A cím természetesen nem másra, mint Cronenberg-re utal, akiről már többször is volt szó a blogon (Paraziták, Veszett vagy az egyik kedvencem, a Légy), folytassuk hát életművének bemutatását egy újabb klasszikussal.

Porontyok - The Brood (1979)

Rendezte: David Cronenberg

A szexualitás most jócskán háttérbe szorul, hogy átadja helyét a Családnak, mint olyannak. A rendező ezúttal nem egy kilátástalan jövőt vizionál, hanem a "ma" családjának állít egy torz tükröt. Nem kell aggódni, azért a kőkemény dráma mellett a horror is jelen van, nem is akármilyen formában.

De néhány szó a történetről. Adott egy széthullott család, amiben anyuka egy speciális szanatóriumban áll kezelés alatt, míg apuka spártaiként harcol a kislányáért, nehogy már a zakkant asszonynál legyen. Hogy mitől spéci ez az intézmény? Attól, hogy a vezetője képes az elfojtott dühüktől szorongó betegeit gyógykezelni Ezt leginkább szerepjátékokkal végzi el, vagyis a doki eljátssza a beteg konfliktusait okozó ismerőseit. Csak hogy, amikor az érintett anyuciról van szó, akkor az említett személyek a beszélgetés után meghalnak, elég bizarr módon. Konkrétan ronda (értsd: mutáns, degenerált) gyerekek támadnak az érintettekre. Apuka meg persze nyomozásba kezd.

A filmben nincs túl sok fordulat, mi több az összefüggések jelentős része is kiköveztethető. Mindazonáltal képes egy elég hideg és feszült atmoszférát teremteni, amit a rendező megfejel egy olyan brutális jelenettel, hogy az egyik gyilkosságot kisgyerekekkel nézeti végig. Eléggé nyomasztó, ugyanakkor néhol sajnos roppant idegesítő is, ez utóbbi leginkább az anyának "köszönhető", hiszen a karaktere nagyon ellenszenvesre sikeredett. De a filmben fellelhető nem egy logikátlanság is bosszantó tud lenni.

A sztori sajnos nem a legkidolgozottabb, hiányolom a tipikus Cronenberg-i dialógusokat, monológokat. A technikai magyarázat meg voltaképpen elbagatellizált. A megvalósításra azonban nem lehet egy rossz szavam se. A film eleje elég sejtelmesre, a "porontyok" kivitelezése meg kellően félelmetesre, vagy legalábbis taszítóra sikeredett. Ráadásul a korábbi filmjeihez képest az operatőri munka is színvonalasabb lett.

A színészek közepesek, egyedül talán az apa (Art Hindle - Testrablók támadása, 1978) és a pszichomókus (Oliver Reed - Gor) nyújt meggyőző alakítást. Még a kislány is málészájú. A feleség viszont egy ripacs, ezért is idegesített annyira, nem csak a karaktere miatt.

A sok negatívum azonban ne vegye el senki kedvét a mű megtekintésétől, hiszen a maga módján élvezhető egy darab, finom társadalomkritikával. No meg azért elég véres is, a befejezés pedig epikus.

Értékelés: 7/10