Elérkeztünk a jubileumi tizedik vendégíráshoz, ami egy sajátos filmről fog szólni. A kritikát pedig egy törzsolvasónknak, vizipapucsnak köszönhetjük. A leírás és az előzetes láttán mintha már láttam volna én is, de túl nagy nyomot nem hagyhatott bennem. Mindenesetre a rendező művei valahogy hidegen hagynak.
Dard Divorce (2007)
Rendezte: Olaf Ittenbach
Határtalan unalmamat csillapítandó turkálni kezdtem a „tékában”. Ám én balga ahelyett, hogy valami olyanra csaptam volna le, amit már hónapok óta kinéztem magamnak, egy teljesen ismeretlen produkcióra gerjedtem rá. Hozzáteszem ebben nagy szerepe volt az ajánlójának. A poszter igencsak ínycsiklandó: egy meztelen, véres pasi, kezében egy láncfűrész. A szöveg meg nagyjából ennyi: vérben tocsogó, kőkemény mozira táthatja a kedves néző a pofáját, ami még a sokat látottakban is igényt ébreszt Libero használatra. Hm… rögvest startolt a nyálelválasztásom. Most mondjam azt, hogy feleslegesen? Igen, sajna! Ekkora pofára esés rég ért (brühühühüüü).
Nos, mielőtt nagyon belemélyednék, címszavakat intéznék azok felé, akik irtóznak a spoiler-ben fürdő kritikáktól, de ugyanakkor szívesen vennének valamit, ami meghozza az étvágyukat. Tehát: igen, lesz gore a filmben, nem is kevés: egy kis metszőollózás a végtagok táján, emberi szem elfogyasztása, darabolás, aranyos kisfiú kettéfűrészelése (nyamiii!). Hopp! Lehet, hogy már is túl sokat árultam el? Na most már mindegy.
A sztori nem valami nagy szám. Egy férj. Egy feleség. Két gyerek. Elválnak. Utálják egymást. Nagyon. De tényleg nagyon. A férj bajba kerül. Az asszonyka is bajba kerül. És a büdös kölkök is. Viszonylag sokan meghalnak. Vége. (hmm… meglehet, ez a rész kellett volna szóljon a spoiler-parázóknak. Áhh… a csudába.)
Na és akkor most a dobpergést, mert jön a szerény véleményem! ÉGŐ! CIKI! SZUTYOK! De ez így persze kevés, sarkított és baromi szubjektív, de mivel akkorát csalódtam benne, mint a kínai nagyfal ezért nagyon, nagyon nehéz lesz nem az érzéseimre hagyatkozni. Szoorrriii!
Bevallom férfiasan a rendező személye és munkássága számomra ismeretlen. Egy csepp guglizás után azonban kiderült, hogy a német pasas nagy-nagy szeretettel ontja magából az alacsonyabb költségvetéssel megáldott horrorokat. Így a szóban forgó gyöngyszem is az! (Itt fűzném hozzá, csak úgy mellékesen, hogy jelen esetben nem csak a rendezői, de a produceri, sőt még az írói szerepet is magához ragadta a mi Olafunk.) Részben ez az „olcsóság” tehető felelőssé a reményeim haláláért. A borító (valamiért) azt az érzetet keltette bennem, hogy egy nagyköltségvetésű produkcióhoz lesz szerencsém (ekkor még nem láttam a hátulját). Hát nem! És erre hamar rá kellett döbbenem, kábé az negyedik percben, mikor megjelenik a végig utálatos főhősnőnk és belekezd az életének ecsetelésébe. Itt még nem nyomtam rá a pauzra, csak cseppet fészkelődni kezdtem, de mikor felbukkan a két büdös kölök is a színen, na, akkor kénytelen voltam felfüggeszteni a lejátszást. Az átokverte IMDB jól tökön rúgott. 3 és fél pont, ennyi, ennyit kapott. Félve görgettem a büdzsére… 400 ezer euró(!!!). Van még bárkinek is kérdése? Nekem már nem volt, olyan arccal telepedtem vissza a tévé elé, mintha egy végbéltükrözésre várnék. És valóban! Kábé az is ennyire szórakoztatott volna.
