmas otthoni estén tökéletes altató, Tőlem kapott pontjait nagyrészt annak az egy jelentnek köszönheti, mert amúgy se dramaturgiailag, se zenében, se fényképezésben nem adott semmit. De legalább el se vett.
Értékelés: 4/10
purga:
Sokkal inkább dráma, mint horror vagy thriller. Egy ember drámája, ki soha nem tudhatta meg, hogy mi is az a boldogság. Mindnyájan hajszoljuk ezt az érzést, csak ő teljesen másképp áll hozzá, mint a legtöbb ember. Bár az tény, hogy amikor nekünk se jön össze valami, akkor bizony tud idegesíteni még a legjobb barátunk öröme is. Hogy neki bezzeg mindig minden jó. Ezt a fajta dühöt veszi alapul maga a film. A sárga irigység egy olyan szintjét, amit talán még sose láthattunk.
Hangulatilag engem leginkább egy kifordított Fantomlakóra emlékeztetett: itt most a betolakodó lépéseit követhetjük nyomon. Ugyan kissé lassúnak hathat a történetvezetés, de így kapjuk meg a jelentős jellembeli fejlődést. Ahogyan a kezdeti bosszantások átcsapnak olyan súlyos vétségekig, hogy ártatlanokat küld börtönbe.
A karakterek jók, pont azért, mert "létezőek", mi is ismerünk hozzájuk hasonlókat. Ami nem tetszett, az César kissé ellentmondásos hozzáállása Clarához. Hiszen ezzel a "hozzábújok, vele alszok" attitűd sokkal inkább illik egy szerelmeshez, mint ahhoz, aki gyűlöletet érez a másik iránt. A főszereplő anyukája meg totál zsákutca volt, mintha csak azért találták volna ki, hogy megtudhassuk a motivációt.
Minden kisebb-nagyobb hibája ellenére nekem eddig ez tetszett a legjobban.
Értékelés: 8/10
3. Crawl (2011-2012)
Rendezte: Paul China
Egy kisvárosi bártulajdonos felbérel egy öreg cowboyt, hogy ölje meg egykori barátját, az autószerelőt. Munkája végeztével azonban a bérgyilkos elgázol egy fiatal férfit, aki épp barátnőjéhez igyekezett. Végül a cowboy az említett házánál köt ki, és ezzel kezdetét veszi a terror.
Mivel ezúttal is teljes egyetértésben voltunk, ezért az egyszerűség kedvéért ismét egy közös kritikát fogalmaztunk meg.
Mi Amore Cadenza és purga:
Nem tudjuk, a szervezők látták-e a filmet, mielőtt eldöntötték, hogy este 11 órára teszik a vetítést. Ugyanis annyira mérhetetlenül unalmasra és vontatottra sikeredett, hogy ezt a fajta monotóniát még Tarr Béla is megirigyelhetné. Az volt az érzésünk, hogy egy 20 perces rövidfilm lelassított változatát nézzük. És mi még naivan attól tartottunk, hogy a legnagyobb gondot az ausztrál akcentus fogja jelenteni. Bárcsak így lett volna!
Nem tudtok elképzelni egy olyan jelenetet, amiben a két főszereplő tíz percig egy csukott ajtó két ellentétes oldalán áll, miközben mi az égiekhez fohászkodunk, hogy történjen már valami. Valaki csúnyán összekeverte a feszültségkeltést a merő unalommal. Nem elég, hogy a gyilkos karaktere már pusztán ránézésre is röhejes, de mindemellett minden és mindenki totál érdektelen. Még maguk a poénok is.
Egyetlen pozitívuma, hogy nem éreztük azt a maró gyűlöletet, mint a Marianne nézése közben. Továbbá ezen azért meglátszik a belefektetett munka. Ha nem lett volna ennyire hatásvadász és iszonyatosan hangos a zenei aláfestés, mindketten remekül aludtunk volna rajta. Rengeteg kérdés vetődött fel a filmmel kapcsolatban, de inkább szartunk az egészre, mert ez szimplán pocsék.
Friss kommentek