A sorozat, amelyben 1970 előtti horror-filmek vannak terítéken.
Panoptikum - A viaszbabák háza / House of Wax (1953)
Rendezte: Andre de Toth (született Tóth Endre)
Erről a remekműről már tettem korábban említést a 10 mérföldköves posztban, de úgy gondoltam, hogy egy ilyen kaliberű film megérdemel egy külön bejegyzést. Ezt talán még a "retro-ellenesek" is érdekesnek találhatják.
"Fúj már, minek egy jó filmet feldolgozni, színesíteni és háromdésíteni?! Megölik az eredeti művet! Barbárok!" - ismerős, ugye? Manapság divat ilyesmiket hangoztatni, amit valahol meg is lehet érteni. Azonban most jön a feketeleves, ugyanis ez nem egy mai, XXI. századi tendencia. Ezt már 50 éve is megtapasztalhatta a nagyközönség.
Igen, ez egy remake-je az 1933-as Panoptikum című, szintén magyar származású (Kertész Mihály) horrorjának. Mi több, Tóth Endre képes volt színesben forgatni, ami akkoriban eleve ritkaság számban ment, kiváltképp ebben a műfajban. Ennek technikai hátterét már korábban is linkeltem, ezen ne változtassunk, felesleges lenne még egyszer ugyanazt leírnom. Íme.
De térjünk rá magára a történetre, mert elvégre ezért született meg ez a poszt is.
Tehát van egy szenvedélyes, századeleji viaszbaba készítőnk, akit maga Vincent Price (Ház a kísértet-hegyen) alakít, a tőle megszokott elegáns stílusában. Ő szembe megy a trenddel és nem a Madame Tussaud-féle véres, horrorisztikus vonalat képviseli, hanem híres történelmi alakokat formál meg maximális tisztelettel. A műveit barátjainak tekinti, már kissé betegesen is. A tulajdonostársa persze nem örül ennek, hiszen az embereket nem nyűgözte le már akkor sem néhány baba, amik szépen fel vannak öltöztetve, bármennyire is jól kidolgozottak. Neki csak a pénz számít, és ezért hajlandó lenne felgyújtani az egész kócerájt a biztosítási összegért. Ez persze a mesternek nem tetszik. Meg is próbálja megakadályozni egy nagyon szépen elnyújtott verekedős jelenet keretén belül. Bizonyos értelemben szívszorító is volt látni, ahogy szegény küzd a lángokkal és a "barátai" a szeme láttára égnek el.
Mindenesetre a terv bevált, a kapzsi tulajdonostárs felmarkolja a rengeteg pénzt, Price karaktere meg eltűnik. Persze tudjuk, hogy nem halhatott meg, hiszen kvázi ő a főszereplő. Akkoriban még nem volt divat szopatni a nézőt azzal, hogy kirakják öles betűkkel a nevét a plakátra, aztán kap egy negyed órát...
Na de ugorjunk, mert a lényeg, hogy a képbe kerül egy Az erdei fantomhoz hasonló fizimiskájú cukipofa, aki embereket öl és tünteti el a holttesteket. Kinézetre erősen hajaz Az operaház fantomjához, gondolom ez nem véletlen. Csak itt nincs csábos porcelánmaszk. Az egyik áldozat meg szintén ismerős lehet a jelenünkből: egy kitartott szőke plázacica picsa hölgy, aki vadászik a gazdag balekokra. Természetesen ráfázik, így a mélyszegény sorsban lévő barátnője magánnyomozásba kezd. Már csak azért is, mert a rém őt is elkezdi hajkurászni.
Végül előkerül a viaszmester is, igaz szarrá roncsolt kezekkel és kerekes székkel. Mi több, megváltoztatta álláspontját is, és kreált egy hátborzongató panoptikumot. Az igazi 3D-t ekkor érzékelhetjük mi is, 50 évvel később: ugyanis az emberek becsalogatására felbérelnek egy pingpongozó (vagy mi) rikkancsot. A labdák pedig érezhetően felénk lettek címezve. Ezt megerősítve ki is szól hozzánk, nézőkhöz, ami szintén bravúrnak számíthatott akkoriban. Azt azonban el kell ismernünk, hogy ennek dramaturgiailag semmi funkciója nincsen, csak amolyan "nesze nektek 3D", persze ezzel a jelenséggel a mai napig lehet találkozni...
A fordulatokon sajnos már nem tudunk meglepődni, mert mai szemmel annyira adja magát a helyzet. Azért kellemes atmoszférájú film, ami remekül hozza a kor gótikus Hammer stúdió műveinek a hangulatát. Néhol már túl direkten is (a néma bűnsegédet Igornak hívják, ez most komoly?). Viszont nem tudták kikerülni az '40-es évekből megmaradt maníros jópofizásait, amik konkrétan a két nyomózóban mutatkozik meg. Eléggé idegesítőek, a film vége konkrétan felér egy gyomrossal a maga bárgyúságával. Illetve külön szót érdemel az ügyesen beépített tanmese az alkoholizmusról is. Most komolyan: a kettes számú bűnsegéd egy kis olcsó égetett szeszért bevall mindent... ehh.
A maszkok egész pofásak, a színészek tűrhetőek és úgy igazából végig pörög a film, nem ülepszik le a cselekmény. Azonban elfelejt igazán horror lenni, jóformán mindent egy lapra tesz fel, a már említett "fordulatra". Ami elhiszem, hogy akkoriban sokkoló lehetett, de manapság egy vállrándítással letudjuk. Na jó, azért érezni néhol egy kis pre-slasher feelinget, még ha az egész mű eléggé vértelen.
Azért a hibái ellenére mindenképp érdemes megnézni, mert szórakoztat, ami végül is a dolga. Viszont azt nem értem, hogy 2005-ben ezt már minek kellett még egyszer feldolgozni...
Friss kommentek