Meghívást kaptam a tegnapi premiervetítésre a Cirko-Gejzírbe, én meg éltem a lehetőséggel. Nem csak a filmet láthattam, sok más élményben részesülhettem. Ez utóbbiakról a kritika után esik majd néhány szó.

Berberian Sound Studio (2012)

Rendezte: Peter Strickland

Először is hadd kezdjem azzal a nemzetközi összeesküvéssel, ami arra irányul, hogy ezt a filmet horrornak állítsa be, mert egyáltalán nem az. Ugyanakkor mégis itt a helye a blogon, ennek az okára hamarosan fény is derül, de előbb lássuk a sztorit.

Gilderoy egy hányatott sorsú angol hangmérnök, aki végső elkeseredésében munkát vállal egy kis olasz stúdióban, ahol egy horrort forgatnak. Persze a film jellegéről szerencsétlen csak ott értesül, és bizony szegénynek a gyomra nincs hozzászokva a látottakhoz. Ugyanis a '70-es években járunk, az olasz filmgyártás fénykorában, amikor még évente 300 celluloid művet tudtak felmutatni, rengeteg horrorral és gialloval (és persze spagetti-westernnel). Viszont a munka az munka, főleg annak, akinek semmi pénze sincs, így belevág.

Miről is van szó pontosan? A látvány már megvan, már csak a hangokat kell utólag a filmhez illeszteni, beleértve a különböző effekteket is. Ez lehet a cipőkopogástól kezdve a kalapáccsal szétvert fej hangjáig. Ez a Berberian Sound Studio legnagyobb erőssége, ahogyan kvázi werkfilmként beavatja a nézőt a kulisszatitkokba. Például tudtátok, hogy a zuhanáskor földbe csapódó emberi testnek olyan hangja van, mint a padlóra hajított túlérett töknek? De nem csak a trükkök felvételét láthatjuk, hanem a színészek utószinkronjait is, ahogy próbálnak élethűen sikítani, vagy a spéci hangjátékaikat megcsillogtatni.

Főhősünk meg szép lassan bekattan a látottakba, a munkahelyi feszültségekbe és abba, hogy még azt a tetves repülőjegyet sem akarják kifizetni neki.

A film remekül hozza a kor olasz stúdió hangulatát, mert minden feltétel adott. A legendás pénzhiány, amiről egy sor anekdotát lehet olvasni a neten. Az öntelt, perverz rendező, aki művét nem horrornak, annál többnek, művészibbnek gondolja. Igazi tiszteletadást láthatunk, ami leginkább a sok-sok apró "bennfentes" üzenetben nyilvánul meg. Az egyik szinkronszínész pl. a filmben lévő "The Goblin" karakter hangjáért felelős, ami egyértelmű utalás az azonos nevű együttesre is (kedvenc soundtrackem tőlük). Vagy ott van az ismeretlen gépkezelő, aki mindig fekete bőrkesztyűben dolgozik és ennél többet nem is láthatunk belőle.

Elolvasva a PestiEst és az Exit kritikáit, érdekes, hogy mindkettő azt hitte, hogy amit forgatnak az egy giallo és ennek következtében az egész film ennek a műfajnak a tiszteletadása. Ez nem igaz. A képzeletbeli alkotás, amin dolgoznak, sokkal inkább hajaz Argento Anya-trilógiájára (Sóhajok, Inferno, Könnyek anyja), és mintha magát a "mestert" is láttam volna egy snitt erejéig, de lehet, hogy csak a szemem káprázott. A zenei betétek is az ő stílusát idézik.

Kissé bosszantó, hogy a sokat említett filmből egy képkockát se láthatunk, így például nekünk kell elképzelni, hogy milyen az, ha egy nő vaginájába izzó piszkavasat dugnak. Aminek a hangjához elég egy forró serpenyő és egy kis sistergő olaj.

A technikai kivitelezés szuper, nagyon szép közeliket kapunk és persze remek hanghatásokat is. Nem mentes egyébként a humortól sem, ami szintén pozitívum. Ugyanakkor a történetnek nagyon alacsony íve van, a játékidő közepétől kezdve pedig egyre jobban vontatottá válik. Ráadásul igazi lezárásról se beszélhetünk. Mi több, a végén a film kifordul önön magából, ezzel eléggé összezavarja az egyszeri nézőt.

A színészek nagyon jól alakítanak, a főszereplőt alakító Toby Jones (A köd (King), A rítus, Hófehér és a Vadász) nagyon meggyőző, nagy kár, hogy Hitchcock-ként úgy fog kinézni, mint egy retardált. A másik kiemelésre érdemes az Cosimo Fusco, aki egyébként 2004-ben dolgozhatott együtt Argento-val a The Card Player-ben. A többiekre se lehet panasz és ahogy azt már korábban írtuk, rengeteg honfitársunk vállalt benne kisebb-nagyobb szerepet, de a háttérben dolgozó stábtagok között is felfedezhetünk nem egy magyar nevet.

Nagyon egyedi film, az meg kell hagyni. Ennél fogva nehéz is bekategorizálni, de az biztos, hogy nem horror. Úgy hogy, aki arra számítana, az csalódni fog. Aki viszont el tud ettől vonatkoztatni és érdekli a mozi világa, annak szerintem tetszeni fog.

Értékelés: 6/10

A premier

Mikor odaértem, egyből sikerült egy öt percet beszélgetnem a "The Goblin"-t alakító Jean-Michel van Schouwburggal, ami igazából annyiból állt, hogy fényeztem a blogot (muhahaha). Ő egyébként hivatását tekintve "hangművész", vagy hogy lehet ezt nevezni, egy performancer, aki a hangjátékával tart előadásokat, nagyjából olyanokat, amit a filmben is lehetett látni. Mivel teltház volt, így a hét órás előadás helyett a fél nyolcasra ültem be, ennek oka az volt, hogy kaptam egy fülest, miszerint maga a rendező is beül. Így is lett. Ha mellém ül, akkor tuti tíz percenként olyanokat mondok neki, hogy "Nájssz" vagy "Vátvozdet?!".

A vetítés után volt egy kis ingyen borozgatás, igaz erről mi fél nyolcasok lekéstünk, mert már kezdődött is a meghirdetett performance a már említett Jean-Michael-el, Ladik Katalinnal és egy magyar hangmérnökkel, akinek sajnos elfelejtettem a nevét (tudom, gáz). Az előadás... khm... érdekes volt. Engem nagyon lefárasztott agyilag. Íme egy példa, hogy hogy kell ezt elképzelni. De a közönségnek tetszett. Egy élménynek elment, ilyesmiben ritkán van része az embernek, viszont több ilyenre nem vagyok kíváncsi.

Utána még lehetett beszélgetni a vendégekkel, köztük a rendezővel, de nem volt türelmem kivárni, míg "szabad lesz", így inkább olajra léptem, mert nem volt kedvem éjszakaizni. Pedig így utólag belegondolva lett volna egy pár kérdésem a filmmel kapcsolatban... na mindegy.

Apropó, még egy fontos infó: bár a premier a Cirko-gejzírben zajlott le, a többi vetítés a Művész moziban lesz.