Na jó, azért nem leszek igazságtalan. Ahogy kezdődik az tetszett, mert lényegében végigpörgette az egész film tartamát egy-egy képkocka felvillanásával. Na de a többi… ehh… A történet hellyel-közzel élvezhető is lenne, mert azért csepegtettek bele egy-két csavart, amin majd csettinthetnek is a kevésbé fifikásabb nézők. Sőt, hogy végképp ne tűnjek kegyetlennek, a kevés pénzhez képest volt egy-két vérben gazdag jelenet, ami előtt megemelem a kalapom, de az összkép inkább röhejes, mintsem félelmetes. A legnagyobb gond a színészekkel van, egyszerűen nem értenek a szakmához, semmilyen formában! A főhősnőnk mentsége, hogy vezetékneve ugyanaz, mint a film szülőatyjának, így a kis protekcióstól már az a kevés is, amit nyújtani tud értékelhető teljesítmény. No de a többieket egyszerűen nem lehet és nem is szabad felmenteni. Én még ennyi rossz ripacsot egy kupacba gereblyézve nem láttam, de komolyan. Nem vagyok egy agresszív ember, de ezeket a pancserokat addig tudnám ütlegelni egy oszkár szobrocskával, amíg nem tennének rá esküt, hogy ezentúl inkább utcát fognak sepregetni. Magával a címmel is megküzdöttem. A divorce-t még csak-csak értettem, de, hogy mi jó büdös pikula az a dard, az istenért nem jöttem volna rá magamtól. Még a gugli transzlétöre is kifagyott. Így hát hátradőltem: kápráztass el Olaf. Megnyugtatok mindenkit, megpróbált. Természetesen ez is annyira nívósra sikeredett, mint a film egésze.
No de most már jöjjenek a bakik, vagy inkább nevezzük félrenyúlásnak. A kis protekciós hihetetlen kemény, már-már földöntúli ereje van, Szárá Konor ehhez a nőhöz képest egy enyhe lepkefing, bárkit kinyír, szinte nulla eszközzel. Ámulatba ejtő. Nála már csak a szintén utálatos, feka rendőr bácsi mindenhatóbb. A faszi képes egyetlen futópillantásból megállapítani, hogy a helyszínen nemhogy vér-, de DNS-nyokom sincsenek. Aztán a gyilkosainak ahhoz képest, hogy vér profik (elméletileg) érdekes dolgokat engednek meg maguknak: kötél helyett celofánféleséggel kötözik meg az áldozataikat, gyilkossághoz hol travinak öltöznek, hol pedig anyaszült meztelenül ténykednek (baromi drámai tud lenni egy fonnyad here ütemre libegése kaszabolás közben). [Na erre mondjuk emlékszek: azért volt mezítelen, hogy ne legyen véres a ruhája, ergo ne hagyjon magán nyomokat, ami logikus is - szerk.] De még említhetném a kislányt is, aki nemhogy nem ijed meg, mikor anyukát meglátja szerteszét verve, de még ráadásul szemközt is röhögi azt. Vagy amikor a nagy mészárlásos jelenetbe csöppenünk, akkor olyan zenét tolnak a fülünkbe, mintha fenyőmiki danászna. Vagy amikor a fő gonosz előkerül és elénk tárja az indokait, akkor lényegében semmit nem lehet hallani a hangjából, mert a drámai aláfestő zene teljesen elnyomja azt! Az i-re a pontot a fináléban a birkafejű kutya előkerülése tette fel. Itt már tikkelt a szemem és csikorogtak a fogaim. Olaf! Olaf! Mit tettél? És miért pont velem?
Summázva a dolgot, ezt a „pompás” művet csak azoknak ajánlom, akik fanatikus gore rajongók, de annyira, hogy a belezésen kívül minden más nekik másodlagos, akiket képtelen kizökkenteni bármiféle logika baki vagy éppen kritikán aluli színészi teljesítmény. Ők viszont fogyasszák egészséggel. Én nem tudtam.
Friss kommentek